Beszélgetés Bokor-Szőcs Izabella munkajogi szakértővel
KOVÁCS MEDÁRD
– Hogyan jellemezné a romániai munkaerőpiac jelenlegi állapotát?
– Nehéz kérdés, nagyon sok összetevője van. Az egyik például a nagyvárosok, a falvak és a kisvárosok közötti különbség. A nagyvárosokban – mint amilyen Kolozsvár is – sokkal több cég működik, a választék változatos. Legyen szó diákmunkáról pincérként vagy mesterdiplomát igénylő szellemi munkáról, a lehetőségek akár egyazon épületen belül is adottak. Falun vagy kisvárosban érzékelhetően kevesebb lehetőség áll rendelkezésre. Bár az elmúlt években több kisebb város is aktívan dolgozik azon, hogy hazacsalogassa a fiatalokat, munkahelyet, lakhatást biztosítson. Ugyanakkor az is látszik, hogy ugyanannak a munkabérnek más értéke van Kolozsváron és más a kisebb városban.
A másik perspektíva a magán és közszféra közti különbség: aki követi a politikai eseményeket, tudja, hogy a közszférában átszervezésekre készülnek. Ez sokkal formálisabb közeg, versenyvizsgázni kell, jogszabályok által határozott a bérezés, a szabadnapok stb. A magánszféra előnye a stabilitás, a rendszer sokkal nyitottabb; ennek ellenére a kávézó bármikor becsődölhet, míg az állami intézményben ez a veszély nem áll fenn. Emellett, nagyon sokan panaszkodnak a generációs különbségekre és arra, hogy például a Z generációs vagy a millenáris munkavállalóknak teljesen más elvárásaik vannak.
Ismertetek néhány adatot is: a legfrissebb adatok szerint a munkakeresők aránya jelenleg 3,25%, magasabb, mint 2022-ben, de alacsonyabb a tavalyi szintnél.
– Milyen változásokra lenne szükség a romániai munkaerőpiacon?
– Munkajogászi perspektívából nézve több komolyságra, ha szabad így fogalmazni. Azt látjuk, hogy úgy a munkavállalók, mint a munkáltatók nagyon lazán kezelik azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyeket teljesíteni kellene egymással szemben.
– Mennyire vannak tisztában a romániai munkavállalók a jogaikkal?
– Rengeteg mítosz kering a munkával, a jogokkal és a kötelezettségekkel kapcsolatban. Meglepő számomra, hogy az internet és az AI korában – amikor az információ két kattintásra elérhető – sokan akár évekig élnek a mítoszok csapdájában. Mondok példát: az egyik ismerősöm munkáltatója évekig elhitette a munkavállalókkal, hogy a hivatalos szabadnapok is beleszámítanak a munkaszerződésben megállapított pihenőszabadságba. Nagyon sokszor hallottam olyat is, hogy a próbaidő után kötik meg a munkaszerződést – ezt úgy hívják, hogy feketemunka. Olyat is hallottam, hogy stabilabb a határozott időre kötött munkaszerződés, mert azt a határidő lejártáig nem lehet egyik fél részéről sem felmondani – ez nem igaz.
Azt tapasztalom, hogy nagyon sok a tévhit, amelyek szájról szájra terjednek, pedig ezeket az alapinformációkat egyszerű kereséssel vagy prompt-tal ellenőrizni lehetne. Akad olyan munkavállaló, aki a végletekig ragaszkodik ahhoz, hogy minden jogát tűpontosan betartsák, ami jó dolog, de azt is látni kell, hogy a munkaviszony organikus, folyamatosan fejlődő dolog, ahol benne van a pakliban az is, hogy este válaszolni kell a telefonhívásra, vagy a főnök éjjel írja az e-maileket, mert neki ez kényelmes. Ezeket a helyzeteket mérlegelni kell, és a munkavállalónak is tudnia kell, mikor érdemes kiállnia az érdekei mellett.
– Milyen eszközei vannak az alkalmazottnak, ha megsértik a jogait?
