Hivatalos: jogutóda az EME gr. Mikó Imre tudóstársaságának

További fiatalítást szorgalmaztak az évi közgyűlésen

Hivatalos: jogutóda az EME  gr. Mikó Imre tudóstársaságának
A hagyománytól eltérő módon a Jókai utcai székhely ülésterme adott otthont szombaton délelőtt az Erdélyi Múzeum-Egyesület évi közgyűlésének, amelyen 2016 mérlegét és 2017 célkitűzéseit vették számba, továbbá díjakat adtak át, és új választmányi tagokra voksoltak a megjelent tagok. A változtatásra azért került sor, mert – amint azt megnyitójában Sipos Gábor EME-elnök közölte – a rendezvény szokásos színhelyét, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermét most renoválják. A közgyűlésen az egyik magyarországi vendég szakmai vezető tisztségviselő szájából többek között elhangzott: az anyaországgal fennálló nagyon szoros és eredményes kapcsolattartás szellemében a magyar kormánynak támogatást kell nyújtania abban, hogy a határon túl különböző akadályok között munkálkodó magyar fiatal kutatók, tanárok, diákok könnyebben hozzáférhessenek az informatikai úton elérhető tudományos tartalmakhoz.

 

Elnöki megnyitó beszédében Sipos Gábor átlagosnak nevezte az elmúlt esztendőt, ami szerinte a mai viszonyok között elismeréssel felérő értékelés. Jó teljesítményt mondhattak magukénak a kutatási programok, a konferenciák, a szakosztá­lyok rendezvényei, viszont az alkalmazottak bérei változatlanul alacsony szintre kényszerültek.

Sok fiatal csatlakozott tavaly

Köszöntőt mondott Kocsis Ká­roly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke, aki a tisztújítás elé néző MTA és az erdélyi magyar tudományos élet szoros kapcsolatát méltatta, melynek eredményeképp az EME teljesítménye évek óta emelkedő tendenciát mutat. Polonyi Géza, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja azt hangsúlyozta, hogy az EME nemcsak tudományos, hanem közművelődési értékeket is szolgál. Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kiemelte, hogy 2016-ban 186 új taggal bővült az EME, köztük sok fiatallal, akik Amerika és Nyugat-Európa óriási elszívó erejének ellenállva itthon maradtak.
Korábban közzétett főtitkári jelentéséből Bitay Enikő néhány adatot ragadott ki. 103 rendezvény, 47 kiadvány, 31 kutatási program, 4 szakmai képzés szerepel a tavalyi megvalósítások listáján, amit 13 főállású és 33 külső munkatárs segítségével szerveztek meg, bonyolítottak le. „Felelősek vagyunk a munkatársaink jövőjéért, kutatásaink minőségéért, működésünk átláthatóságáért, ugyanakkor a korszerű szervezet kialakításáért is. Az évek során az intézményt sokrétű tudományos tevékenységgel, minőségi tartalommal töltöttük meg, ideje, hogy intézményi rendszerünk erős bázisát és a méltányos jövedelmeket hosszú távú tevékenységre építsük ki. Ennek jegyében készült el ősszel a regionális tudásközpont tervezete, mely által stratégiai céljainkat kívánjuk megvalósítani, intézményünket stabil alapokra állítani” – mondta a főtitkár.

Új fejezet a gyűjtemények, ingatlanok visszaigénylésében

Fábián Botond gazdasági tanácsos jelentéséből kiderült, hogy az EME bevételei 4,25%-kal, kiadásai 2,28%-kal nőttek, a tételek döntő része támogatásokból valósult meg, és ez így lesz az idén is. Imecs Veronka az ellenőri jelentést ismertette, Bányai József jogtanácsos pedig arról számolt be, hogy megszületett a végleges bírósági ítélet, melynek értelmében hivatalosan elismerik, hogy az EME a gróf Mikó Imre által alapított társaság jogutódja. Ennek pozitív szerepe lehet az eltulajdonított ingatlanok és gyűjtemények visszaszerzésében.

Egyed Emese: „Az EME-nél otthonra találtam”

Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója arra figyelmeztetett, hogy kérdőjeles a digitális könyvtárak megőrizhetősége, ezért nem szabad megszüntetni a papíralapú könyvtárakat, legfeljebb csak csökkenteni azokban a példányszámot. Ő pedig javasolja a magyar kormánynak, hogy támogassa a külhoni magyar fiatalokat a digitálisan terjesztett tudományos tartalmakhoz való jobb hozzáférésben.

Ki kapott Apáthy-díjat, Mikó-emléklapot?

A jelentések és az idei munkaterv elfogadása után az EME választmányába kerültek a következők: Kis Boglárka Mercedesz, Kisfaludi-Bak Zsombor, Talpas János. Az Apáthy István-díjat az EME és a Gróf Mikó Imre Alapítvány ötévente adományozza kiemelkedő kutatómunkáért, egyfajta életműdíjként. Legutóbb anyagi okokból ez elmaradt, most viszont két személy is részesülhetett benne: Kolumbán József (laudációt mondott Kása Zoltán) a matematika, Sipos Emese (laudálta Bódis György) pedig a gyógyszerészet terén kifejtett munkájáért kapta az elismerést. Gróf Mikó Imre-emléklappal jutalmazták Egyed Emesét az irodalomtudomány terén végzett egyetemi oktatói tevékenységéért és kutatómunkájáért, Garda Dezsőt a történelemtudományban kifejtett munkájáért, és Vincze Máriát a közgazdaságtudományban végzett oktatói tevékenységéért. Külön köszöntötték a nyugdíjba vonulás előtt álló Tarnóczi Mariannt, a Határon Túli Magyarok Hivatala Titkárságának osztályvezetőjét, aki hosszú éveken keresztül lelkesen és hathatósan támogatta az EME-t. Az ünnepelt megnyugtatónak nevezte a Kárpát-medencei fiatal tudósnemzedék kapcsolattartásra irányuló törekvését, és elárulta: keresik megfelelő utódját.
Zárszavában Sipos Gábor célként említette meg a hazai tehetősebb rétegek bevonását támogatások reményében, valamint az EME ingatlanjainak jobb kihasználását.