Hóhullás
Már lefőtt a kávé, mire észrevettem, hogy mekkora hó hullt az éjjel.
– De jó, hogy nem vagyok ma szolgálatos tanár – lep meg a legelső gondolatom.
A falnak dőlök, kezemben a gőzölgő bögrémmel, nézem a hófehér udvarunkat. Tisztasága hitelesnek tűnik, csak a túlaggódókat foglalkoztatja, hogy milyen lesz a látvány olvadás után.
– Mikor is voltam én utoljára szolgálatos tanár? Játszadozom a kérdéssel.
Tizennégy éve. Amikor ingáztam. Kisbusz, majd át gyalog a mezőn. Az az almazöld, nyakig érő füssnadrág késő ősztől kora tavaszig. Akkor tanultam meg, hogy nincs vécészünet munkaidőben.
Milyen szerencsés páros voltunk. Mi, a két Kriszták, egymásra állva sem háromméteresek.
– De gyönyörű!
Döbbenten néztelek. A tájat pásztáztad tekinteteddel. Azon a reggelen még a kenyeres autó sem ment be, jött ki a faluból. Nyoma sem volt az útnak. Csak mi ketten álltunk előtte.
Nem tudhattad, hogy kisbuszból kiugorva a hó épp a térdemig futott a zöld nadrág alatt. Azonnal lefagyott a lábszáram. Te épp a tájban gyönyörködtél.
Én arra gondoltam, hogy visszaülök a buszra. Megyek Kovásznára, s majd vissza, haza. Erről a gondolatról sem tudhattál. Úgy ragyogott a tekinteted. Szégyelltem lemondani a közös utat.
Aznap te meséltél. Én épp csak vonszoltam magam melletted. Nyolc őz fogadott félúton. Ránk vártak. Tekintetünkkel, lelkünkkel fényképeztük egymást. Majd integettünk.
Akkor először s utoljára a falu első házainak egyikéből kijött egy ősz hajú ember.
– Térjenek be tanítónék egy pohár pálinkára!
Fel nem foghatom, hogy miért nem fogadtuk el a meghívását. Igaz, arra is emlékszem, hogy az iskola előtt szinte mégiscsak megfordultunk.
Csendességemmel szinte meggyőztelek. Hétfő volt. A hét leghidegebb napja késő ősztől kora tavaszig. Ezt azért te is tudtad…
(2004. Egerpatak)
Sapka
A szülészeten tizenhárom szekérkében tolták kora reggel az édesanyjukhoz a piciket. Az álmos anyukák köpenyüket összehúzva hasukon kedvesen várták őket.
– Ő az enyém!
– Honnan tudja mindig ilyen pontosan?
– Pont úgy áll a sapka a fején, mint az apjának…
Igaz történet még 2010-ből Kézdivásárhelyről, a kép mai.
Kíváncsiság
– Érdekes, Anya! Tenyerembe száll s víz lesz belőle. De hogy?
Talán ez hiányzik a legjobban belőlünk, felnőttekből, ez a leplezetlen, őszinte kíváncsiság. Pedig mennyi tudást hozna magával…
(2014, Frumósza)
(Borítókép: Pont úgy áll a sapka a fején... A szerző felvétele)
