Idén van születésének 110., életfelajánlásának 80. évfordulója
Annak ellenére, hogy a rendezvénnyel egyidőben városszerte több eseményre is sor került, kedd este megtelt a kolozsvári Szent Mihály egyházközség főtéri díszterme, ahol Serfőző Levente Rongyosan az Isten előtt című, a nagyváradi egyházmegye vértanú papjáról, Györgypál Albertről szóló kötetének bemutatóját tartották Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, a budapesti Krónika Intézet és a Szeged–csanádi egyházmegye szervezésében. Többek között jelen volt Kassai Ildikó, a Krónika Intézet ügyvezetője, házigazdaként pedig László Attila főesperes-plébános.
A résztvevőket Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul köszöntötte, hangsúlyozva a kommunista diktatúra idején elkövetett brutális tettek megismertetésének fontosságát – ezekből mindannyiunknak erőt kell merítenünk arra, hogy valamilyen nemes célért áldozatot vállaljunk. Mint ahogyan Györgypál Albert, az ifjú pap, a vértanú, aki bár nem akart meghalni, amikor kellett, nem valami ellen, hanem valamiért adta oda az életét.
Róth Márton, a Szeged–csanádi egyházmegye külügyi és közkapcsolati igazgatója az egyházmegye társadalmi célú tevékenységét, gazdag szerepvállalását mutatta be. Mint ismertette, többek között több vármegyéből közel tízezer, családból kiemelt gyermekről gondoskodnak, ami nagy kihívást jelent.
Serfőző Levente előadásában felidézte, hogy Györgypál Albert székely származású – lövétei – szülők gyermekeként 1914. június 28-án született a mai Szerbia területén található, akkor a Magyar Királyság Torontál vármegyéjéhez tartozó Nagybecskerek melletti Melencén. A családnak a trianoni diktátum után menekülnie kellett, így Békéscsabán – amely akkor a nagyváradi egyházmegyéhez tartozott – telepedtek le. Györgypál itt nagyon egységes, ökumenikus világban nőtt fel, 1932-től pedig már papnövendékként tanult a Szegedi Nagyszemináriumban. „A közösség alkotó egyénisége, a Cor Unum papi kör tagja volt, odaadó, szolgálatkész. Német nyelvtudással rendelkező teológusként a kor legjelentősebb jezsuita szakirodalmát olvasta németül” – mondta a könyv szerzője, majd felidézte, hogy Györgypál Albert, akit a köznyelv Berci atyaként őrzött meg, fotóalbuma tanúsága szerint a Kijevből betegeket hazaszállító vonaton kísérte a sebesülteket, vigaszt és reményt nyújtott a szomorkodó mundérosoknak, illetve eltemette az időközben elhunytakat.
Serfőző Levente elmondta: Györgypál Albert olvasta, ismerte az 1930-as évek új teológiai irányzatát (például közösségi mise szemben állva a hívekkel), amely mintegy megelőzte a II. Vatikáni Zsinat tanítását, határozatait.
Györgypál Albert már kispapi évei alatt kitűnt diáktársai közül. Német jezsuita irodalmat fordított; valódi alkotó egyéniség volt, akinek a szemináriumban írt dolgozatai is már valóságos teológiai tanulmányoknak számítottak. Ifjúsági csoportot vezetett, zenekarban játszott és komoly szerepet vállalt a helyi betegellátásban is. A generációk szemében papi ideálként számon tartott Györgypál Albertet kilenc növendéktársával együtt Glattfelder Gyula csanádi püspök szentelte pappá 1937. május 2-án, a szegedi székesegyházban. Első szolgálati helye Orosháza lett, ahol ideje legnagyobb részét a hitoktatásra és az ifjúság nevelésére fordította, és ahol új, innovatív kezdeményezéseket vezetett be. Ott töltött négy éve alatt olyan erős közösséggé kovácsolta a kisebbségben lévő katolikus gyülekezetet, hogy a 90-es években még mindig voltak olyanok, akik misét mondattak lelki üdvösségéért – magyarázta az előadó.
Ezt követően rövid váradi szolgálat után kétszer is megjárta a második világháború keleti, ukrajnai frontját; a fiatal katolikus pap és hittantanár 1944-ben szerelt le és tért vissza egyházmegyéjébe. Nagyváradon kezdett szolgálatot, ahol nem sokkal később elővették a korábban publikált írásai miatt. Berci atyának nem volt tudomása arról, hogy pontosan mi is van készülőben ellene, de erős megérzés hatására 1944. december 15-én az Úr színe előtt felajánlotta az életét az egyházért és az ifjúságért. Másnap letartóztatták, a következő év februárjában pedig várbörtönbüntetésre ítélték. Kilenc hónapig ült fogságban, ahol folyamatosan megalázták és megkínozták.
