– A tavalyi parlamenti választásokat megelőzően ellátogatott a szórványban élő magyar közösségekhez. Miket tapasztalt a körút során, hogyan látja a szórványban élők helyzetét? 

– Brassóban születtem, ott nőttem fel, ott jártam iskolába és éltem le eddigi életemet, leszámítva a kényszerű száműzetés időszakát. Nem idegen és főleg nem ismeretlen számomra a szórvány, hiszen már diákkoromban megtapasztaltam, mennyi pluszenergiára van szükség a román többség mellett magyarként megmaradni. Ezért élt és él bennem a diákkori szinte dacos, „csak azért is” érzés, ami a néptáncban, népzenében, irodalmi körben és irodalmi országos versenyeken, valamint az 1989 előtti időszakban illegálisnak tekintett diákmozgalomban való részvételben nyilvánult meg. A rendszerváltás után ez a belső dac már ifjúsági és politikai szerepvállalással is párosult, kezdve a brassói RMDSZ alapításával, majd számos ifjúsági és diákéleti tevékenység szervezésével. És végül ez a tenni akarás hívott haza rögtön a budapesti egyetemi éveim után is, azóta többnyire a központi kormányzatban vállaltam szerepet.

A kissé hosszúra nyúlt felvezető azért is fontos, mert nem csupán a kampányban, de évtizedek óta életvitel-szerűen megtapasztaltam, milyen a szórványközösségek élete. A kampány ilyen értelemben csak frissítés volt számomra, hiszen korábban már nagyon sok minden változott az erdélyi magyar közösség életében: bővült az anyanyelven történő oktatás, a kulturális intézményrendszer, az egyházi élet – és ezek, természetesen, a szórványra is kihatással voltak. Ennek a változásnak politikai közösségként mi is formálói voltunk, hiszen így tudtuk kiharcolni, hogy (újra) létrejöjjenek önálló magyar iskoláink, amelyek közül szép számmal vannak a szórványban is: Brassóban az Áprily Lajos Főgimnázium, Nagyenyeden a Bethlen Gábor Kollégium, Medgyesen a Báthory István Általános Iskola.

A szórványkörút tehát kicsit olyan volt, mintha mindenhol otthon lennék. Rengeteg hasonló probléma fogadott, amelyek zöme a népességfogyással van összefüggésben. Ugyanakkor nagyon sok különböző helyzettel is találkoztam, hiszen a szórvány nem homogén közeg, hanem megyénként, sőt településenként is rendkívül változatos, a maga sajátosságaival együtt nagyon színes paletta.

Az sem mellékes, hogy vannak olyan erdélyi szórványmegyéink, ahol rendszeresen esélyes a saját parlamenti képviselő megválasztása (Arad, Brassó, Máramaros, Temes), és vannak olyanok, amelyekben  ez három évtizede esélytelen (Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben, Krassó-Szörény, Hunyad), ám az ő szavazataik révén az RMDSZ mindig kap visszaosztásból egy-két mandátumot, így az ő helyzetük kicsit mindig különleges, a rájuk történő figyelés ezért különösen fontos.

– Az RMDSZ hosszú ideje kiemelten kezeli a szórványközösségek ügyét. Az eddigi törekvések, intézkedések mennyire bizonyultak hatékonynak, és milyen területeken van szükség új megközelítésre?

– Gyakorlatilag ott folytathatnám, ahol az előbbi kérdésre adott válaszomban abbahagytam: politikai közösségünk segítségével sikerült új alapokra helyezni a magyar nyelvű oktatást, és ez a szórványban kiemelt jelentőségű. A kulturális élet terén is jelentős erősödést tapasztaltunk, ma már szinte minden olyan községben, ahol magyarok is élnek, létezik egy kis tánccsoport vagy műkedvelő, közösségszervező mag, szinte minden gyülekezetnek van kórusa, dalárdája, és a sort lehetne folytatni. A kereteket tehát megteremtettük, és ma már sokkal inkább az a kihívás, hogy képesek vagyunk-e tartalommal feltölteni ezeket a kereteket. Ebben a helyi vezetőknek hatalmas szerepük van: az RMDSZ megyei és települési elnökeinek, önkormányzati képviselőink vagy – szórványban ritka esetben – polgármestereink. Ebből rögtön következik az is, hogy 

