Észak-Erdély 80 évvel ezelőtti felszabadítását ünnepelték a román hadsereg napján

Románia biztonságos ország, a stabilitás egyik pillére – jelentette ki Klaus Iohannis a román hadsereg napján szervezett pénteki ünnepségen. Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az Ismeretlen katona bukaresti emlékművénél tartott ceremónián az államfő arról beszélt, hogy Románia nehéz időket él meg, többféle kihívással kell szembenéznie, amelyek az egész térség és az egész világ biztonsági helyzetét kiszámíthatatlanná teszik, így ebben a helyzetben megnő a hadsereg jelentősége – mutatott rá Iohannis.

„Oroszország Ukrajna elleni agressziós háborúja szétzúzta az európai kontinens biztonsági struktúráját, súlyosan megsértette a nemzetközi jogot, és kihívást jelent a szabályokon alapuló nemzetközi rend ellen, amely a második világháború óta békét és stabilitást biztosított a világban” – fogalmazott.
Kifejtette, Romániának NATO-szövetségeseivel és európai partnereivel együtt továbbra is védenie kell Ukrajna jogát az önvédelemhez. Oroszország továbbra is támad, civilek esnek áldozatául és jelentős károkat tesz az ukrajnai infrastruktúrában, többek között abban is, amely az ukrán-román folyamhatár közvetlen közelében van. A kihívásokra Románia szövetségeseivel szorosan együttműködve a NATO elrettentő és védelmi pozíciójának megerősítésével válaszol az euroatlanti biztonság szempontjából stratégiai fontosságú fekete-tengeri térségben.
„Ugyanakkor folyamatban van a hazai jogszabályi keret kidolgozása annak érdekében, hogy meg tudjuk előzni és le tudjuk küzdeni annak kockázatát, hogy az orosz erők által ukrán célpontok ellen használt, meghibásodott drónok vagy azok töredékei az ország területére zuhanjanak” – mondta az államfő.
Nyomatékosította, Románia biztonságos ország, Európa keleti részének stabilitási pillére, és a romániai lakosság az ország történetének legszilárdabb biztonsági garanciáit élvezi.
„A NATO idei washingtoni csúcstalálkozóján a szövetséges vezetők hangsúlyozták, továbbra is szilárdan elkötelezettek a fekete-tengeri térség biztonsága és stabilitása mellett, és ez nagyrészt Románia elmúlt 10 évi politikai, diplomáciai és katonai erőfeszítéseinek köszönhető. A tények önmagukért beszélnek. Számos fontos NATO-struktúrát és -parancsnokságot látunk vendégül országunk területén, és mintegy 5000 szövetséges katonát képeznek ki együtt a román katonákkal” – emlékeztetett az államfő.
Ebből az alkalomból Iohannis köszönetet mondott romániai jelenlétükért az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Spanyolország, Portugália, Lengyelország, Belgium, Nagy-Britannia, Hollandia, Olaszország, Norvégia, Bulgária, Törökország, Luxemburg, Németország, Kanada, Görögország, Észak-Macedónia és Magyarország katonáinak.

Hangsúlyozta: a román hadsereg az ország védelmi rendszerének fő pillére, kiemelve, hogy a hadseregnek továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát jóval meghaladó szilárd pénzügyi alapot kell biztosítani.

Románia nem fog belekeveredni semmiféle háborúba – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök a hadsereg napja alkalmából tartott pénteki ünnepségen. Kijelentette, Románia továbbra is támogatni fogja Ukrajnát függetlensége és szuverenitása védelmében, mert ez a Románia békéje szempontjából is kulcsfontosságú. Ugyanakkor a Moldovai Köztársaságot is minden erejével segíteni fogja abban, hogy megőrizze Európa-párti irányultságát. Ciolacu emlékezetett, nyolc évtized telt el azóta, hogy október 25-én a román hadsereg második világháborús hadműveletei véget értek Nagykároly felszabadításával. Idővel ez a nap lett a román hadsereg és a román katonák ünnepe, amikor megemlékeznek az elesett katonákról. 

Nicolae Ciucă szenátusi elnök kijelentette, Észak-Erdély 80 évvel ezelőtti felszabadításának tiszteletére nevezték ki október 25-ét a román hadsereg napjának, ami ugyanakkor az áldozat és a hála napja is. Kifejtette, a román hadsereg NATO-tagsága nagyobb biztonságot jelent az ország számára, és a katonáknak is jobb felszerelést biztosít, de szükség van a védelmi költségvetés fokozott növelésére és a védelmi ipar komolyabb finanszírozására is.

Borítókép: presidency.ro