Bereményi Gézát, a könyvhét díszmeghívottját köszöntötték
A 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét első napjának estéjén a díszmeghívott, Bereményi Géza köszöntését és az azt követő beszélgetést is az emlékezés, a nosztalgia szőtte át. Olyan volt ez az esemény, mint egy sztorizgatós baráti összejövetel, ahol a nap lenyugvásával párhuzamosan kerülnek elő az egymásból következő, izgalmasabbnál izgalmasabb, személyes, közben mégis korrajzszerű történetek.
A Bereményi-életmű jellemző műfajai közötti utazásra invitálta a jelenlévőket Mile Lajos, aki a díszmeghívott szövegeinek világát, egyetemes jelentésrétegét így jellemezte: „Nem tudom, hogyan csinálja, de mindnyájan a Teleki téren nőttünk fel, bárhol is éltünk, nevelkedtünk a korabeli Magyarországon. Ugyanabba az iskolába jártunk, bárhol is telt a kamaszkorunk, ugyanazokba a kocsmákba jártunk, ahol bádogpult mögül hosszúnyelű merőkanállal mérték a fröccsnek valót és kissé ragadós, stampedlis pohárból ittuk a kevertet. Konkrét helyszínek, mégis ott voltunk mindannyian. Nem csupán egy ember vagy egy generáció bizonyos életszakaszának díszleteivel találkozunk, hanem bejárva a helyszíneket elfog, elönt bennünket a kesernyés otthonosság. Bereményi szövegeiben, képi megoldásaiban nem találunk semmi didaktikát, nem akar a nagy titkok megfellebbezhetetlen megfejtője lenni, mégis ott bolyongunk a valamikori hétköznapok rejtelmeiben.”
A köszöntők után a díszmeghívottal Nyáry Krisztián író beszélgetett
Demeter András István köszöntője elején kiemelte: ha a nagybetűs élet nem olyan lenne, ahogyan Bereményi Géza művészetében megjelenik, akkor az elmúlt évtizedekben talán megadatott volna kettejüknek az esély a találkozásra, de az élet pontosan olyan és pontosan úgy alakul, amiként Bereményi Géza művészetének számos megnyilvánulási formája láttatja, írásban, dalban, filmvásznon. „Annak a generációnak vagyok a tagja, akik a Bereményi-féle világlátást Cseh Tamás gitárja és éneke útján ismerték meg. Akik számára a gyermek- és ifjúkor Magyarországa, a hetvenes, nyolcvanas évek nem volt egyéb, mint amit ez a zenés képírás nyújtott és amit aztán kiteljesített az Eldorádó című film is.” A sztorizás pedig itt sem maradhatott el: a kilencvenes évek elejét idéző emlékezés központi alakja ugyan Cseh Tamás volt, de dalain keresztül a Demeter András István számára „lassan negyven éve ismerős-ismeretlen” Bereményi ennek a történetnek is meghatározó szereplője volt.
Nyáry Krisztián szerint Bereményi azok közé az írók közé tartozik, akik valamilyen formában folyamatosan a saját életüket írják meg, de legutóbbi művével, a Magyar Copperfield című életrajzi regénnyel kapcsolatban kiemelte: ez a kötet most mégis valahogy másképp hat, hiszen „olyan, mintha visszavennéd az életedet kicsit abban az értelemben, hogy amit eddig megismertünk filmekből, dalszövegekből, de nem volt mögötte ott a természetes személy, Bereményi Géza, az most mind a tiéd, most már hozzád van kötve.” Erre reagálva a díszmeghívott úgy fogalmazott: „Rájöttem, hogy azt, ami a Magyar Copperfieldben van már rég meg kellett volna írnom, de úgy látszik most jött el az ideje.”