a szórványban legtöbbször azon múlik egy-egy siker, hogy meg tudjuk-e győzni a többségi román vezetést az adott magyar ügy fontosságáról, támogatásáról. Ilyen román többségi ellenállás miatt nem sikerült még létrehozni például a besztercei önálló magyar iskolát, de nem adjuk fel a reményt.

Másik ide kívánkozó téma az egyházak szerepe a szórványközösségekben. Amíg az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása zökkenőmentesen zajlott, sikerült több mint 1100 elkobzott ingatlant visszaadni, köztük nagyon sokat a szórványban is. Ma ezek többsége a magyar közösséget szolgálja, akár iskolaépületről, akár közösségi házról legyen szó. És itt kiemelkedő szerepük van a lelkészeknek, akik a szórványban nem pusztán Isten igéjének hirdetői, hanem valóságos közösségi vezetők is, akik hétköznapokon, ünnepnapokon minden korosztálynak számos közösségi eseményt szerveznek. Hálásak vagyunk ezért a munkáért, amely kiegészíti a miénket. Vannak azonban olyan területek is, ahol még rengeteg a munka, és itt kiemelném a szórványban élő magyar vállalkozók, gazdák életét: azt tapasztalom, hogy még mindig kicsit a periférián vannak, ezért támogatnunk kell őket, hogy könnyebben és gyorsabban megkapják mindazokat az információkat és azt a támogatást, amelyhez a tömbben élő vállalkozók és gazdaszervezetek hozzáférnek. Általánosságban az is kijelenthető azonban, hogy az élet minden területén szükség van további előrelépésre, segítségre – az oktatástól a kultúráig, az óvodáskorúaktól a nyugdíjasokig.

– A szórvány képviselőjeként ön szerint mi jelenti ma a legnagyobb kihívást ezeknek a közösségeknek a hosszú távú megmaradása szempontjából?

– Nem lehet erre a kérdésre egységes választ adni. Hiszen a szórványnak épp a már említett sokszínűsége, változatossága más-más kihívások elé helyez bennünket a helyi vezetőktől a parlamenti képviselőig. Vannak olyan települések, ahol az elemi osztályok megőrzése jelenti a legnagyobb kihívást, máshol épp a pap hiánya a legsúlyosabb probléma. Van olyan helyzet, ahol a szórványkollégium megszűnése serkent bennem ambíciókat annak felélesztésére, máshol akár az ivóvízellátás csodát tud teremteni a közösség megmaradása szempontjából. Látható tehát, hogy millió – aprónak tűnő, de helyi szinten életmentő – dolog járulhat hozzá egy-egy közösség megmaradáshoz, vagy azok hiánya elsorvasztja azt. 

Ha mégis meg kellene neveznem néhány általánosnak mondható kihívást, az a magyar nyelvű oktatás megőrzése lenne, ám ezzel szoros összefüggésben azoknak a gazdasági-társadalmi körülményeknek a megteremtése, hogy a fiatalok otthon maradjanak és otthon alapítsanak családot. 

Ez pedig megfelelő munkahelyeket, egészségügyi ellátást, családalapú támogatást és kedvezményeket, valamint számos más dolgot feltételez. Ez azonban meghaladja az én személyes mozgásteremet és képességeimet, de azért van az RMDSZ csapata az önkormányzatokban, a parlamentben és kormányon, hogy ezeken közös erővel javítsunk.

