A beszélgetés kezdetén a meghívott elmondta: legújabb regényének a gondolata már A hóhér háza című könyvének 2015-ös megjelenése óta fel-felvillant benne, mint egyfajta lehetőség, de, ahogy fogalmazott: „akkor még nem érett meg rá az idő bennem”. Úgy érezte, mielőtt belekezd az elmenés, az emigráció, az idegenség és a visszatérés történetének megírásába, előbb saját haza-viszonyát kell magában elrendezze, mert „rendetlenségből nagyon nehéz regényt írni.”
Tompa Andrea magát „31 éves emigránsnak” nevezte, de kiemelte: számára ez a szó, kijelentés nem terhes, egyszerűen csak egy történést hordoz magában. A könyvében, amely végül az alapgondolat felbukkanásától számítva két regénnyel később látott napvilágot, éppen erre a történésre keres választ: hogyan és milyen szakaszokban történik az elmenetel, mi a visszatérés és milyen hosszú az útja? Elmondta: minden emigráció személyes, egyéni történet, amelyek közösen rajzolnak ki egyfajta mintázatot. Haza című regénye is több élettörténetet, elmenetel-, megérkezés- és meg nem érkezés mintát vonultat fel, amelyek klasszikus szituációban, egy osztálytalálkozó alkalmával érnek össze.
Tompa Andrea 1971-ben született Kolozsváron és 1990-ben felnőttként, szabad akaratából döntött úgy, hogy Budapesten folytatja. Az ELTE bölcsészkarán elmondása szerint szinte minden barátja és ismerőse kisebbségi volt, főként erdélyiek és kárpátaljaiak, akikkel közösen birkóztak meg a beilleszkedés, letelepedés nehézségeivel. „Érzékelhetően vittünk magunkkal valamiféle, a kisebbségi létből következő bezárkózás-kultúrát” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a kezdeti be nem fogadottság érzését nem az új közeg viszonyulása okozta számukra, hanem inkább saját bizalmatlanságuk, gyanakvásuk és túlzott óvatosságuk miatt alakult ki. Ennek feloldódására, Tompa Andrea esetében hosszú időre volt szükség.
„Élethosszig tartó maszatolás” – így jellemezte egykori döntését, hiszen kezdetben csak tanulni ment ki Magyarországra, folyton ingázott az új és a régi otthon között, ha pedig épp nincs világjárvány, a mai napig rendszeresen jár vissza Kolozsvárra, Erdélybe. Ezt az állapotot egy alkalommal egy szintén emigráns olvasója úgy fogalmazta meg: bénázás az országok és a nyelvek között. „Ebben a bénázásban azért úgy érzem, valamelyest megérkeztem Magyarországra. (…) Egyfajta otthonra és családra találás megtörtént bennem” – fogalmazott saját emigrációjával kapcsolatban, de azért megjegyezte: az ember időről-időre mérlegeli azt, hogy valóban azon a helyen él-e, amelyet egykor választott.
Úgy fogalmazott, ezeknek a kolozsvári, erdélyi kötődésű regényeknek az írásakor általában jót tesz ez a „kicsit kintlét, kicsit bentlét”, az „itt is vagyok, ott is vagyok” élethelyzet. Ennek a kettősségnek számos előnye van – többek között a néha elengedhetetlen távoli, tágabb perspektíva és annak szabadsága is –, de ugyanakkor benne van a „világok közé szorultság” és a „két szék közt a pad alatt” lehetősége is.
Vig Emese a merész jelzővel illette az új regény címét, hiszen a haza szó megterhelt, az idők során többször veszített értékéből és sok sallang is rakódott rá. Ehhez kapcsolódóan Tompa Andrea elmondta, szerinte a cím „akkor születik jól”, ha menet közben kristályosodik ki, hiszen olyan, mint a boldogság: nem lehet keresni, egyszerűen csak érkezik a helyzettel, mint egy ajándék. „Az éppen készülő könyv címét akkor szoktam hangosan kiejteni, valamilyen fül hallatára, amikor már ott van a bizonyosság: ennek a könyvnek ez a címe. Onnantól pedig nagyon termékennyé válik, mert elkezd szétterülni, szétáradni a könyvben, hozza a lehetőségeit, metaforáit, hagyományait, majd végül lemoshatatlanná válik” – fejtette ki a címadással kapcsolatban a szerző.
Arra vonatkozóan, hogy minden Tompa Andrea-regénynek más-más nyelvezete van, a meghívott elmondta: „Nekem nincs nyelvem. Mészáros Sándor, az első kiadóm mondta nekem, hogy te az vagy, aki minden könyvéhez ki kell dolgozza a nyelvet. És ez így is lett. (…) Én nem hoztam létre felismerhető írói nyelvet. (…) Velem ez történt. Vannak ilyen írók.” Ehhez kapcsolódóan a kérdező hozzáfűzte: a mostani regényben az is érdekes, hogy a főhős nem csak térben és időben keresi a hazát, hanem a nyelvek között is bolyong.
A regényben az életút- és ezen belül emigrációs mintázatok alapján megalkotott karakterek által jelenik meg a három fő mintája a két haza egymáshoz való viszonyának az egyénben: a kettős identitás, a múltbéli identitás elnyomása, vagy a régiben való megrekedés. Tompa Andrea regényében arra vállalkozott, hogy mindezt egy olyan osztályközösség markáns vagy olykor töredékes karakterein keresztül mutassa meg, amelynek kétharmada „szétfröccsent a világban”. A regény írónő főhősével kapcsolatban Tompa Andrea kiemelte: bár sokan próbálták a karaktert vele azonosítani, a választás inkább egy jópofának szánt közelítés-távolítás a szereplő és a szerzőre ráolvasható életrajz között.
A jövőre vonatkozóan röviden elmondta, ismét rég eltolt témán, egy nagy nőtörténeten dolgozik, ami „vagy regény lesz, vagy nem”. A beszélgetésről készült felvétel teljes egészében megtekinthető a Transindex Youtube-csatornáján.
(Borítókép: Tompa Andrea a könyvbemutatón felolvasott a közönségnek Haza című regényéből. Fotók: Márkos Tamás)