A regény bevezető jelenete az író első, gyermekkorából előásott emlékének leírása: nagymamája arcát látta meg elsőként, ő volt az első ember, akit felfedezett, amint fölé hajol és tisztába teszi az egyszobás lakás konyhaasztalán. A történet ezt követően bontakozik ki, ahogy főszereplője fokozatosan felcseperedik és kitárul előtte a világ: a nagymamával kettesben megélt emlékek után megjelenik egy új szereplő, a nagyapa, a lakásból a kisgyerek kijut az udvarra, ahol találkozik a szomszédokkal, új szavakat tanul, majd következnek a szokatlan óvodai emlékek, a kisgyerekkor, a Teleki tér, a világnézeti hatások, az új emberek és a társadalom megismerése.
A regény fő szálát mindeközben a szülőkhöz, különösen a nevelőapához való viszony alakulása teszi ki, a kötet címe pedig egy felismerésből született: „A Copperfield Dávid az egyik első könyv volt, amit kiolvastam és lenyűgözött, mert annyira hasonló volt az én sorsomhoz: egy gonosz mostoha apa, egy gyanútlan és csacsi édesanya és a fordulat, hogy valahol távol él valaki, akihez el kell szökni előbb-utóbb.”
Az esemény végén a jelenlévők dedikáltathatták könyveiket a szerzővel
Bereményi ebben a könyvében azért nem csupán önmagáról ír, hanem a korról is, amelyben élt: az első megragadható emlékétől kezdve gyerekszemmel láttatja kiskorát, majd a kamasz szemével mutatja be életének serdülő időszakát, de a korabeli eseményeket, változásokat már a tanári kar állandó cserélődésének bemutatásán keresztül érzékelteti. Egy korszak lezárulását – és egyben kezdetét – jelentette az, amikor, ahogy ő fogalmazott, nem volt más megoldása iskolájának, minthogy eltanácsolják. Ezt követően vidékre került kollégistaként, ami „nem várt megmenekülés volt” számára az állandó felügyelet alól és ez lett „életének a legszabadabb, leggyönyörűbb időszaka”. Elmondása szerint innentől kezdődött a felnőttkora, a regény története pedig tizennyolc éves korában, az érettségivel zárul. Azt is elárulta, dolgozik a folytatáson, a tartalomról pedig a beszélgetésen résztvevők bőven kaptak előzetest is: a tervezett kötet a szerző egyetemi éveit, valamint a prózaírás elkezdésének és átmeneti feladásának időszakát fogja feldolgozni.
„Impotens lettem irodalmilag, így lettem filmes” – határozta meg ezt az általa műfaji tébolynak is nevezett időszakot a beszélgetésen Bereményi, amiről utólag mondhatjuk, hogy szerencsés alakulás volt, hiszen számos filmtörténetileg meghatározó alkotás forgatókönyvét, sőt, rendezését köszönhetjük neki. A kettő – mármint a prózaírás átmeneti felhagyása és a film világába való becsöppenés – között volt az első kitérő Bereményi életében a versek és dalszövegek irányába.
Cseh Tamással való ismeretségének történetét is megosztotta a résztvevőkkel, akit az akkoriban elismerésnek számító „őrült” jelzővel illettek. „Leültem szembe ezzel a Cseh Tamás nevű őrülttel és mondtam neki, hogy hallom gitározgatsz és énekelgetsz, én pedig szívesen írnék neked dalszövegeket” – így kezdődött, a többi pedig már történelem: miután Cseh Tamás leküzdötte bizalmatlanságát – kezdetben ugyanis azt hitte, hogy besúgóval van dolga –, Bereményi másnap beköltözött hozzá, két évig éltek egy lakásban és naponta írták közösen a dalokat, amelyek nemcsak első felcsendülésük korszakát, hanem napjainkat is meghatározzák.
A beszélgetésben, amely visszanézhető online a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét Facebook-oldalán, Bereményi első olvasmányélményéről, „első” haláláról, első könyvéről és annak jelentőségéről, első filmrendezéséről, sőt, még kolozsvári kötődéséről is mesél egy-egy történetet.
(Fotók: Kolozsvári Ünnepi Könyvhét/Facebook)
