A valóságban azonban éppen ennek ellenkezője történt: a konfliktus a választások után érte el a tetőpontot, ami azt mutatja, hogy sokkal többről van szó, mint egyszerű választási kampánymanőverről. A történtek aggodalomra adnak okot, hiszen nagyon naiv, aki azt gondolja, hogy pusztán a pártok szokásos politikai játszmájáról van szó. Sokan ebben a tévhitben ringatják magukat. Amúgy is nagyon divatossá vált a pártokat szidni, ezzel kapcsolatban sok közhely elterjedt, amit a széles közvélemény előszeretettel közvetít tovább hatványozottan és erősít fel a közösségi médián keresztül.
De hát ezt nevezzük manipulációnak, ami mára leggyakrabban bevetett, a technikai eszközök fejlettségének köszönhetően nagyon hatékonyan alkalmazható fegyverré vált. Röpke két-három hét alatt le lehet vadítani a közvéleményt erős érzelmi üzenetekkel. 1990-ben a Securitaté utódának még két-három hónapra volt szüksége ahhoz, hogy a román és a magyar tömegeket összeugrassza egymással. Most is szinte összejött a háttérhatalomnak, meglehetősen azonos forgatókönyv szerint: felhergelték a román nacionalista érzelmű csoportosulások egy részét, akik provokálták magyarokat. A mostani szerencsésebb végkifejlet pusztán a magyar fél önmérsékletének köszönhető, de kevesen múlott, hogy nem történt nagyobb baj.
Az uzvölgyi mizéria azért hat újszerűen, mert elszoktunk az etnikai konfliktusok ilyen nyíltan és erőszakosan irányított eseteitől. Azt hittük, hogy mindez a múlté, ma már nem használhat fel ellenünk senki ilyen aljas forgatókönyvet. Sajnos tévedtünk, az egyedüli kedvező fejlemény, hogy a háttérhatalomnak is nehezebb dolga van azért, mert a mai romániai társadalom már nem azonos a harminc évvel ezelőttivel: a kisebbségek elfogadottsága nagyobb és a nyers manipulációnak is nehezebben dől be a közvélemény. Ez csak látszólag mond ellent a korábbi állításomnak, hiszen a nacionalista, idegengyűlölő társadalmi réteget ma könnyebb felhergelni a közösségi médián keresztül. A manipuláció hatása sokkal nagyobb, a hamis, manipulatív hírek futótűzként terjednek, így nagyobb lángot csapnak, de az elterjedéséhez már komolyabb erőfeszítéseket kell tenni, hiszen a felhasználók széles tömege megfontoltabb és körültekintőbb.
De mindez nem nyugtathat meg, hiszen az Uzvölgye egy, az elmúlt évtized során jól kitapintható forgatókönyvbe illeszkedik. Románia az elmúlt években egyre nacionalistább politikát folytat, körülbelül 2009-től kezdődően fokozatosan megpróbálja a titkosszolgálat az igazságszolgáltatás, a pártok, az elnöki hivatal, egyéb állami intézmények, valamint a civil szervezetek révén végrehajtani a kisebbségi jogok korlátozását, adott esetben felszámolását. Az RMDSZ parlamenti képviselete ellen is legalább bő egy évtizede folyik komoly hadviselés a román médiában, amelynek a mainstream része sem számít kivételnek. Újabban a román akadémia is beszállt ebbe a küzdelembe, az RMDSZ elleni uszítás talán most jutott tetőfokra.
Hogy mi magyar közösségként és az RMDSZ is a maga részéről cselekedhetne okosabban, nem kétséges. Sajnos 1990-ben jobban fel voltunk vértezve a manipuláció ellen. Most úgy tűnik, annyira elszoktunk az ilyen irányított akcióktól, hogy könnyen bedőlünk az ellenünk kifundált manővereknek, és észre sem vesszük, hogy mi magunk is hozzájárulunk az ellenfél szándékaihoz.
Sokat lehet azon vitatkozni, hogy a székelyek élőláncára szükség volt-e vagy sem. Meglátásom szerint hiba és leegyszerűsítés, ha pusztán magunkat ostorozzuk, és mindent a székely önkormányzati vezetők nyakába akarunk varrni. Persze maradhatunk passzívak, és lehetünk a minket érő provokációknak pusztán szemlélői, de ezzel sem mennénk sokra, hiszen a román nacionalista gőzhenger feltartóztathatatlanul halad, és sajnos nincs rálátásunk arra, hogy kiknek a parancsát követi. Mert Romániában sajnos jó pár éve ismét nem a pártok gyakorolják a valódi hatalmat.
A tüntetések és élő láncok megszervezését valóban óvatosan kell kezelni, főleg az olyan kiélezett helyzetekben, mint amilyen az Uzvölgye volt. Meglátásom szerint a román társadalomnak, főleg az Európa-párti román elitnek is hatalmas a felelőssége, hiszen az Uzvölgye esetében, de általában véve a teljes román-magyar kérdést hagyta kiszolgáltatni a háttérhatalomnak és a szélsőségeseknek. Sajnos a román Európa-párti elit távolról sem annyira európai szemléletű, mint ahogy sok magyar gondolja. A magyarellenesség igen elevenen él a román elitben is, amely továbbra sem érti és fogadja el alapvető kisebbségi jogok szükségességét. Ezt mutatja az a mély hallgatás, amely rátelepedett a román-magyar kapcsolatokra. A magát Európa-pártinak nevező többségi elit is azon az állásponton van, hogy a magyar kérdés Romániában megoldódott. Mindez abból látszik, hogy az elmúlt években felmerült nemzetiségi jogsértéseket lefitymálóan kezeli, nagyvonalúan és jellegzetes többségi dölyffel, tájékozatlansággal besorolja ezeket a szélsőségesen nacionalista magyar revizionizmus vadhajtásai közé.
Nagyon nagy az információhiány a román társadalom szintjén, szinte alig tudnak a többségiek a magyarokról. Kicsit karikírozva a románok zömének tudása rólunk kimerül abban, hogy gulaş, paprikaş, ozosep. A következő években ezért olyan stratégiára lenne szükség, amely az eddiginél hatékonyabban megszólítja a román elitet és meggyőzi arról, hogy érdemes energiát fektetni a román-magyar kapcsolatok konszolidálásába, hiszen a történelem nem visszafordíthatatlan. Jó lenne lépni még mielőtt a gyűlöletkeltés ellenőrizhetetlen szintre jut.
