Kezdődött már számomra az ovi, amit akkor, gyerekként fel se fogtam, csak az édesanyától való elszakadás után vált világossá, hogy mi történik. Indultam iskolába, ahol az írás-olvasás izgalmai mellett meg se éreztem a sulikezdés szomorúságát. Aztán ahogy egyre több év telt el, nehezebb és nehezebb lett minden vakáció utáni újrakezdés. Pedig szerettem iskolába járni. Egyesek szerint annyira, hogy felnőttként se voltam képes leválni, azért lettem tanár.
Én ma is nagyon szeretek iskolába járni, pedig valahogy egy kicsit mindig belehalok a vakáció elmúlásába. Mások szerint azért lettem tanár, mert ezt a traumát még nem sikerült feldolgozni, így újra meg újra meg kell vele küzdenem. Bárhogy is legyen, a vakáció utolsó napja nekem igazi gyásznap. Csak sírni és vasalni akarok ilyenkor. Igen, vasalni, mert a vasalás nyugtat és vigasztal.
Mióta anyaként is megtapasztaltam a tanévkezdést, valahogy még nehezebbé vált a búcsú a vakációtól. Mert az elmúlt időszakban igazán kirúgtunk a hámból mi négyen. A napi program teljesen a feje tetejére állt. (Nagyon) későn feküdtünk, (nagyon) későn keltünk, s csak olyankor szólt az ébresztőóra, amikor valahova utaztunk. Apa meg is jegyezte, látszik rajtam, hogy vakáció van, annyira ki vagyok esve az időérzékelésből. Nem is próbáltam időhöz kötni magunkat, igyekeztem elkerülni a gyerekek siettetését, mert tudtam, hogy kegyetlenül bekövetkezik, amikor muszáj lesz siettetni és órához igazodni. Idén még hamarabb is, mint eddig.
Szeptember 5-én újabb mérföldkőhöz érkezett kicsi családunk: Panna lányom oviba megy. Én meg nem győzőm törölgetni a könnyeim, hogy ezzel az ő szabadságának is vége, beáll a sorba a többiek mögé, s innen már a rendszer szabja meg, hogy mikor lehet majd újra addig aludni, addig játszani, amíg jól esik. Matyi már kérdezgeti is, hogy: de mikor lesz majd megint vakáció? Szerencsére nemsokára.
A kicsi lány nagyon lelkes, bár nehéz szívvel hagyja Ani mamát unoka nélkül. Az elmúlt évben ugyanis ő vigyázott rá, s igazi csajos napokat varázsoltak egymásnak. Matyi, mint bátor nagytestvér, a vakáció miatti bánatát elűzi, s lelkesen várja, hogy hétfőn együtt menjenek óvodába. Én mindent-mindent megmutatok majd neked az oviban, Panna! És megtanítalak játszani az összes játékokkal, jó? Még a nagyokéval is, mert én már nagycsoportos vagyok, s te az én kicsi testvérkém vagy, s én engedem, hogy játszál a kicsi legóval is. (Köszi, Matyi!) Azzal megölelik egymást.
Én meg nem mondom ki előttük, hogy gyerekek, sajnos… csak érzem.
