Hogy ki és mikor veti be, ez változó, de az biztos, hogy működik, hiszen a társadalmi talaj elő van készítve: a román választók jelentős része vevő a magyarellenes szólamokra. Ezt igazolta a nagybányai eset is, ahol a magát mindentudónak képzelő elöljáró a Nicolae Ceaușescu terepszemléihez hasonló szellemű ellenőrzésen kirohant a magyar feliratok ellen. Nevezetesen a lefordíthatatlan kürtőskalács szó ellen, és megparancsolta, takarják le román zászlóval. Az ügy hasonlóan alakult, mint az úzvölgyi katonai temető esete, amikor a román közvélemény már csak arról értesülhetett a román média részrehajló tálalásából, hogy a magyarok megbecstelenítették a román betonkereszteket. A nagybányai ügynél is a románoknak már csak az csengett le, hogy a magyar alpolgármester levétette a román zászlót.
A polgármester magyarellenessége - amit utána azzal is igazolt, hogy kijelentette: a település magyar neve csak valami megtűrt megnevezés, amelyet néha kiírnak jobbra vagy balra a hivatalos név mellé, de ha valaki nem értette volna, akkor a várost csakis Baia Marénak lehet nevezni - elsősorban abból a mentalitásból táplálkozik, amit a többségi társadalomba belesulykolt a nacionalista történelemszemlélet, az iskola, az egyház, a család, a kulturális intézmények tucatja, valamint a média. Jellegzetesen többségi nacionalizmus ez, ami az impériumváltás előtt a magyarokra is jellemző volt.
A nacionalizmus főleg frusztrációból táplálkozik, és azoknál gerjeszthető, akik nem rendelkeznek egészséges és kiegyensúlyozott önképpel, kisebbrendűségi érzéssel küzdenek. A nacionalizmussal lényegében a gyengeséget igyekeznek palástolni, azt a kudarcot, hogy a román nemzet az EU- és NATO-csatlakozás után sem tudott egy olyan erős, stabil, kiegyensúlyozott néppé válni, amelyet komolyan vesznek külföldön. Az egyszerű román választópolgár látja politikai elitjének sorozatos kudarcait, érzi azt, hogy nem képesek egységes nemzetként megnyilvánulni és közösségi ügyek érdekében összefogni. A román társadalomban szinte alig létezik a közérdek fogalma, a románoknak csak nagyon vékony rétege hajlandó elfogadni, hogy az egyéni érdek fölött mindig léteznie kell a közérdeknek, különben egy nemzet nem tud sikeres lenni. Kivételt képez talán az ortodox egyházhoz és a hithez való viszonyulás.
A kudarcok miatt legkönnyebb bűnbakot keresni, és ehhez kéznél vannak a magyarok. A nacionalizmussal tehát orvosolni próbálják azt a sikertelenséget, hogy Románia a második legnagyobb migránskibocsátó ország lett, és hogy az életszínvonal jócskán elmarad a nyugat-európaitól. A román tanügyet is keményen sújtja a diákhiány, a demográfiai kilátások katasztrofálisak és semmi jóra nem számíthatunk, ha nem történik valamilyen csoda a következő húsz évben.
Ezzel szemben a romániai magyar közösségben az elmúlt években elindult egyfajta építkezés, ami a hathatós magyar állami támogatásoknak is köszönhető. Hogy ez a folyamat képes lesz-e megállítani a demográfiai fogyást, és képes lesz megváltoztatni azt a mentalitást, hogy csak külföldön érdemes keresni a boldogulást, nehéz megmondani. Erről leghamarabb öt-tíz év múlva beszélhetünk. Viszont egyértelmű, hogy ez a tudatos építkezés irritálja a többségi nemzetet. Jó lenne, ha egy pozitív, egymást serkentő verseny indulna be, hogy ki fejlődik gyorsabban, ki tesz többet azért, hogy közösségként is sikeresek legyünk, és együtt javítani tudjuk az életkörülményeinket. Sok munka, jó szervezettség, ügyszeretet, a köz iránti elhivatottság, illetve megint csak nagyon sok és minőségi munka kell ehhez.
Rajtunk is sok múlik, hogy miként reagálunk a többségi nacionalizmusra. Elnézőeknek és megértőeknek kell lennünk. De mindenekelőtt alaposan meg kell értenünk a magunk számára a jelenség mozgatórugóit, okait és tenni kell azért, hogy megváltoztassuk a rólunk kialakult képet. Nem feltétlenül győzködéssel és érveléssel, azzal is kell, de elsősorban személyes és közösségi példákkal. És azt is éreztetnünk kell a többségiekkel, hogy ha nekünk jobb lesz, akkor nekik is jobb lesz. Vigyázni kell arra, hogy az építkezés ne önös célokat szolgáljon, ugyanakkor azt is tisztázni kell: a magyar beruházásoktól nem várható el, hogy pótolják a román államnak a román nemzettel szembeni mulasztásait. Magyarán: egy magyar pénzből épült iskola nem oldhatja meg egy román iskola gondjait. Ideiglenesen enyhítheti, de a lakosság 6,5 százaléka nem tudja megoldani egy egész ország problémáit. Ebben nagyobb mértékben és eredményesebben kell szerepet vállalnia a román államnak.
Képük illusztráció/Facebook
