„Isten áldja Romániát!” – szavakkal távozott a leköszönő elnök
![](/sites/default/files/styles/wide/public/2025-02/iohannis.jpg?itok=2I48XCQq)
Klaus Iohannis utolsó napját töltötte kedden a Cotroceni-palotában, a leköszönő államfő szerda délben hivatalos keretek között elhagyta az elnöki hivatalt, és átadta a hatalmat Ilie Bolojannak, aki az új elnök májusi megválasztásáig ügyvivő jelleggel tölti majd be a tisztséget. A búcsúztató ünnepségen az elnöki adminisztráció számos munkatársa és újságíró vett részt. A volt elnök őket is köszöntötte. „Isten áldja Romániát” – mondta Iohannis, majd távozott.
Mint ismeretes, Klaus Iohannis hétfőn jelentette be lemondását az államfői tisztségről. A Cotroceni-palotában tartott rendkívüli sajtónyilatkozatában az elnök közölte, hogy február 12-én teszi meg ezt a lépést. Döntését azzal indokolta, hogy hétfőn beindult a parlamentben a tisztségéből való felfüggesztését célzó eljárás.
Iohannist kétszer választották meg
„Meg akarom kímélni Romániát és a román állampolgárokat ettől a válságtól, (...) ezért lemondok Románia elnöki tisztségéről. Holnapután, február 12-én távozom hivatalomból” – nyilatkozta akkor Iohannis.
Klaus Iohannist kétszer választották meg az ország elnökévé. Második mandátuma már 2024. december 21-én lejárt, az alkotmánybíróság azonban érvénytelenítette az elnökválasztást, és úgy határozott, hogy Iohannis hivatalban marad az új államfő megválasztásáig. A taláros testület döntésének előzménye, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács feloldotta a titkosszolgálatoktól és a belügyminisztériumtól kapott, a Călin Georgescu elnökválasztási kampányával kapcsolatos információk titkosítását.
Ilie Bolojan volt szenátusi elnök az ügyvivő államfő
A lemondás nyomán megüresedett államfői tisztséget Ilie Bolojan szenátusi elnök vette át szerdán ügyvivő elnökként. Bolojan májusig látja el ügyvivőként az államfői teendőket. Az új elnökválasztás első fordulóját május 4-én, a másodikat május 18-án tartják. Ügyvivő államfői mandátuma idejére Bolojan felfüggeszti párttagságát és elnöki tisztségét a Nemzeti Liberális Pártban (PNL).
Mircea Abrudean, a szenátus alelnöke kedden vette át ügyvivőként a házelnöki teendőket, amíg Ilie Bolojan ideiglenesen az államfői tisztséget tölti be – tájékoztatott honlapján a felsőház. A közlemény szerint Ilie Bolojan kedden aláírta az átmenetet hivatalossá tevő határozatot, biztosítva ezzel a törvényhozási tevékenység folytonosságát és a szenátus zavartalan működését.
Ugyanakkor a PNL országos politikai bürója Cătălin Predoiu belügyminisztert választotta ügyvivő elnöknek – számolt be a sajtónak a testület kedd esti ülése után Ilie Bolojan.
Predoiu: védjük a kormányt
Cătălin Predoiu, a PNL ügyvivő elnöke az esetleges bizalmatlansági indítvány kapcsán kijelentette, hogy a liberálisok szavazatukkal védelmezni fogják a kormányt.
„A PNL demokratikus eszközökkel, a parlamentben leadandó szavazat révén védelmezni fogja a kormányt, amelynek tagja. A bizalmatlansági indítvány elleni stratégiát a koalíciós partnereinkkel közösen fogjuk megvitatni és megállapítani” – jelentette ki Predoiu.
Nyomatékosította: nem kételkedik a liberális törvényhozók álláspontjában a kormánnyal szembeni bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban.
„Politikai meggyőződésektől függetlenül, a becsület az becsület, a politikai megállapodás pedig politikai megállapodás. Stabil oszlopa és stabil partnere leszünk ennek a kormánykoalíciónak” – tette hozzá Predoiu.
Az alkotmányos előírások szerint az ideiglenes államfő mandátuma idején nem oszlathatja fel a parlamentet, nem intézhet beszédet a törvényhozáshoz, és nem írhat ki országos népszavazást. Minden egyéb feladatkörben – nemzetvédelem, külpolitika, a kormány kinevezése, elnöki kegyelem, kitüntetések, kinevezések – teljes hatáskörrel tölti be az elnöki tisztséget.