Háborognak a liberálisok: pont a koalíciós partner támadásával kellett indítani a PSD-kampányt?

Vége a PSD-PNL barátságnak?
PNL szóvivője, Ionuș Stroe más liberális kollégáival együtt szombaton bírálta a szociáldemokratákat, akik szerintük hajlamosak megismételni múltjuk azon mintáit, amelyeket nem tudnak kijavítani.

Facebookra írt bejegyzésében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője kifejtette: gyengeségre és a képzelőerő hiányára utal a Szociáldemokrata Párt (PSD) részéről, hogy pont a koalíciós partner, a PNL elleni támadásokkal indítják a választási kampányukat, mintha ez lenne Románia legnagyobb problémája.

“És valószínűleg nagy a félelmük is, mert a szociáldemokraták jól tudják, hogy a PNL egyesíteni fogja maga körül a jobboldalt, és a második fordulóban győzni fog. Kicsit túl sok a vitriol és az arrogancia a PSD támadásaiban. Ismét azt a benyomást keltik, hogy a saját útjukat akarják járni Romániában, és ez eddig is sokba került nekik, és ezután is sokba fog kerülni” - írta bejegyzésében Stroe.

Hozzáteszi: úgy látja, a szociáldemokraták továbbra is hajlamosak a múltbeli mintákat ismételni, amelyeket nem sikerül kijavítaniuk. A liberális politikus szerint eme nagy szavak ellenére, a romániaiak ugyanazt a PSD-t látják, amely nem tudja vagy nem akarja megreformálni önmagát. 

Kifejtette: csodálkozik azon, hogy a PSD nem támadta az AUR-féle radikalizmust, szélsőségességet és túlkapásokat, hogy éreztesse, vannak olyan határok, amiket a szociáldemokraták nem fognak átlépni. “Ez különös, meglepő, és elgondolkodtat ... nincs-e vajon egy láthatatlan kölcsönös támogatás közöttük”- summázta Ionuţ Stroe.

Alina Gorghiu igazságügyi miniszter a PSD kongresszusát a PNL ellen irányuló kezdetleges showműsornak minősítette.

“Elkerülték a jövő fontos kérdéseit, legyen szó külpolitikáról, gazdaságról, adózásról vagy szociális védelemről. Arról nem is beszélve, hogy teljességgel hiányzott a ťjogállamiság és igazságszolgáltatás témája” - írta a liberális miniszter közösségi oldalára. Hozzátette: egy jobboldali államelnök mindig stabilizáló tényező lesz az igazságszolgáltatás számára, mindig meggátolja a PSD kilengéseit, és eddig lehetőséget adott azokra a reformokra, amelyek az önbíráskodás megszüntetéséhez és a jogállamiságról szóló pozitív európai jelentésekhez vezettek. Gorghiu szerint Románia és a jogállam érdekében alapvető fontosságú, hogy az ország jövendőbeli elnökét a PNL adja.

Siegfried Mureşan PNL-s európai parlamenti képviselő szerint a szociáldemokraták szombati kongresszusa Adrian Năstase 2004-es és Victor Ponta 2024-es PSD-jére emlékeztetett. “A PSD soha nem változott meg, a PSD soha nem fog megváltozni” - írta a liberális képviselő a Facebookra.

Véleménye szerint a szociáldemokraták egyet mondanak a román parlamentben, és mást az Európai Parlamentben. “Az Európai Parlamentben a román gazdák ellen szavaznak, Romániában pedig azt a látszatot keltik, hogy védelmezik a romániai gazdákat. Az EP-ben támogatják a zöld gazdaságra való áttérést, Romániában ellene beszélnek” - állította Mureşan.

Dan Motreanu liberális alelnök pedig azt állította, hogy Marcel Ciolacu elnök akar lenni, de nincs bátorsága elhatárolódni Ion Iliescutól, aki valójában továbbra is a PSD szellemi és politikai patrónusa.

“Ő volt Románia egyetlen PSD által adott elnöke és Románia egyetlen mérgező államfője. Ő volt az egyetlen elnök, aki részt vett olyan eseményekben, amelyek emberek halálához vezettek, mint például az 1990. júniusi bányászjárás. Iliescu óta a szociáldemokraták nem adtak egyetlen államelnököt sem, mert a romániaiak a második fordulóban megállították őket” - szögezi le Motreanu a közösségi oldalán.

A politikus úgy véli, hogy a romániaiak nem akarnak államfőt egy olyan párt részéről, amelynek képviselői több ízben is bebizonyították, hogy arrogánsak, ravaszak, álnokok, hazugok és kommunista megnyilvánulásiak vannak, és a teljes hatalomra törekednek.

A Szociáldemokrata Párt szombati tisztújító kongresszusának küldöttjei titkos szavazással Marcel Ciolacut választották pártelnöknek és megszavazták azt is, hogy ő lesz a párt jelöltje az év végi államelnök-választáson. A kongresszuson tartott beszédjeikben a szociáldemokraták kritikákat fogalmaztak meg a PNL-vel szemben.