Trump Irán legyőzése után a Hormuzi-szorost is amerikai területté nyilvánítaná

Donald Trump amerikai elnök pénteken kijelentette, hogy Irán legyőzése után az Egyesült Államok területévé nyilvánítja a stratégiai jelentőségű Hormuzi-szorost. Az AFP szerint Trump mosolyogva tette a kijelentést, a Fehér Ház egyik magas rangú tisztségviselője pedig később közölte, az elnök tréfának szánta szavait. Teherán ugyanakkor reagált: a Hormuzi-szoros „iráni volt, iráni és iráni is marad”.

„Miután befejeztük Irán legyőzését – amelyet nagyon súlyosan legyőztünk –, hamarosan az Egyesült Államok területévé nyilvánítom a Hormuzi-szorost” – jelentette ki Trump egy New York közelében tartott rendezvényen.

Az amerikai elnök az utóbbi időben többször hangoztatta, hogy az Egyesült Államok „ellenőrzése alatt tartja” a globális olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú tengeri útvonalat. Brian Schwartz, a Wall Street Journal újságírója egy magas rangú fehér házi tisztségviselőre hivatkozva közölte, Trump ezúttal tréfált.

Kazem Gharibabadi iráni külügyminiszter-helyettes szombaton úgy reagált: a Hormuzi-szoros „iráni volt, iráni és iráni is marad”, megnyitásáról vagy lezárásáról pedig kizárólag Irán dönthet. Hozzátette, a stratégiai tengeri útvonalat „sem egy X-bejegyzéssel, sem repülőgép-hordozóval, sem elnöki rendelettel” nem lehet megszerezni.

A szorost Irán a háború kezdete óta blokád alatt tartja, miközben az Egyesült Államok az iráni kikötőket zárta blokád alá.

Trump pénteken az Irán elleni háborúba való amerikai belépést is védelmébe vette, hangsúlyozva, hogy Teherán nem juthat atomfegyverhez. Közölte, emiatt akkor sem kér bocsánatot, ha az amerikaiaknak többet kell fizetniük az üzemanyagért. A benzin ára az Egyesült Államokban több mint 35 százalékkal emelkedett a háború előtti szinthez képest.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!