Azóta, hogy egy évtizedet szolgált a Szerveknek, eltelt még harminc esztendő, ebből 29-et a Román Nemzeti Bank élén abszolvált. Visszafogott, kis túlzással előkelő, de mindenképpen atipikus jelenség a „dumbovicai” mocsárvilág faunájához képest. Szakértelmét ritkán vonták kétségbe, bár az is lehet, hogy egyszerűen csak eléggé bölcs ahhoz, hogy jó csapatot verbuváljon, és azt egyben tartsa. Nemegyszer az volt a benyomásom – hangsúlyozom, csak megérzés, nincs erről belső infóm –, hogy voltak igen zavaros időszakok, amikor csak a Bank, illetve hát ő maradtak viszonyítási pontnak. Hogy ennyi ideig nem tudták kilobbizni onnan, ez már önmagában is teljesítmény.
Közben vállalkozik, borászata van szülőhelye közelében: gyakorló közgazdász tehát, ez akár szimpatikus is lehet. De - és itt jönnek a kételyek, szépen láncolatba fejlődve - mi a garancia, hogy nem az új fiúk, vagyis a neoszeku, az átfestett-vedlett érdekkörök embere, és ha igen, akkor mennyire volt biztonságban az ország gazdasági-pénzügyi szférája egy zsarolható szereplő kulcspozícióba helyezésével? Ha kurta kormányfői intermezzója is csak fenyegetés, noszogatás eredménye? Ha így van, akkor lehet, hogy mások is megkörnyékezték, mondjuk külföldi ágentúrák. Ha tudtak róla, mert azért ez nem friss sztori, 2017 tavaszán pattant ki, miért volt szükség három évre ahhoz, hogy most a Szeku volt irattárát vizsgáló bizottságnak peres úton kelljen dűlőre vinni az ügyet?
Manole mesterien álcázta magát. Mert ez volt a fedőneve. Naponta felépítette énhomlokzatát, amit éjszaka a mardosó lelkiismeret és a „fiúk” közösen próbáltak lebontani minden egyes éjszakai műszakban. Kitartó, vagy kitartott? Esetleg egyveleg. Borászgazdaként tudja, mit mivel és meddig lehet, és főleg érdemes keverni. Van olyan verzió, hogy nem aknamunka, hanem önrobbantás, ami most zajlik: meredek, filmbe illő változat. Hogy elunta volna a sok pressziót, és sietteti a kilépést. Majdnem megejtő pillanat, ha patetizmusa nem fordulna át giccsbe.
Előbbi rovatbeli szövegemben arról próbáltam magam is félhangosan meggyőzni, hogy itt semmit sem lehet felgöngyölíteni végképp és megnyugtató bizonyossággal; tán ebben rejlik a tájék sármja. Hogy a szőnyeg sarka mindig visszakajszul. Pont annyit takar a patinás guanóból, amennyi a honi arányérzéket újra (és ki tudja hányadjára) megnyugtatja. Ha pedig valakinek érzéke volt az arányokhoz, az minden bizonnyal ő kellett hogy legyen: Mugur Isărescu, alias Manole, alias...
