– Írhatnám, persze, hogy a tábor jó volt, mert nagyon jó volt. Írhatnám, hogy mennyi mindent tanultam, anyagról, agyagról, munkáról, koncentrációról, közösségről. Írhatnám, s talán elég is lenne, hiszen igaz, hogy a Téka tábora jó irányt ad idősnek, fiatalnak, keze alá munkát, elméjébe tudást plántál az érdeklődőnek… Írhatnám mindezeket, s igaz is lenne, de mégsem tudnám ezzel leírni a csodát.
Mert a Téka fazekas táborának – s hiszem, hogy bármilyen közösségi tevékenységének – csodája nem maga a kézzelfogható, megtanulható, átadható tudás. A csoda az, hogy homlokegyenest különböző emberek hogyan kapnak keretet arra, hogy valóban együtt dolgozzanak. A csoda az, hogy a táborvezetők milyen gyengéd összefésüléssel hoznak létre percek alatt közösséget addig egymásnak ismeretlen emberekből. A csoda az, hogy a „régiek” milyen odaadással, csendes vagy hangos szóval, de mindig jóindulattal hogyan fordulnak az „újak” felé. A csoda az, hogy tizenhat szerteágazó vágyból, akaratból, tudásból és tanulni vágyásból hogyan lesz a végére közösség.
Írhatnék sokat arról, hogy mit s hogyan tanultam a fazekalásról a Téka múlt heti táborában, bár az is hosszú lenne, mert gazdag az átadott tárgyi tudás. De nekem mégis leginkább a háttérben megbúvó, eljövőkre kiható, fizikai valónál megfoghatatlanabb s mégis megfogható jó az, ami leginkább megmaradt. Az, ami a valótól a csodáig vezet. Köszönöm!" – foglalta össze Tamás Csilla élményeit.
Idén először vettek részt újak a táborban, eddig az egész évben oktatásra járók élvezték a tábor lehetőségét. A fordított sorrend is nyerőnek bizonyult, aki először jött táborba, az jövőre a havi rendszerességgel megrendezett képzésre is jön majd, véli Egri Hajnal táborszervező.
– Életem első fazekas táborában vettem részt, még nem volt részem hasonló tábori élményben: alázat, tisztelet, szeretet, szervezettség, odafigyelés és még sorolhatnám az emberi értékek skáláját. Újra gyerekként tölthettem el ezt a néhány napot, csak a „játékra” kellett figyelnem. Alkottam, szórakoztam, teljesen kikapcsolódtam! Hálásan köszönöm!" – jelezte vissza a vásárhelyi Köllő Melinda Mária.
Július 9-én érkeztek meg a résztvevők, s az első napok nagy részében zajlott a „termelés”, a kerámiaedények elkészítése. Szerda este már sikerült megrakni az égetőkemencét és szabadidős programot is beiktattak a fáradt kézművesek számára. A szombat esti táborzárásig zajlott a díszítés, mázazás, égetés.
– Életem első fazekas tábora a szamosújvári Téka Alapítványnál. Nagyon nagy élmény volt, sokat tanultam. Köszönöm Egri Hajnal és Balázs-Bécsi Enikő a lehetőséget, az oktatást és a jó szabadidős programokat, a többieknek meg a társaságot, a jó hangulatot és a sok nevetést. A széki sósfürdő kihagyhatatlan a korongozásban elfáradt izmoknak – írta Vargancsik Iringó.
A táborzárás és értékelés a helyi Hayak kávézóban volt. Vasárnap reggel sok szép munkával tértek haza a fazekasok. A tanfolyamot és a tábort is a Csoóri Sándor Alap és a Hagyományok Háza támogatta.