A Világbank szakemberei által készített Mágnes-városok - migráció és ingázás Romániában című kutatásból arra lehet következtetni: hazánkban mintegy 3,6 millióan tervezik, hogy a következő öt évben más településre költöznek: közülük mintegy 1,1 millióan készülnek külföldre, 2,5 millióan pedig Románián belül akarnak városukból, községükből elköltözni.
E migrációs késztetés elsősorban a fiataloknál erős: a távozni készülők átlagéletkora 35 év, háromnegyedüknek nincs gyereke, többségük az átlagnál képzettebb, nagyobb jövedelemmel rendelkezik, és többnyire a magánszférában dolgozik, az ország kevésbé fejlett déli és északkeleti térségeiben él - állapította meg a felmérés.
Az ország nyugati részén élők inkább külföldön, a Bukarest közelében élők inkább belföldön keresnének jobb érvényesülési lehetőségeket. A belső migrációs szándék tekintetében Kolozsvár bizonyult a legvonzóbbnak (15 százalék), amelyet Bukarest (14 százalék) és Temesvár (12 százalék) követ.
Kolozsvár Románia második legnépesebb városa, de az ingázókat is magába foglaló agglomerációs rangsorban csak az ötödik. Ez utóbbi tekintetben a főváros után Temesvár számít a legnagyobb romániai városnak, ugyanakkor a bánsági városba és közvetlen térségébe érkezett a legtöbb áttelepülő az ország más térségeiből a 2001-2011-es időszakban.
A 2011-es népszámláláskor kiderült: az azt megelőző évtizedben 6,18 millió román állampolgár, a lakosság több mint 30 százaléka költözött más településre, mintegy hárommillióan pedig külföldre vándoroltak. A belső migráció valamivel több mint fele irányult más megyébe, és az áttelepülők 49 százaléka megyén belül költözött más településre. Az országon belül elköltözők 57 százaléka férfi, 43 százaléka nő.
A készítők szerint a felmérés 1250 válaszadó bevonásával készült, figyelembe véve az ország lakosságának területi, nemi, életkori és demográfiai eloszlását.