Hányadán állunk? – nemzetpolitikai sikerek és kudarcok

Tánczos Barna: az RMDSZ-nek ismét kormányon kell lennie

kép
Beszélgetés nemzetpolitikáról a határon túli vezetőkkel (Facebook)
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel. A 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban a Hányadán állunk? címmel tartották a hagyományos nemzetpolitikai kerekasztalt. Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes a rendezvényen kiemelte: a magyar kormány soha nem kért olyat a trianoni utódállamoktól, amit ne biztosítana a Magyarországon élő kisebbségek számára. Rámutatott: ha gyümölcsöző Magyarország és az utódállam kapcsolata, mint Szerbia esetében, akkor „méltó és igazságos”, hogy ebből a jó kapcsolatból a szerbiai magyarság és a magyarországi szerbség is részesüljön. Ha ellenben rossz, mint Ukrajna esetében, ebből semmilyen teher nem hárulhat a magyarországi ukrán kisebbség felé, mivel ők ebben nem felelősek.

A magyarországi Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára, Zsigmond Barna Pál a tusványosi nemzetpolitikai kerekasztal moderátoraként emlékeztetett: 2010 új fejezetet hozott a nemzetpolitikában, „összekapaszkodtak” a nemzetrészek, és nem engedik el egymás kezét, mert háborúk közepette még fontosabb az összetartás.

Sin József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke elmondta: Kárpátalja a „a béke szigete”, mivel egyetlen rakétatámadás érte, amiért sokan irigylik. Ezért több százezer ember és vállalat költözött át a térségbe Kelet-Ukrajnából, és munkaerőhiány van. Fontos eredménynek nevezte, hogy a KMKSZ az egyre súlyosbodó ukrán helyzet, sorozások ellenére megtartotta intézményeit a magyar kormány támogatásának köszönhetően. Megjegyezte: megjelent „egy picike fény az alagútban” azáltal, hogy az ukrán elnök is kezd a békéről beszélni.
 

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta: a szerbiai magyar közösség két nappal a tartományi választások kiírása előtt vesztette el vezetőjét, Pásztor Istvánt, mégsem tört meg; a közösségi összefogásnak és a magyar kormány támogatásának köszönhetően a szerb parlamenti és tartományi választásokon is jó eredményt ért el. A VMSZ a kormányzati többség része nyolc államtitkárral, míg tartományi szinten a második legnagyobb frakciót adja és az elnöki funkciót is megőrizte, és a vajdasági járási önkormányzatokban is jelen van. 

Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Szövetség elnöke a parlamenti választásokról szólva elismerte: nem lehet sikerről beszélni, nem sikerült képviseletet szerezni. Úgy vélte: az államfőválasztáson saját jelöltje révén a felvidéki magyarság megmutatta magát, a győztes mellé állt, s a magyar és szlovák kormány között nagyon jó a kapcsolat. Úgy vélte, a szlovákiai kudarc egyik oka, hogy a felvidéki magyarok úgy érzik, „ha magyarok akarnak maradni, azok tudnak maradni.” Hozzátette: az önkormányzatokban viszont erőt tudnak felmutatni, és a jövőben ezt próbálják kamatoztatni.

Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, korábbi román környezetvédelmi miniszter elmondta: az EP- és önkormányzati választásokon elért siker az erdélyi magyarság erős öntudatát, egységes fellépését bizonyítja, hiszen arányain felül tudott teljesíteni, olyan helyeken is erőt tudott felmutatni, ahol korábban nem. Kiemelte a moldvai csángók „öntudatra ébredését”, hogy ebből politikai erőt tudtak kovácsolni, ami szerinte több évtizedes munka eredménye. 

Az őszi parlamenti és államfőválasztásra vonatkozóan elmondta: a cél, hogy az RMDSZ ismét kormányon legyen, és nagyobb frakciói legyenek a parlamentben. Aláhúzta: magabiztosan, de szerényen „vissza kell menni újra a pályára, lejátszani az újabb félidőt.” Kijelentette: az RMDSZ-re leadott 580 ezer voks bizonyítja, hogy szükség van az etnikai politizálásra. Kitért arra is, hogy a magyarellenes román politikai szervezetek a voksok 24 százalékát szerezték meg, ez intő jel, hogy az erdélyi magyar közösség „védelmét” egy pillanatra sem szabad abbahagyni.

Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke az RMDSZ-szel kötött együttműködési megállapodásról szólva elmondta: az EP választás eredménye bebizonyította, a két szervezet tud közösen mozgósítani, és reményét fejezte ki, hogy ezt sikerül helyi és megyei szintre is „leáramoltatni.” 

Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke fontos eredménynek nevezte, hogy a horvátországi magyarság a választások után a súlyát meghaladó pozíciókat alkudott ki, két államtitkára van, hatni tud arra, hogy az ország milyen irányt vesz. „Úgy érzem, erőnkön túl teljesítettünk az utóbbi egy évben” – mondta. 

Orban Dusan, a Muravidéki Magyar Nemzeti Közösség elnöke közölte: a szlovéniai magyarság helyzete jó, tavaly el tudták indítani az óvodai támogatási ösztöndíjat, mellyel segítik a magyar szülőket, hogy magyar óvodába járassák gyerekeiket.