Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg Donald Trump viaszszobrának avatását Madridban

Félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg Donald Trump viaszszobrának avatását Madridban
A Femen nőjogi szervezet félmeztelen aktivistája zavarta meg Donald Trump megválasztott amerikai elnök viaszszobrának avatóünnepségét a madridi viaszmúzeumban kedden.

A fiatal nő a közönség soraiból lépett elő, ledobta kabátját, majd angolul és spanyolul azt kiabálta: "Ragadd tökön a patriarchátust". Ugyanez volt a felsőtestére festve is. Majd az aktivista odalépett a Trump-bábuhoz, és ahogy mondta, megragadta övön alul. A tiltakozó akció körülbelül félperces volt, eddig tartott, mire a biztonsági őrök lefogták a lányt és kivezették a teremből.

Az aktivista tiltakozásában épp azt a kifejezést használta, csak fordítva, amelyet Donald Trump mondott a nőkkel kapcsolatban, és amelynek nyilvánosságra kerülése óriási botrányt okozott októberben az elnökválasztás kampányhajrájában. A The Washington Post című lap tette közzé a még 2005-ben készült videofelvételt, amelyen Trump, Billy Bush műsorvezetőnek vulgáris stílusban azzal kérkedett, hogy szívesen megfogdos nőket, rájuk mászik, rögtön csókolgatja őket. Beszélgetőtársának azt is mondta, hogy ragadja meg a nőket a nemi szervüknél, mert aki sztár, az bármit megtehet.

A Femennek nem ez az első Trump elleni akciója; az elnökválasztás napján az egyik New York-i szavazókörzetben két aktivistájuk tiltakozott félmeztelenül az akkor még elnökjelölt szexista kijelentési miatt.

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az amerikai Republikánus Párt Milwaukeeban tartott jelöltállító gyűlése a várakozásoknak megfelelően hivatalosan is elnökjelöltjének választotta Donald Trumpot. Az elnökjelölt ezután azt is bejelentette, hogy J. D. Vance ohiói szenátort jelöli alelnökének. A volt elnök kötéssel a fülén érkezett a Milwaukeeban tartott kongresszusra, ahol hívei ujjongva fogadták.
Külpol
Szürreális élménynek nevezte Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje egy vasárnapi lapinterjúban, hogy életben maradt az ellene megkísérelt merénylet után. Joe Biden államfő vasárnap esti sajtónyilatkozatában alapos és gyors vizsgálatot ígért a Donald Trump volt elnök elleni merénylettel kapcsolatban, s arra kért mindenkit, ne bocsátkozzon feltételezésekbe a támadás indítékát és a merénylő kötődéseit illetően.
Külpol
A Donald Trump korábbi amerikai elnökre tüzet nyitó 20 éves férfi nem messze lakott a végzetes szombati kampányesemény helyszínétől. Az ott megölt Thomas Matthew Crooks családjából egyelőre egyedül az édesapja nyilatkozott a sajtónak – számolt be a hirado.hu.
Külpol