Adalékok Kolozsvár 1944-es történetéhez, a várost ért három csapáshoz
„Szeptember havában mind válságosabb és nehezebb lett az életünk. Minden nap újabb menekültek érkeztek. Napról napra erősödött az orosz–román támadás. A légi tevékenység fokozódott. Többet tartózkodtunk az óvópincében, mint a szobában. Az ágyúk dörgése erősebbé vált. Láthatóvá lett, hogy Kvár is elesik” – olvasható a ferencesek Historia Domusában ezekről a napokról.34 Ugyanebből a forrásból megtudhatjuk azt is, hogy Torda felől minden nap érkeztek a súlyos sebesültek, a házfőnök éjjel-nappal talpon volt, egyedül nem győzte a sebesült katonák ellátását, ezért a fiatal páterek is kénytelenek voltak segíteni. Elérkezett az idő, amikor elkezdték kiüresíteni a várost, s egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ellenséget nem lehet feltartóztatni. A házfőnök bejelentette a rendtársaknak, hogy a 9. számú helyőrségi kórházat költöztetik, és neki is, mint kórházlelkésznek mennie kell. A rendház vezetését P. Fidélre és P. Pacifikra bízta, a páterek lelkére kötve a csíksomlyói csodatevő Szűz Mária szobrának őrizetét, amelyet a somlyóiak szeptember elején a kolozsvári rendházba menekítettek.35 „A házfőnök akarata az, hogy a somlyói Mária nem hagyhatja el Erdélyt. Ha székhelyét elhagyta, akkor Erdély fővárosában trónoljon. Erősen hisszük, hogy sokat szenvedett és megtépett provinciánkat nem engedi elpusztulni. Vigyázz reánk, Édesanyánk!”36
A Historia Domus szerint az ágyúzás 20–40 kilométer távolságból is éjjel-nappal jól hallható volt, bent a városban pedig folyt a polgári és a hatósági menekülés, valamint „az utánpótló katonai felvonulás”, amit sűrű repülőtámadások igyekeztek akadályozni.37 Naponta aknatámadások érték Kolozsvárt, főleg este váratlanul egyre-másra szóltak a légelhárítók, úgyhogy a testvérek pincebeli életre rendezkedtek be. Az idő nagy részét az óvóhelyen kellett eltölteniük, sokszor itt is aludtak. A szentmisét többször meg kellett szakítani a légiriadók miatt, máskor pedig el sem kezdhették. A pince közös óvóhellyé vált, és sokszor telt meg emberekkel, hívekkel, a szomszédban lakókkal. A leírás szerint a várost szeptember 15-én, 17-én, 22-én, 23-án, 25-én, 29-én és 30-án érte légitámadás, de ezek már nem voltak olyan nagyméretűek, mint a június 2-ai amerikai bombázás.38
Szeptember 26-ai, keddi számában az Ellenzék című kolozsvári napilap is beszámolt arról, hogy szeptember 24–25-én, azaz vasárnapról hétfőre virradó éjszaka több bomba és légi akna hullt a város területére, s „a terrortámadásnak” áldozatai is voltak. Többek között Kovács Károly Kőkert [ma Hașdeu] utca 70. szám alatt lakó tanuló, aki hétfőn korán reggel az utcában egy fel nem robbant légi aknát talált, azt kézbe vette, elkezdett vele babrálni, az akna felrobbant, s a fiatalembert gyakorlatilag darabokra tépte. Ugyanakkor Debreceni László Taksony vezér [ma Iugoslaviei] utca 55. szám alatti lakos is életét vesztette a bombatámadásban, amelyet lakása ajtajából nézett végig, miközben egy szilánk halálra sebesítette, és még a helyszínen belehalt a sérülésébe. Az áldozatok között volt két tordai menekült is, Pus Samu és Román Anna, akik Torda irányából Kolozsvár felé menekültek, s útközben bombatámadás érte őket. Súlyos sérülésekkel mindkettőjüket beszállították az egyik kolozsvári szanatóriumba, de segíteni már nem lehetett rajtuk.39
Október elejétől a belövések, illetve becsapódások mindennaposok lettek egészen a szovjetek bevonulásáig, ezek a város területén szerteszét kb. 1500 házat érintettek, de nagyobb és feltűnő károkat nem okoztak.40 Mindig akadt azonban halálos áldozat is, különösen az október 4-ei belövés alkalmával, amikor a reggeli órákban, a Wesselényi [ma Regele Ferdinand] utcában a Dermata Művek Bőr és Cipőgyár üzlete előtt a cipőosztást váró tömegbe csapódott be egy lövedék, valamint a Széchenyi térre is több lehullt. A forrás szerint az október 4-ei tragédiának 42 polgári áldozata, halottja és súlyos sebesültje volt. Ezen a napon sebesült meg súlyosan Zsulyevitcs Mátyás konfráter, nyomdavezető is, amint a ferencesek templomából kifelé tartott, egyszóval „sok vér folyt el az utcán az ágyúgolyó nyomában”.41
