Ezért arra szólítják fel a kormányt, hogy helyesbítse eredeti, erre vonatkozó rendeletét. Dr. Fehér Gabriella kolozsvári háziorvos lapunknak elmondta: nem csak a pluszjuttatástól esnek el, de április elején azzal kellett szembesülnie, hogy az egészségbiztosító pénztár még azokat a vizsgálatokat sem fizeti ki, amelyeket a járvány ideje alatt az egészségügyi kártya használata nélkül végzett, miközben sürgősségi rendelet írja azt elő. Dr. Tóth-Vajas Tímea háziorvos elmondta, nem ez az első eset, amikor a kormány és a szaktárca „megfeledkezik” a háziorvosokról. Dr. Sárosi Arthur háziorvos optimistább, bízik abban, hogy a háziorvosokat is részesülhetnek valamilyen juttatásban.
Eddig úgy tűnik, hogy több ezer háziorvos és a háziorvosi rendelőben dolgozó nővér sem részesül abban a kormány által megígért és uniós alapokból fizetendő bruttó havi 2500 (nettó 2250) lejes juttatásban, amit az egészségügyi személyzetnek ígértek.
A háziorvosok már beletörődtek abba, hogy a kormány megfeledkezik róluk„Nem lepett meg, amikor megtudtam, hogy háziorvosként nem kapom meg a kormány által hangoztatott havi 2500 lejes juttatást. A háziorvosok már beletörődtek abba, hogy a kormány megfeledkezik róluk, ha anyagi juttatásról, prevencióról van szó. De április elején még egy kellemetlen meglepetés is ért. Ugye, nekünk rendszeresen jelentenünk kell az elvégzett konzultációkat az egészségügyi biztosítónak, és ez most sem történt másképp, ám a visszakapott elszámolásban nem szerepeltek azok a vizsgálatok, amelyeket a járvány kitörése után, az egészségügyi kártya használata nélkül végeztem. Pedig rendelet írta elő, hogy erre van törvényes lehetőség – mesélte dr. Fehér Gabriella háziorvos. Hozzátette: mivel nagy volt a felháborodás a háziorvosok körében, ezért ígéretet kaptak arra, hogy újraszámolják az elvégzett konzultációkért járó összeget. Elmondta: azokat a konzultációkat sem fizették ki, amelyek meghaladták a törvény által megszabott felső határt. „A háziorvosoknak minden rendelőben használt védőfelszerelést és fertőtlenítőszert meg kell vásárolniuk. Most már oda jutottunk, hogy védőmaszkokat csak borsos áron tudunk venni, és az orvosi rendelőkben használandó speciális fertőtlenítőszert már be sem tudjuk szerezni, még csillagászati áron sem. Ha már ingyenesen nem kapunk semmit, úgy, mint a kórházak, legalább azt biztosítanák, hogy megvehessük, amire szükségünk van” – számolt be az áldatlan állapotokról Fehér Gabriella.
Átirat az egészségügyi minisztériumhoz„A háziorvosok munkáját régóta nem értékelik a szaktárcánál. Amikor a kórházban dolgozó rezidensek bérét növelték, akkor rólunk megfeledkeztek” – vélekedett a helyzetről dr. Tóth-Vajas Tímea háziorvos. „Úgy tudom, hogy a háziorvosokat tömörítő szövetség átiratban tiltakozott az egészségügyi minisztériumnál a diszkrimináció miatt, de választ még nem kapott a panaszra. Az lenne a legjobb, ha az egészségügyi személyzetnek szánt juttatásból inkább lélegeztető gépeket vagy más orvosi műszereket vásárolnának” – javasolta dr. Tóth-Vajas Tímea háziorvos.
„Ebben a válságos időszakban sok minden felbolydult. Remélem, hogy a minisztérium átgondolja a döntését, és módosítja azt. A háziorvosok képviseletének ki kellene harcolnia, hogy nekünk is juttassanak a támogatásból” – vélekedett dr. Sárosi Arthur háziorvos, aki azt is elismerte, hogy a háziorvos nincs annyira kitéve a fertőzés veszélyének, mint az a kórházi egészségügyi dolgozó, aki csak koronavírussal fertőzött személyeket lát el.
****Amit ezzel kapcsolatban az egészségügyi miniszter mondott, itt olvasható.