Járvány alatt is zavartalan volt a betegellátás
A romániai Háziorvosok Országos Szövetsége által összeállított térkép szerint az országban egyenlőtlenül oszlik meg a háziorvosi ellátás, az ország településeinek több mint a felében (53%) vagy egyáltalán nincs, vagy nincs elegendő családorvos – mutat rá a szövetség. A térkép szerint utóbbiak közé tartozik például a Kolozs megyei Tordaszentlászló, ám Tamás Gebe András polgármester megkeresésünkre megnyugtatásképpen közölte: mindig is volt háziorvosuk, a helyzet szerinte kielégítő. A polgármesteri hivatal is igyekszik segíteni a községben tevékenykedő háziorvost, így az orvosi rendelőt ingyen bocsátja a rendelkezésére, de az orvosoknak a gáz- és a villanyfogyasztást ki kell fizetniük. Sajnos, üres szolgálati lakással nem rendelkezik az önkormányzat – tette hozzá.
Nem a tűzifán múlik
A fentebb említett térkép szerint nincs háziorvos Magyarszováton. Ezt érdeklődésünkre Balázs Albert István községi RMDSZ-es tanácsos megcáfolta, elmondva: nagyon rég történt, hogy a település rövid ideig háziorvos nélkül volt.
– Az a háziorvos, aki jelenleg Magyarszováton rendel, Palatkára is kijár. Így Magyarszováton nincs mindennap háziorvos. A legjobb az lenne, ha olyant találnának, aki hajlandó lenne a faluban letelepedni, házat venni. Az az ingatlan, ahol jelenleg a háziorvosi rendelő működik, a helyi tanácsé. Terveink között szerepel az új orvosi rendelő felépítése, amit idén be kellene fejezni. A háziorvosnak télen még tűzifát is biztosítunk. Több lakos azonban mócsi vagy kolozsvári háziorvoshoz iratkozott fel – magyarázta a községi tanácsos.
Ajtony községet is a háziorvos nélküliek sorában tartják nyilván, ám Bükkös István községi tanácsos megcáfolta ezt a hírt. – Valóban volt idő, amikor nem volt háziorvosunk. Aki most mindennap rendel, az ingyenesen használja a helyi tanács által a rendelkezésére bocsátott rendelőt – tette hozzá.
A Fehér megyei Torockó települést is háziorvos nélküliként tartja nyilván a szakszövetség. Megkeresésünkre Szőcs Ferenc polgármester viszont elmondta: van háziorvosuk, igaz, szerdán a közeli Torockószentgyörgyön rendel, de a hét többi napján Torockón. A nővér viszont torockói illetőségű, és a községközpont lakosai bármikor felkereshetik gondjaikkal. A torockói háziorvosnak sem kell házbért fizetnie az önkormányzatnak a rendelőért, sőt még tűzifát is biztosítanak számára.
Meg kell vásárolni a praxist
A háziorvosokkal való lefedettséggel kapcsolatosan dr. Alămoreanu Ildikó háziorvos elmondta: Kolozs megyében jó a háziorvosok lefedettsége. Gond ott szokott lenni, ahol elszórt falvakban pár száz ember él, és a kisszámú páciens miatt az orvosi rendelő fenntartása nehézségekbe ütközik. Ugyanakkor, ha egy-egy faluban nem működik háziorvosi rendelő, a környező falvak egyikében biztos van háziorvos, ahova a lakosok feliratkozhatnak. A Kolozsvár közeli településekről sokan iratkoztak fel kolozsvári háziorvoshoz is.
A háziorvostól megtudtuk: a praxist meg kell vásárolniuk a fiatal orvosoknak, ami pár ezer euróba kerül, ám az orvosoknak van lehetőségük kedvezményes bankhitel felvételére. A vidéki praxisok olcsóbbak, mint Kolozsváron. A városon praktizáló háziorvos, ha van kétezer egészségügyi biztosítással rendelkező páciense, akkor már nyugodtan ki tudja fizetni a számlákat és a járulékokat, és meg is tud élni belőle. A bevétel egyenesen arányos az egészségügyi biztosítással rendelkező páciensek számával: azonban több beteg több pénzt, de több munkát is jelent.
Dr. Alămoreanu Ildikó háziorvos a jelenlegi romániai rendszeren azt javítaná, hogy háziorvosként írhasson fel szinte bármilyen gyógyszert a már diagnosztizált páciensek számára, hogy azoknak ne kelljen elmenniük szakorvoshoz is azért, hogy az alapbetegségükre felírt gyógyszereket ártámogatott formában vehessék meg.
– A beteg nem tárgy, hanem ember. A háziorvosnak meg kellene adni Romániában a lehetőséget, hogy az általa feltételezett diagnózis esetében tudja elirányítani a pácienst mágnesesrezonancia-vizsgálatra vagy CT-re anélkül, hogy a betegnek még a szakorvoshoz is el kelljen mennie. Én vállalnám a felelősséget az általam felírt gyógyszerekre, hiszen tudnom kell, milyen gyógyszert írtam fel. Most azonban a betegnek minden gyógyszerre „papírt kell hoznia” a szakorvostól. Ez megterheli a rendszert, és többletköltséget is jelent a biztosítónak. Olyan eset is előfordult, hogy a betegnek megvolt a diagnózisa, de nem akart szakorvoshoz menni, és én nem tudtam felírni azt a gyógyszert, amire szüksége lett volna – magyarázta dr. Alămoreanu.
Megtudtuk: a tavasszal kirobbant járvány óta az orvosi kamara kesztyűket és maszkokat biztosított a háziorvosoknak. A rendelés így zavartalanul folyt, ugyanakkor több beteggel telefonon értekezett, a szükséges receptet pedig e-mailen küldte el a gyógyszertárnak, ahonnan a beteg aztán kivette a gyógyszert.
Egy másik kolozsvári háziorvos, A. A. is ugyanígy járt el, minden beteget fogadott, többükkel pedig telefonon tartotta a kapcsolatot, de hozzátette: van olyan kollégája, aki most sem fogad személyesen pácienseket. A járvány alatt nem volt oka arra, hogy a felszereltségre (kesztyű, maszk stb.) panaszkodjon – mondta, míg a háziorvosok számának tekintetében úgy vélte: Kolozsvár lefedettsége jó a háziorvosok terén, vidékre pedig a lakás- és infrastruktúra-hiány miatt nem mennek a háziorvosok.