A történtekről az Ellenzék úgyszintén beszámolt október 5-én megjelenő, ekkor már csak mindössze kétoldalas utolsó lapszámában.42 Amint írták, október 4-én, szerdán reggel 8 és 9 óra között a városba több helyen ellenséges, messzi hatótávolságú ágyúk lövedékei csapódtak be, amelynek áldozatai voltak a polgári lakosság körében, és anyagi károk keletkeztek. A hivatalos kimutatás szerint a tragédiának 20 halálos áldozata és 26 súlyos sebesültje volt, de ezen kívül könnyebb sérülések is bekövetkeztek.43 A lap ugyancsak ebben a számban közölt két gyászjelentésben tudatja, hogy id. Szabó Endre 61 éves kőfaragó mester október 4-én délelőtt a Széchenyi téren ágyúgolyó által „hősi halált halt”, illetve a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Tanácsa részvétét fejezi ki Reschner Vilmosné, sz. Toókos Kamilla halála miatt, aki viszont október 2-án délután lett bombatámadás áldozata.44
Bombabecsapódás miatt vesztette életét Mostis Judit nagymamája is. Közlése szerint, amikor 1944 októberében a front elért a Feleki-tetőre,45 innen időnként többnyire találomra ágyúval, puskával és gépfegyverrel belőttek a városba. „A belövések következtében apám édesanyját, Kisch Györgyné Orosz Zsuzsát a Csánki Dezső [ma Rovinari] utcai lakása udvarán egy eltévedt repesz megölte. Október 5-én temetésére csak a fia, az én apám mehetett el. A temető fái még nem voltak olyan sűrűek és magasak, mint napjainkban, a II. C parcella 1090-es sírja, ahova temették, látszódhatott a Feleki-tetőről, mert egyfolytában oda lőttek. A sírásók elszaladtak, így apám kénytelen volt egyedül behantolni az anyját” – idézte fel.46
Amint az a ferencesek Historia Domusából kiderül, a megyeházán székelő háborús kormánybiztosság, a városi hatóság és a katonai parancsnokság október elején német nyomásra a város kiüresítését szorgalmazta. Ennek következtében sokan eltávoztak, de – mint megjegyzik – „többen itt maradtak”, és „Kolozsvár városa helytállt”. „A város magára talált, önkéntelen közös érzés fogta össze az embereket, ami formát is talált a polgári tanács és polgári őrség ügyes megszervezése folytán. Nem bomlott fel a rend, nem lett fejetlenség, és hogy Kolozsvár így úszhatta meg az elfoglalást, az jórészt ennek köszönhető. Ez a magára találás bizalmat keltő, jóleső volt. Ezt fejezte ki az első napokban erről szóló orosz értelmes katona is, mondván, hogy Kolozsvár szerencsés város, hogy csak ennyit ártott a háború az ügyes helytállás folytán. A németek védeni akarták a várost, a polgárság feladni.”47
Az előző rész ITT olvasható.
34 EFGYL, Historia Domus (1900–1945), 340.
35 A Mária-szobor 1944. szeptember eleje és 1945. április 14. között volt a kolozsvári Rendház „vendége”, majd ezt követően visszakerült a Csíksomlyói Kegytemplomba. A szobrot az első világháború idején, 1916-ban is Kolozsvárra menekítették.
36 EFGYL, Historia Domus (1900–1945), 340.
37 Ebben az időszakban már a szovjetek és a románok által végrehajtott légitámadásokról van szó.
38 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 6.
39 Akik a vasárnapi bombatámadás alkalmával életüket vesztették. Ellenzék, 1944. szeptember 26. (kedd), XLV. évf., 218. sz., 2.
40 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 6–7.
41 Uo.
42 A Bartha Miklós által 1878-ban alapított Ellenzék című kolozsvári politikai, közgazdasági és társadalmi napilap első száma 1880. október 11-én jelent meg, az utolsó pedig 1944. október 5-én.
43 Húsz halottja és huszonhat súlyos sebesültje van a kolozsvári gránátbecsapódásoknak. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 1.
44 Gyászjelentések. Ellenzék, 1944. október 5. (csütörtök), LXV. évf., 226. sz., 2.
45 A Feleki-tető Kolozsvártól 7 kilométerre fekvő magaslat, itt húzódott az Észak- és Dél-Erdélyt elválasztó magyar–román határ.
46 Mostis Judit gépírásos emlékezése Papp Annamária kérésére, Kolozsvár, 2024. A kézirat eredetije Papp Annamária tulajdona.
47 EFGYL, Historia Domus (1944–1949), 7.