Ugyanakkor hadd említsek még egy fontos dolgot. Az elmúlt hónapokban – immár kampányon kívül is – sokat járok szórványmegyékbe, és azt tapasztalom, hogy nagyon sok esetben csodákat tud művelni az is, ha csupán ott vagy az emberek között, meghallgatod őket, odafigyelsz rájuk. A problémákat, természetesen, RMDSZ-csapatban kell megoldani, de ahhoz az első és legfontosabb lépés az, hogy minél többet ott legyünk közöttük, figyeljünk rájuk, a legeldugottabb helyeken is. Egy kézfogás, egy jó szó bármilyen szórólapnál többet ér.

– A Szövetségi Képviselők Tanácsa szórványfrakciója nemrég új cselekvési tervet dolgozott ki. Ez milyen főbb irányelveket és konkrét intézkedéseket tartalmaz az eddigiekhez képest annak érdekében, hogy hatékonyabb védelmet és támogatást nyújtson a szórványban élő magyar közösségek számára?

– Az RMDSZ 2011-ben fogadta el a magyar szórvány napjáról szóló határozatot, azóta ezt minden évben megünnepeljük. Ugyancsak 2011-ben született meg az első szórvány cselekvési terv, amelyet négyévente frissítünk, korszerűsítünk. Így jártunk el 2015-ben és 2019-ben is, aztán a járvány miatt a mostani új cselekvési tervnek egy évet csúsznia kellett. Előzetes konzultáció eredményeképpen közel 30 javaslattevő több mint 150 javaslatot fogalmazott meg az új cselekvési terv kidolgozásához, amit azonban nem lehet és nem is kell újnak nevezni, hiszen gerincében, legfőbb témáiban követi az előző terveket. Ez természetes is, hiszen oktatási, kulturális, sajtó- és ifjúsági területeken csupán frissíteni, új ötletekkel gazdagítani kell, egyébként legtöbb elemében változatlan az az irány, amelyet ilyen cselekvési tervnek követnie kell. A véglegesítés alatt álló anyagnak azonban teljesen új elemei, részei is vannak, a legfontosabbak a szórványban élők gazdasági és munkaerőpiaci szférában történő támogatását célozzák. Amint már említettem, a szórványban élő vállalkozók és gazdák felkarolását, az információáramlás elősegítését, a tömbmagyar vidéken létező gazdaszervezetekkel való szorosabb kapcsolattartást és a termékeik forgalmazásának támogatását próbáljuk elősegíteni. 

Emellett új javaslatként jelenik majd meg, hogy ne csupán székely-szórvány, hanem szórvány-szórvány együttműködésben is gondolkodjunk – ez pedig olyan események, programok összehangolását és online térben való követhetőségét feltételezi, amelyek alkalmasak arra, hogy a szórványvidékek egymás között is szoros kapcsolatot ápoljanak.

Ösztönös hozzáállás mindig a nagyobb testvértől kérni a segítséget, de ott van mellettünk az ikertesó is.

– Az RMDSZ politikai pozíciója a román pártokkal történő együttműködés függvényében folyamatosan változik. Hogyan látja a szövetség jövőbeli mozgásterét a kormányzati döntéshozatalban?

– Ahhoz, hogy fejleszteni, erősíteni tudjuk a közösségeinket, elengedhetetlen feltétel az, hogy az RMDSZ kormányzati eszközök birtokában legyen. A kormányzati döntéshozatalban való részvétel nélkül bármikor visszafordítható az a folyamat, amely bölcsődék, iskolák építéséről, településfejlesztésről, a kulturális élet bővítéséről, egyházak és civil szervezetek támogatásáról szól. 

Még a kormányzati szerepvállalás sem mindig elegendő – emlékezzünk csak, hogy mi történt az Úzvölgyében, Marosvásárhelyen a katolikus líceummal, a szélsőséges erők előretörésével –, ezért belegondolni is nehéz, hogy mi lenne, ha hosszabb távon az RMDSZ-t kiszorítanák a döntéshozatalból. 

