Markó Bélát verseskötetéről Mészáros Sándor író kérdezte, aki minőségi ugrásként és igazi megújulásként jellemezte a hosszas kihagyás eredményeként létrejött könyv tartalmát. „Több mint húsz évig a politika volt a hivatásom, amely nem egy nyolc órás állás, hanem reggeltől estig és estétől reggelig beszippantja az embert. Emellett nem volt helye az irodalomnak és közel tíz évig nem is írtam” – fogalmazott a költő, hozzáfűzve, hogy az irodalmi életbe és az írásba való visszatérésének kezdetén hátrányként élte meg a kihagyott időt és erőteljes volt rajta a nyomás, hogy az emberek elsősorban nem költőként, hanem politikusként tekintenek rá. Ezt az utólag átmenetinek nevezhető állapotot az a felszabadító felismerés követte, miszerint a költészet nem sajátos témát, hanem sajátos megközelítést jelent, így Markó Béla szerint a versbe belefér a politika is, a közélet is és gyakorlatilag bármi, amit megélünk, átélünk.
Mészáros Sándor kiemelte, hogy Markó Béla költészetére jellemző az íróelődök alkotásainak beépítése, amely megállapításhoz a költő hozzáfűzte: „nem megismételni kell őket, hanem továbbgondolni és reménykedni abban, hogy majd minket is továbbgondolnak.” A kötet verseiben a költő visszatér gyerekkori dilemmákhoz, politikai élményekhez, a haza kérdésköréhez, korábbi stílusához képest pedig mindezt lazább, szabadabb, közvetlenebb beszédben teszi. A kötet fő motívuma a szabadság, hiszen az életrajzi utalások is arra reflektálnak, hogyan lehet egy kötött társadalomban szabadon lélegezni, hogyan lehetünk úgy szabadok, hogy hűségesek maradunk eszmékhez, elvekhez, társhoz, közösséghez. A költő szerint a szabadság kérdése nem lerágott csont, hanem olyan téma, amelyről folyamatosan beszélnünk kell. Végezetül Markó Béla felolvasott néhány verset új kötetéből. „És úgy kellene megérkeznünk nekünk is, hogy megfejthetetlen szótár legyünk, de aki kinyit majd minket, mégis elsírja magát” – részlet a Szótár című verséből.
„Megérkezettnek érzem magam”
A Margó egyik elindítójának, Valuska Lászlónak mesélt június végén megjelenő Haza című regényéről Tompa Andrea, szigorúan spoiler mentesen, úgy foglalva össze röviden a regény tartalmát, mint két ellentétes irányú utazás története: az egyik a nagyvilágba vezeti el a főhőst, a másik pedig immár középkorúan vezeti vissza őt hazájába. Az első utazásban a szereplő számára kinyílik a világ, éhezik annak megismerésére. A második utazás pedig tapasztalatokkal és kételyekkel tele úton vezeti vissza a hőst osztálytalálkozójára. Tompa Andrea kitért arra is, hogy nagyjából tíz éve érlelődik benne ez a téma, fontos feladat volt számára a megírása, de sokáig nem érzett kellő bátorságot hozzá. Produktív gondolkodásnak véli a téma halogatását, hiszen időközben sikerült elrendeznie magában is gondolatait a két haza közötti létről, kezdeti zavartsága elcsendesedett és személyes kötődéseinek rendeződése által tudott végül ebben a regényben eltávolodva beszélni a témáról. „Megérkezettnek érzem magam, de hosszú időt töltöttem ezzel az érkezéssel” – fogalmazott.
A könyv feszegeti azokat a kérdéseket, hogy milyen helye és szerepe van az ember életében a nosztalgiának, az elveszett otthon utáni sóvárgásnak, valamint vizsgálja életünk szakaszainak belső váltásait. A biztonság keresésének motívuma és a soknyelvűség is áthatja a könyvet az országváltás jelenségének következtében, amely egyszerre nyitás és bezárulás is. A hős számára a nyelvek által válik megismerhetővé a világ, a nyelvek közötti „bénázás” pedig összezavarja. Feltevődik a kérdés: leküzdheti-e a nyelv fogságát és megtalálhatja-e valaha saját nyelvét? Tompa Andrea kiemelte, hogy a könyv egyfajta felülvizsgálata, elemzése annak a kijelentésnek, miszerint elmenni lehet, de csak a kudarc tér vissza. A regény felveti a hazaszeretet, elvándorlás, visszatérés kérdéseit, de nem kíván konkrét válaszokat, megoldásokat adni rájuk.
„Amikor elkészült azt éreztem, hogy ilyennek akartam”
A 2020-as Libri irodalmi díjat Láng Zsolt Bolyai című regénye kapta, a közönségdíjat pedig Grecsó Krisztián Vera című könyve nyerte el. Valuska László a Margó online kiadásán a két könyv születéséről és életéről kérdezte a szerzőket. „Amikor elkészült azt éreztem, hogy ilyennek akartam” – fogalmazott Láng Zsolt, rávilágítva arra, hogy bár volt már része kudarcban könyvírás közben, de a díjnyertes regény elkészülésekor elégedett volt. Az ötlettől a könyv megjelenéséig hosszú út vezet, hiszen gondos tervezést és pontos rálátást igényel egy terjedelmes történet felépítése. Az író kiemelte, hogy számára akkor kezd el élni egy szereplő, amikor azonosulni tud vele, amikor szinte eggyé tud válni a karakterrel és helyette tud gondolkodni. A regény megírása összetett kutatómunkát igényelt: elmélyedt Bolyai hátrahagyott jegyzeteiben és a róla szóló könyvekben is jártas kellett legyen. Láng Zsolt vallomása szerint a kéziratok által egészen más kép rajzolódott ki előtte, mint a korábban, a szépirodalom által megrajzolt és megismert Bolyai alak. Ez a felismerés ösztönző volt számára és arra sarkallta, hogy igazolja az elképzeléseit, amelyek nem voltak rokonságban az eddig megírtakkal. A kritikákban fölvetett meglátásokon gyakran elgondolkodik, fontosnak tartja ezeket a visszajelzéseket, olyannyira, hogy a Bolyai javított változatába bevezettek néhány olvasók által javasolt változtatást.
Grecsó Krisztián regényének történetét úgy határozta meg, mint egy túl korán jött nagy szerelem traumája, a gyermekkori paradicsom elvesztése. Az alkotási folyamatban elmondása szerint a legtöbb munkát a szerkezet igényelte: vizuálisan, grafikonok segítségével dolgozta ki a történetmesélés vonalát, felépítését. Érdekes feladat volt számára a korabeli leírásokból összerakni a nyolcvanas évek Szegedét. Abban mindkét szerző egyetértett, hogy a szöveg működésének olyan mozzanatait veszik észre az olvasók, amelyre ők gyakran sem írás közben, sem írás után nem gondolnak.
