Természetjárás szempontjából a máramarosi túrázó hely tulajdonképpen az első szerelmem: az 1990-es évek elején Égly János „Glytz” barátom ide vitt először, s szerettette meg velem a magashegyi túrázást. Akkor még édesapám piros, fémkeretes hátizsákjával másztam meg a kétezer méternél is magasabb hegycsúcsokat; volt abban befőttes üvegekben hagyományos zakuszka, sok halkonzerv, rengeteg kenyér. Azóta többször voltam itt Glytz nélkül, mint ahányszor vele: az évtizedek során az impozáns és félelmetesen nagy „testű” hegyek varázsa pótolta a baráti jelenlét hiányát.
Kedélyes Góliát-ölelésVissza-visszatérek a Radnai-havasokba, képtelen vagyok betelni az itteni hegyek-völgyek egyedi szépségével. Van bennük valami különleges és megfoghatatlan, egyfajta kedélyes Góliát-ölelés, amely közel harminc éve vonzerőt jelent számomra. Visszatérek a csendes erdőkbe, a búgó patakokhoz, a magasztosan ég felé törő fenyvesekhez, a vékony fűréteg borította sziklákhoz, a piros vonallal, sárga pöttyel, kék háromszöggel megjelölt Óriásokhoz.
Október eleji fagy a havas egyik tavacskáján (A szerző felvételei)
Október első hétvégéjén spontán szerveződött a túra: megkérdeztem Mike Béla túratársamat, mi a terve hétvégére. Sajnos, elfoglaltsága miatt nem tudtunk elindulni már pénteken este, így aztán szombaton vágtunk neki a több mint három órás autóútnak – máskor rendszerint már a munkahét utolsó napján elhagyjuk a betondzsungelt, a zajt és a szennyezést. Szombaton sem indultunk nagyon korán, ugyanis tudtuk: aznap csak a pásztorlakig – Béla kiváló ötlete alapján a téli időszakra üresen és nyitva hagyott helyen szálltunk meg – és esetleg a Gargaló-csúcsra sikerül eljutnunk. A lehetőséggel „dupla” druszám – Béla barátja –, Olivér-Tamás is élt, így hárman vágtunk neki a kalandnak.
Az erdőtolvaj sem tudott továbbmenniAz autót makadámút végén, a sorompó környékén hagytuk. Innen már a volt erdőtolvaj sem tudott továbbmenni, bár elmondása szerint két hónappal korábban még az egyik kő alatt volt a lakat kulcsa… Ő is fennebb ment volna terepjárójával, ő tudja miért, mi pedig az így megspórolt időt inkább hegymászásra fordítottuk volna. Miközben a kulcsot kerestük, a sorompó előtt várakozó, visszafele induló, fuvarra váró gombaszedő nőkkel is váltottunk pár szót. Kevés gombát találtak, fáradtak és kiábrándultak voltak, gyermekeik pedig éhesek – szendvicseket adtunk nekik.
Kilátás az egyik pásztorlakból
Aztán elindultunk gyalog. Bár senki sem jelezte a medvék jelenlétét, a pásztorlakig eléggé gyakran „púgattam”. A pásztorlakot alig több mint egy óra alatt el is értük, letettük a csomagokat, s röviden társalogtunk a Suceava megyei rendszámú terepjárókkal felérkezettekkel, akik áfonyát jöttek szedni. Nem maradnak éjszakára, csak a miénk a pásztorlak – örvendeztünk.
Turistajelzés nélküli ösvényenTuristajelzés nélküli ösvényen közelítettük meg a Gargaló-csúcsot. Jól látszik, hogy a szemközti hegyoldalt mély csermelymedrek barázdálják: a felszínen lüktető vérérként látják el a növényzetet vízzel, a környéken ugyanis kisebb lápos övezeteket hoznak létre. Ideális a hegymászás: egyetlen túrázóval sem találkozunk, mintha kibéreltük volna a helyet. Nos, ilyen vonatkozásban vasárnap ér a meglepetés… 
Olivér-Tamás és ideiglenes "túrabotja"
Előbb azonban sikerül megtalálnunk a geoládát, Olivér-Tamás örvend az új hobbinak. Sötétben érünk vissza a pásztorlakhoz, szerencsére a Béla telefonján található helymeghatározó rendszer segít – anélkül fejlámpákkal is nehezen találtunk volna vissza a jelzetlen domboldalon. Tüzet rakunk a kis kályhában, már csak az érzés kedvéért. De azért, ha már van tűz, a „hirtelenleves” elkészítésére is alkalmas: a közeli forrásból hozunk hozzá vizet.
Szexelő pár a befagyott tó partjánVasárnap korán ébredünk, hosszabb és nehezebb túra vár ránk: Béla az Ünő-kő csúcsot célozta meg… jelzetlen úton. A pásztorkunyhótól kimászunk a gerincre: előttünk egy szép kis tó, s ebből a szögből csodálatosan látszik a csúcs. Igen ám, de kiérve más is jól látszott: egy férfi fehér feneke, aki a tó partján egy hölggyel szeretkezett… Mindenki azonnal ipari mennyiségű áfonya fogyasztásához fogott. Szerencsére nem kellett teljesen letarolnunk a bokrokat, a pár nemsokára elindult előttünk az Ünő-kő irányába. Adott pillanatban utolértük őket, ám mindenki a látható hegycsúcsok fürkészésével és azonosításával volt elfoglalva…
A Netedă-gerincen fémhuzal segíti a túrázót
Mivel a közelben egy puccos panzió található, ide is több kocaturista kimászik, ám ellentétben azokkal, akik becsvágyból az ország legmagasabb csúcsára, a Moldoveanura mennek fel, most szerencsére egyik sem hangoskodik.
A Netedă-gerincen aránylag frissen felszerelt fémhuzal segíti utunkat. Nem hosszú ez a szakasz, jól haladunk. Már szürkület előtt elérjük a pásztorlakot, ahonnan másfél óra gyaloglás után máris a gépkocsinál vagyunk.
Egy idő után túratársaim elbóbiskolnak a kocsiban – vezetés közben én még mindig a bérceken járok. Tudom: a Radnai-havasok visszavár…
(Borítókép: Radnai-havasok - van benne valami különleges és megfoghatatlan)