Közel két évvel ezelőtt már megtették, mindannyian éreztük annak a következményét, hogy leálltak a közösségi fejlesztések, az önkormányzataink nehéz helyzetbe kerültek, és a választási szuperév az RMDSZ nélküli kormány számos rossz döntését vonta maga után.

Az RMDSZ kormányzati szerepe tehát több síkon is lényeges: egyrészt csak így van lehetőségünk a fejlesztésekre, fejlődésre és a magyar közösségek minden területen érezhető támogatására, másrészt ez a szerepvállalás elősegíti a szélsőséges erők visszaszorítását. Nekünk, nyilván, mindig az a célunk, hogy törekvéseink, céljaink megvalósítása érdekében partnereket találjunk, hiszen a kormány mögött mindig parlamenti többség áll.

– A kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítése terén milyen előrelépéseket tartana reálisnak az elkövetkező kormányzati ciklusban?

– Sokszor szóba kerül, hogy alapvetően elég széles körben sikerült jogszabályokban rögzíteni, illetve védeni a kisebbségi és nyelvi jogokat, a jogalkalmazás azonban még mindig döcögős. A jogérvényesítés egyik eleme az, hogy mi magunk jogtudatosan viszonyuljunk saját jogainkhoz, magyarán, éljünk ezekkel a jogokkal, és a mindennapi ügyintézésben kérjük is számon ezeket. 

Ugyanakkor a nemzetiségi tudatosságunk sokszor az eredményesség igényével ütközik, azaz sok esetben azért nem élünk a közigazgatási nyelvi joggal, mert a kétnyelvűséget bürokratikusabbnak tartjuk, illetve ott van bennünk az is, hogy maradjunk inkább a román nyelvnél, mert akkor talán nagyobb eséllyel megoldódik a problémánk. 

Szórványban vagy vegyes házasságban élők az iskolaválasztáskor is sokszor ebbe a dilemmába ütköznek, mondván, hogy a gyermek „érvényesülése” szempontjából választanak román iskolát. Az anyanyelvhasználati jogok jobb érvényesülése szempontjából előrelépés lenne a kétnyelvű űrlapok bevezetése, amiről már hatályos jogszabály rendelkezik, és az is, hogy a nyelvi jogok ne szűnjenek meg, ha egy adott közigazgatási egységben a magyarság aránya 20 százalék alá csökken, hanem szerzett jogként megmaradjon – ezt decemberben sikerült bevinni a kormányprogramba is.

– Megvalósíthatónak látja-e az említett elképzeléseket, terveket olyan körülmények között, amikor a parlamentben a szélsőséges pártok aránya eléri a 35 százalékot?

– A szélsőséges pártok ilyen mértékű előretörése az elmúlt évtizedek egyik kormányzati hibája. Mert az állami szervek szemet hunytak a magyarellenes megnyilvánulások fölött, a rendőrség és az ügyészség nem alkalmazta a gyűlöletbeszédre, az antiszemitizmusra, a nemzetiségi alapú erőszakos bűncselekményekre vonatkozó jogszabályokat. Mi minden ilyen megnyilvánulásnál felhívtuk a hatóságok figyelmét, ám más kézzelfogható eszközzel nem rendelkezünk, nem magyar a legfőbb ügyész, nem magyar a rendőrfőkapitány. 

Az elmúlt néhány évben azonban a szélsőségesség túllépett az etnikai kereteken, már az állami és társadalmi rendszer egésze ellen is megnyilvánult. És gondoljuk csak el, amikor valaki azt látja, hogy a törvény szigora nem lép fel a szélsőségesek ellen, akkor méltán úgy ítéli meg, hogy ez természetes életforma, miért is ne folytatnánk ugyanezt. 