Berci atyát olyan súlyosan bántalmazták a börtönben töltött hónapok alatt, hogy vese-, máj- és szívproblémák alakultak ki. Folyamatos fájdalmak és kínok közt élt, állapota annyira leromlott, hogy szeptemberben inkább kiengedték, mintsem bent haljon meg. Bányai László nevű vizsgálóbíró írta alá a kiengedési végzést – tudtuk meg a szerzőtől. Élete utolsó hónapjait – súlyosan legyengülve, de kitartó imádságban – a vincés nővérek által működtetett nagyváradi szanatóriumban töltötte. 1947. július 19-én, mindössze harminchárom évesen halt meg, utolsó heteiben már morfiummal kellett csillapítani fájdalmait. Halála után az egyik vincés nővér azt mondta: „Szegény olyan rongyosan ment a másvilágra, mert mindenki vágott egy darabot a ruhájából, reverendájából (ereklyének).” Az Úr azonban ráadta a menyegzős köntöst – fogalmazott Serfőző Levente.
A váradolaszi temetőben nyugszik, amely – a könyv szerzőjének fogalmazása szerint – a kolozsvári Házsongárd megfelelője.
Serfőző Levente a megrendítően rövid, mégis gazdag életpálya ismertetését azáltal is közelebb hozta az érdeklődőkhöz, hogy az általa felkutatott személyes tárgyakat – fényképalbumot, a Berci atya reverendájából levágott, ereklyeként őrzött szövetdarabot és a rózsafűzérét – is bemutatta a közönségnek.
A kötet szerzője Szeged–csanádi egyházmegyés pap, katekéta. Nagyváradon született, majd 11 éves korában, 1989. decemberében szüleivel együtt Gyulára települtek. Ott fejezte be általános iskoláit, ugyanott érettségizett a Karácsonyi János Katolikus Gimnáziumban. Szeged-csanádi papnövendékként kezdte meg teológiai tanulmányait 1996-ban a Szegedi Hittudományi Főiskolán. 2002-ben szentelte pappá Gyulay Endre megyéspüspök. Káplán Kisteleken, majd plébános Ruzsán és Szentesen. 2009 és 2012 között a római Pápai Szalézi Egyetem posztgraduális hallgatója volt, ahol 2012-ben licenciát, majd 2020-ban doktori fokozatot szerzett, és tanulmányi emlékéremben részesítették. 2012 és 2016 között egyetemi lelkész, ifjúsági-kateketikai referens, a Gál Ferenc Egyetem docense. 2016-tól a Szent Gellért Szeminárium prefektusa, két éve pedig a Szeged-Csanádi Egyházmegye Kateketikai Intézetének főigazgatója, egyben oktatási püspöki helynök. 2023. augusztus 1-jétől a Szeged-felsővárosi Szent Miklós egyházközség plébánosaként is szolgál.
Az est felemelő lelki hangulatát Szilasi Alex Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, egyben a Gödöllői Királyi Kastély művészeti igazgatója virtuóz zenei előadása szolgáltatta, aki Györgypál Albert életútját érzékeltetve előbb Frederic Chopin Noktürnjével, majd Franz Schubert egyik szonátájával örvendeztetett meg minket. Szilasi Alex Pármában született 1968. december 15-én. Zongoraművészként fellépett Ausztria, Svájc, Németország, Franciaország, Olaszország, Törökország, Anglia, Oroszország, Dél-Korea, Kanada, az Amerikai Egyesült Államok és Lengyelország koncerttermeiben. Művészetét számos magyarországi és külföldi díjjal ismerték el. 2011-ben a Lengyel Kultúráért Érdemrendet adományozták neki a Chopin-bicentenáriumi év során végzett művészeti teljesítményéért és a lengyel kultúra külföldi népszerűsítéséért tett erőfeszítéseiért. 2012-ben a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki.
Meggyőződésem szerint az Európa keresztény gyökereit és értékeit évszázadokon át mindvégig védő magyar nemzet azért is gazdagnak mondható, mert sok szentet, vértanút, boldogot, hitvallót adott, akik hősiesen gyakorolták az erényeket, Istenhez hűségesen éltek vagy éppen áldozták életüket. A vértanúság az életszentség egyik formája. A legnehezebb körülmények között is ők voltak mind a hűség, mind a megújulás forrásai, példaképei. Mindenki vértanú, aki keresztény erényért – mindenekelőtt a hit, remény és szeretet áldozataként – hal meg, mint Györgypál Albert is, aki bátran küzdött Isten földi országának élvonalában, így lett a testvéri szeretetszolgálat vértanúja.
Fontosnak tartom Györgypál Albert boldoggá avatási eljárásának elindítását, mert a különböző megpróbáltatásoktól terhes napjainkban az ifjúság nagy része keresi az „iránytűt”, helyét és szerepét a társadalomban. Éppen ezért a felnövekvő nemzedékek tagjainak eszményekre van szükségük, hogy ezekkel kialakíthassák emberi-magyar-keresztény önazonosságukat, tudatosítva összetartozásunkat és vállalva Isten-adta küldetésünket.
Nagy szükség van tehát a példaképekre, akikért tennünk kell: minél szélesebb körben megismertetni életútjukat.
Aki elolvassa a Györgypál Albert életéről megjelent könyvet, rendkívüli, maradandó lelki-szellemi élményben lesz része.
Végezetül a Györgypál Albert kapcsán a tudós páter Balanyi György piarista professzor ma is hatványozottan érvényes szavait idézem: „Dolgozzunk és imádkozzunk, hogy ne csak lehessenek, hanem legyenek is szentjeink. Mert bizony rászorulunk mennyei közbenjárásukra.”
