Kincses városunk magyar közössége kicsit olyan, mint a vidék, ismerjük egymást, ha személyesen nem is találkoztunk még, tudjuk, hogy ki kicsoda, és minden bizonnyal vannak közös ismerőseink. Gyakran gondoljuk, a tragédiák minket elkerülnek, hogy velünk ilyen nem történhet meg, majd jön a hideg zuhany: nem vagyunk kivételek, saját közösségünkben is van szemét ember. Olyan, aki tanult, akinek oklevele van, aki pont emiatt válik veszélyesebbé környezete számára. Könnyebben felmentjük azokat, akik jól képzett, intelligens emberek, holott épp ellenkezőleg, fokozott odafigyelésre lenne szükség.
A fizikai bántalmazásnak látható jelei vannak, az érzelmi bántalmazás azonban nem hagy felszíni nyomokat. Az áldozatot rendszerint bolondnak nézik, ha szót emel a bántalmazás ellen, lekicsinylően legyintenek, hogy ne legyen már ennyire érzékeny. Mikor fog a társadalom eljutni oda, hogy az apró jelekre is odafigyel, s nem kell tragédiának bekövetkeznie ahhoz, hogy felkapjuk a fejünket rá? Mikor jön el az az idő, amikor hiszünk az áldozatoknak, amikor a rendőrség a bántalmazásokkal kapcsolatos feljelentést komolyan veszi, és a bántalmazót megbünteti?
Az iskolában oktatni kellene, hogyan ismerjük fel a személyiségzavarban szenvedő embereket, hogy távolról tudjuk elkerülni őket. Életeket, emberi sorsokat lehetne megmenteni ezzel. A személyiségzavarnak vannak látható jelei, csak meg kell tanulni felismerni azokat. Az empatikus ember mindent képes megmagyarázni, kimagyarázni, hiszen saját magából kiindulva azt gondolja, hogy alapjáraton mindenki jó ember. Majd ez lesz a veszte.
A pszichopata kifejezéssel gyakran dobálózunk, bele sem gondolva, hogy mit fed valójában ez a szó. A pszichopata jellemző vonásai közé tartozik, hogy karizmatikus, megnyerő, nagyon barátságos, hamar képes elnyerni mások szimpátiáját, túlzott az önbecsülése és mindig uralkodni akar mások fölött. Gyakran érzékenynek mutatkozik, miközben saját érdekén kívül semmi nem érinti meg. Állandó ösztönzésre van szüksége, imádja az izgalmakat, a veszélyes helyzetektől sem riad vissza. Tisztességtelen eszközöket alkalmaz: gátlástalanul hazudik ahhoz, hogy saját érdekeit érvényesíteni tudja, sőt a hazugságvizsgálót is képes átverni, mivel reakciói eltérnek az átlagemberétől, szívverése nem gyorsul hazudás közben, ugyanis nincsenek érzelmei, amelyek megérintenék, ezért a kényelmetlen kérdésekre adott válaszai is nyugodtak, teljesen érzelemmentesek: nem érez megbánást, bűntudatot vagy lelkiismeret-furdalást. Kritikus helyzetekben is képes teljesen érzelemmentesnek maradni: ha a rendőr kiállítja a forgalomból, és jóllehet meggyilkolt áldozata holttestét viszi a csomagtartóban, ennek semmilyen látható jelét nem adva képes teljesen higgadtan és nyugodtan viselkedni, beszélni. Nem szorong, és nem tanul a hibáiból.
Számtalanszor féligazságokkal él, hogy ezáltal igazmondó színben tudjon tetszelegni, csal, és rendkívül intelligensen manipulál. Könnyedén becserkészi empatikus áldozatát, akit Életveszélyes személyiségzavar BORBÉLY ÉVA éles eszű manipulálásával teljesen magához láncol. Az áldozatok gyakran későn jönnek rá, milyen emberrel van dolguk, de akkor már félelemből maradnak a kapcsolatban. Arra is gyakran akad példa, hogy kialakul a traumakötődés, amikor elhiszik, hogy a bántalmazójuk nélkül képtelenek élni.
A traumakötődés során a bántalmazást (fizikai vagy érzelmi) pozitív megerősítés követi. Kialakul a jutalmazás-büntetésjutalmazás ciklus, amely tovább mélyíti a traumakötődést. Kívülálló számára nehéz megérteni, hogy a bántalmazott személy miért marad olyan kapcsolatban, amely káros hatással van rá. Két nagyon erős visszatartó erő dolgozik bennük ilyenkor: egyrészt a félelem, különösen, ha fizikai bántalmazásban is volt részük, s joggal aggódnak testi épségükért, másrészt a traumakötődést szerelemnek gondolják, következésképpen az is félelmet ébreszt bennük, hogy elvesztik a társukat. A szakértők szerint nem a gyengeség jele, ha valaki traumakötődés áldozata lesz. Sőt, gyakran a talpraesett, tehetséges, intelligens és sikeres nők kerülnek ilyen csapdába, mert büszkeségük miatt nem kérnek segítséget, inkább eltitkolják, hogy elnyomásban élnek. Egyfajta szégyenérzet is dolgozik bennük, végül minél több időt töltenek ilyen kapcsolatban, annál magasabbra csapódnak a traumakötődés hullámai, tovább nehezítve a szabadulásukat. Előfordul, hogy felismerik társuk személyiségzavarát, és eltökélten harcolnak azért, hogy jobb belátásra bírják, és segíteni akarnak párjuknak abban, hogy zavarából kigyógyuljon.
A pszichopátia skálája természetesen rendkívül széles, az enyhétől a legszélsőségesebb fokozatig terjed, amikor már az emberi élet kioltása sem jelent gondot. Ez az a pont, amikor a környezet felkapja a fejét. A korábbi, enyhébb bántalmazások a színfalak mögött lapulnak. Még ha fel is kerül a színpadra egy-egy jelenet, következmények nélkül marad. Ez pedig nagy kár. A sok kis észrevétlen „játék” elvezet a végső felvonáshoz, amely emberi életet követel. A mindennemű bántalmazás bűncselekménynek kellene, hogy számítson, ami alól nincs kibúvó, nincs felmentés. Soha.
Saját gyermekeinknek pedig hasznos lenne megtanítani, felismerni a különböző személyiségzavarra utaló jeleket, hogy még időben menekülni tudjanak, ha ilyennel találkoznak: az antiszociális (pszichopátia, szociopátia), a nárcisztikus, valamint a borderline személyiségzavarral küzdőkkel folytatott kapcsolat rendkívül káros és veszélyes.
Szakértők szerint az antiszociális személyiségzavar jelen pillanatban nem gyógyítható. Megoldást jelenthet a pszichoterápia a társadalomba való beilleszkedésben, de az eredmények nem tartósak. Ezért van az, hogy ezekben az esetekben a visszaeső bűnözés nem számít kivételnek.
