A segítőkönyvek többsége ellentmondást nem tűrően kijelenti, hogy soha nem leszünk készen az ilyen kérdésekre, annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk a lehető legtöbb információval felvértezni magunkat, és a nagy pillanatban a lehető legjobbat kihozni magunkból.
Olcsó vigasznak tűnhet, de valóban nem tudható előre, hogy mikor és milyen formában érkezik majd a kérdés, sőt az sem biztos, hogy ismerjük, vagy egyáltalán létezik a válasz. Az utóbbi hetekben volt alkalmunk forró helyzetbe kerülni, Matyi és Panna ugyanis néhányszor igencsak jókat kérdezett.
Egyik nap a kiscsaj megpróbált fiúsan civakodni a fiú unokatesókkal, akik elég durván bakalódtak egymással. Rászóltunk a srácokra, hogy kicsit óvatosabban egymással is, de nagyon figyeljenek ám Pannára, mert ő kisebb is, törékenyebb is, ne essen baja senkinek. Megértették, vissza is fogták magukat, hogy Panna is bekapcsolódhasson.
Amikor aztán este fürdés közben Pannával megbeszéltük a történteket, igencsak felháborodva szegezte nekem a kérdést: De Anya, miért nem csináltatok engem is fiúnak? Fiú szeretnék lenni és kész!
Próbáltam neki magyarázni, hogy (mennyi) jó dolog (is) van abban, ha valaki lány, de közben bevillant, hogy én még a korai húszas éveimben is fiú szerettem volna lenni. Szóval nem tudtam igazán hiteles és meggyőző lenni, hiába is emlegettem a simogatós (flitteres) ruhákat, csini szoknyákat és babákat. Az első kérdésre pedig egyszerűen nem volt jobb válaszom, mint az, hogy a Jóisten akarta úgy, hogy kislányként szülessen bele a mi családunkba. Egyelőre úgy tűnik, hogy kielégítő volt a válasz, még nem tértünk vissza rá. Lehet, hogy majd a következő unokatesós balhénál.
Matyi sem hagyja ám alább. Egyszer éppen régi fotókat nézegettünk, még a szülői időszámításunk előtti időkből. Meséltük, hogy merre jártunk, miket láttunk az egyes helyszíneken, s amikor kérdezgették, hogy ők ott hol vannak, mondtuk, hogy akkor ők még nem születtek meg.
De olyan képek is előkerültek, amelyek a kapcsolatunk elején készültek. Mondtuk is, hogy milyen rég volt, Apa még udvarolt. Erre a nagylegény: mi az, hogy udvarolt?
– Hmmm, ismerkedés – válaszoltuk kissé bizonytalanul. – Tudod, Matyi, amikor Apa udvarolt, sokat sétáltunk, beszélgettünk, hogy jobban megismerjük egymást. Mire Matyi újra csak fején találta a szöget: – És neked akkor egyre nagyobbra nőtt a hasad, Anya?
