SZÉKELY ÖRS
A konferenciát a fogadó egyetem – az idén a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézetének Res Litteraria Transylvaniae Vetus kutatócsoportja – valamint a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézete szervezte, társszervezők a Kolozsvári Akadémiai Bizottság és a Bolyai Társaság, továbbá együttműködtek a magyarországi egyetemek régi magyar irodalomtörténeti műhelyeivel is.
A ReBaKucs idén abból a szempontból volt különleges, hogy sok tekintetben egybecsúszott a tudományos világnak a reformáció 500. évfordulója alkalmából szervezett – főleg kolozsvári – eseményeivel, amelyek a több évszázadon át tartó, hosszú reformáció koncepcióját honosították meg a magyar nyelvű diskurzusban. Sőt, új, nemzetközi partnerség is szövődött: a RefoRC, a kora újkori vallásosságot kutató intézményi hálózat is bekapcsolódott a rendezvénybe.
A konferencia előadásai a dialógus témája köré szerveződve fedték le a közép- és kora újkori magyar irodalom kutatásának több részterületét: párbeszéd a régi magyar költészetben; a vallásos és kegyességi irodalomban (különös fókusszal a hitvitákra); a kora újkori politikai dialógus; a párbeszéd különböző felületei és médiumai; a vizsgálódások módszere, amely folyamatos vizsgálatra és felülvizsgálatra hív.
A kolozsvári intézmény amellett, hogy soros szervezőként javasolta a témát és betöltötte a vendéglátói szerepet, oktatói és doktoranduszai révén az itt folyó, számos területre kiterjedő kutatásokat is megjelenítette: Gábor Csilla, Farmati Anna és Egyed Emese oktatók, valamint Balázs Aletta-Júlia, Domokos Zsófia, Kovács Kinga-Tünde, Székely Örs és Vincze Eszter Beáta doktoranduszok tartottak előadást, bemutatva legújabb kutatásaikat és meglátásaikat.
Az MTA Irodalomtudományi Intézetének Reneszánsz Osztálya által évente adományozott Klaniczay-díjat az idén Jankovics József, a MTA Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának munkatársa kapta, az előző esztendő kiemelkedő szakmai teljesítményéért.
Felmerült a kérdés, hogyan lehet áthidalni a szakadékot a modern, mai olvasó számára ismerős irodalom és a régi irodalom között: ezen egyre inkább a pusztán irodalmi látásmód tágításával, a társtudományok horizontjainak beemelésével lehet segíteni. A szakma egyik legfontosabb projektjével, a készülő új irodalomtörténet kidolgozásával kapcsolatban elhangzott, hogy a komparatív vizsgálatok, a regionális összefüggések fele fognak hagsúlyosabban nyitni a magyar középkor és kora újkor kutatói.
A program szakmai része mellett a kutatók kikapcsolódhattak Majorossy Kinga, Bécsben élő művész barokk orgonakoncertjén, a Korzo Egyesület szervezésében pedig művészettörténészi kalauzolással megtekinthették Szamosújvárt, Válaszutat valamint Bonchidát.
(Borítókép: a konferencián résztvevők csoportképe)