A legszentebb áldozatot Ilyés Lehel, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium iskolalelkésze mutatta be, akivel koncelebrált több kolozsvári és más helységekből érkezett pap. A meghívott szónok András Csaba jezsuita, marosvásárhelyi egyetemi lelkész prédikációjában a főünneppel kapcsolatban többek között rámutatott: „A Szentháromság a kapcsolaton, egy radikális, tökéletes közösségen alapuló Isten, egyfajta áramlás, ami a szeretetben valósul meg. Körbeáramló együttmozgásuk, körtánc, ahogyan kölcsönösen átengedik egymásnak magukat, ez a mély szeretetkapcsolat. Az evangélium fényében pedig »mind, ami az Atyámé, az az enyém is, eljön majd a Szentlélek, aki elvezet minket az igazságra, de azt mondja, amit Jézustól hall«. Nem egy egybeolvadó egység, ahol a személyek eltűnnek, hanem az az egészséges egység, ahol mindenki megmarad magának, mégis nagyon szorosan kapcsolódik a másik személyhez. A Szentháromság élete egy ilyen szeretetkapcsolat – erre vagyunk meghívva. A szentháromságos élet ellentéte a magány, az elkülönültség: ez a bűn és ez a pokol – amiatt, mert mi Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. És ha ez a kapcsolat, áramlás, szeretet megszűnik vagy csorbát szenved, amiatt nagyon szenvedünk, mert ellene mond igazi természetünknek. Ha szentháromságos életet akarunk élni: kezdjünk el szeretni, ez átalakítja a látásmódunkat, elkezdünk másképp viszonyulni a dolgokhoz, ha a szeretet irányítja a tekintetünket.”
A szentmise végén Jánossi Imre egyetemi lelkész hangsúlyozta: elmúlt esztendőnkért szavakba és dalba foglaltan hálaadásra gyűltünk össze, egy olyan templomban, ahol köztudottan Kolozsvár és általa egész Erdély jövőjének bölcsője ring – az itt született Isten-tapasztalat és közösségi élmény kibontakozása formálja majd népünk jövőjét. Otthon-egyház: ez jut eszembe elsőként arról az intézményről, amely kvázi plébániaként fogadta a hozzá betérőket.
Jánossi Imre köszöntötte a Mécses-közösséget, a lelkészség zenekarát, zenecsoportját, Forró Roland diakónust, valamint több közreműködő egyetemistát, megköszönve imáikat, elhivatottságukat, szolgálatukat. Rámutatott, hogy a járvány utáni „feltámpászkodás” lehetőségeivel új arcot és szívet adott közösségünknek, mindazoknak, akik vállaltak egy kockázatot: elköteleződtek.
Befejezésként Keresztes Olivér kolozsi plébános az öröm és hála szavaival anyanyelvükön szólt az általa francia nyelvű pasztorációban részesített főiskolásokhoz és fiatalokhoz.
Borítókép: A katolikus egyetemisták vállaltak egy kockázatot: elköteleződtek – hangsúlyozta Jánossi Imre, aki felújíttatta a lelkészség terét (A SZERZŐ FELVÉTELE)