– Ilyenkor érdemes internetes keresés után szakemberrel is konzultálni, aki felvilágosítást adhat abban, hogy tényleg jogsértés történt-e, és melyek a pontos szabályok. Mondok példát: volt olyan eset, hogy a munkavállaló egy héten nyolc órát túlórázott és ezért pénzt szeretett volna kapni. Megtalálta azt az információt, hogy a túlórát minimum 75%-os bérkiegészítéssel lehet kompenzálni. A munkáltató cserébe szabadnapot ajánlott fel, de az alkalmazott inkább pénzt szeretett volna kapni. Kinek van igaza? A fő szabály az, hogy szabadidővel kompenzálják a túlórát, és csak abban az esetben lehet kifizetni, ha nem lehet szabadidőben kiadni. Meg kell érteni, hogy nagyon sok munkajogi szabály egyértelmű, de jócskán akadnak kivételek is – például, az ágazat függvényében, mert nem mindegy, hogy magán vagy közszféráról beszélünk. Nem mindegy, hogy mit ír elő a belső rendszabályzat vagy a kollektív munkaszerződés.
Visszatérve, ha a munkavállaló visszaélést tapasztal, érdemes jelezni a munkáltatónak és békés megoldást keresni, közös nevezőre jutni. Sok helyen van HR-részleg, oda érdemes fordulni. Ha ez nem működik, akkor a Munkaügyi Felügyelőséghez (ITM) érdemes fordulni, akik megbüntethetik a munkáltatót, ha jogellenes magatartást állapítanak meg. Amennyiben a munkavállaló kártérítést igényel, azt a bíróság állapítja meg. Ilyenkor érdemes ügyvédhez fordulni, de nem kötelező. Sok esetben – például elbocsátáskor – harminc- vagy negyvenötnapos a bírósági fellebbezési határidő, így nem ajánlott nagyon sokat várni.
– Milyen esélyekkel indulnak ma a pályakezdők Romániában, mennyire elterjedt a „tapasztalat nélkül nincs munka, munka nélkül nincs tapasztalat” jelenség?
– A pályakezdők indulási lehetőségei mindig problémásak voltak. A folyamatos megoldáskeresés az állam részéről is látható. Például, konzisztens anyagi támogatást kapnak azok a cégek, amelyek frissen végzetteket alkalmaznak – ez lehet jó ösztönző. Ugyanakkor, a fiatalok részéről személyes felelősség is felmerül. Az egyetem alatt sokan elkezdenek dolgozni – akár részmunkaidőben, akár önkéntesként vagy gyakornokként. Ezek jogi értelemben mind tapasztalatnak számítanak, de ilyenkor a hallgató kapcsolatot is épít, és a tanulmányok befejezése után sokkal könnyebben találhat munkát. Ebben a kihívás az, hogy meg kell találni az egyensúlyt annak érdekében, hogy a munka vagy önkéntesség ne menjen a tanulmányok róvására. Sajnos, láttam olyan helyzetet is, hogy a munka miatt nagyon ügyes diákok kimaradtak az egyetemről – ezt semmiképpen sem tanácsolnám. Emellett olyan is van, hogy valaki szuper jegyekkel végzett, de az egyetem mellett nem foglalkozott mással, és a tanulmányok elvégzése után hosszú ideig munkát keresett. Meg kell találni az arany középutat, a tapasztalat azt mutatja, ha ez sikerül, akkor könnyebben és gyorsabban lehet munkát találni.
– A jelenlegi bérek mennyire tartanak lépést a megélhetési költségekkel?
– Erről talán közgazdász többet tudna mesélni, de mindannyian tapasztaljuk azt, hogy az aktuális gazdasági helyzetben ez egyre nehezebb kérdés. Ennek sok összetevője van, a magas lakhatási költségtől elkezdve az infláción keresztül az adózási terhekig. Kolozsváron a romániai átlaghoz képest magasabb a megélhetési költség. A bruttó minimálbér jelenleg 4050 lej, amelyből a munkavállaló körülbelül 2600 lejt kap meg. Talán kimondhatjuk azt, hogy amennyiben ebből valaki lakbért is fizet, Kolozsváron szinte lehetetlen megélni. Természetesen, nem a minimálbér az általános, Kolozs megyében a nettó átlagbér körülbelül 6000 lej. Ezt a teljes képet érdemes figyelembe venni, és ennek alapján mindenki eldöntheti, számára mennyire reális a helyzet.