Mára a politikai osztály egy része felismerte ezt a veszélyt, és a parlamentben 30 százalék fölötti arányban részt vevőket immár nyíltan és nyilvánosan szélsőségesnek minősíti – elég csak belenézni az RMDSZ, a PSD, a PNL és az USR parlamenti felszólalásainak jegyzőkönyveibe. De ez a felismerés nagyon későn érkezett, innen nagyon nehéz a teljes állami intézményrendszert, főleg a jogalkalmazás felelőseit felébreszteni – de nem lehetetlen. És mi abban, természetesen, partnerek vagyunk, hogy végre széles körben alkalmazzák az egyébként létező és kellően szigorú törvényeket ezzel a jelenséggel szemben. Ezzel ugyan egészséges, de még mindig csak védekező üzemmódra váltanánk, a hosszú távú „gyógyítás” sokkal mélyebb társadalmi munkát feltételez. 

– Egyik Facebook-bejegyzé­sében említette, hogy több meglepetéssel készül. Tudna ezekről néhány konkrétumot elárulni?

– A meglepetés azért meglepetés, hogy ne áruljuk el idő előtt. De azért, hogy ne kerüljem ki a kérdést, annyit előrebocsátok, hogy szórványközösségek tekintetében számos olyan aprónak tűnő, de helyi, kisközösségi szinten rendkívül fontos problémával vagy igénnyel találkoztam, amelyek felébresztettek bennem néhány ötletet, s egy része elvi szinten megjelenik majd a véglegesítés alatt álló szórvány cselekvési tervben is. Ezek az ötletek – persze, ha sikerül őket majd megvalósítani – érintik a szórványkollégiumokat, fiatalokat, kistelepülések közösségi és egyházi életét vagy akár a nyugdíjasokat. A hangsúly a kapcsolatok erősítésén és az együttműködésen van.

– Többéves kimaradás után milyen érzés újra itthon lenni, ismét részese lenni az erdélyi magyar közéletnek, aktívan bekapcsolódni a közösségi munkába, visszatérni a politikai életbe és a parlamentbe?

– Érzelmi síkon mozgunk ismét. Szinte pontosan tíz éve, 2015. április 1-jén mondtam le parlamenti képviselői mandátumomról. Kényszerű, de nagyon fájdalmas döntés volt, mert olyan munkát hagytam abba, amit évtizedeken át végeztem különböző tisztségekben, és amelynek központi eleme a közösség szolgálata volt. Ez vezérelt az első egyházi ingatlan visszaadásának pillanatától, a nyelvi és az oktatási jogok bővítésének időszakán át a képviselői mandátummal járó közvetlen, emberközeli kapcsolatokig. Érthető tehát, a kényszerű száműzetés minden perce úgy telt, hogy az igazságomnak győznie kell, és nekem vissza kell térnem oda, ahonnan valakik valamiért eltávolítottak. 

A Magyarországon töltött időszakban is olyan munkát vállaltam, amellyel saját közösségemnek tudok segíteni, így egyrészt próbáltam frissen tartani az elmémet, másrészt pedig arra figyelni, hogy napirenden legyek azokkal a politikai és közéleti történésekkel, amelyeknek már nem lehettem részese. 

A legutolsó felmentés gyakorlatilag egybeesett az RMDSZ temesvári kongresszusával, így első utam oda vezetett. Leírhatatlan érzés volt a fogadtatás, az emberek, kollégák kézfogása. Ezt követően tudatosan készültem a közösségi munkához való visszatérésre, amely a szórványközösségek parlamenti képviseletével való megbízatásomban öltött testet. Itt kicsit vissza is kanyarodunk az első kérdésre adott válaszomhoz, hiszen brassóiként kézenfekvő volt ezt vállalni. A visszatérés ennyi év után, nyilván, nem zökkenőmentes és nem egyszerű, hiszen mind a politikai közeg, mind a politikai cselekvés dinamikája sokat változott. 

Egyvalami azonban nem változott, ez pedig a közösséghez, az egyszerű emberekhez való viszonyulásom. Szórványképviselőként pedig megpróbálok – számos tekintetben már sikerült is – új dimenzióban foglalkozni azokkal a megyékkel, amelyek nem rendelkeznek saját parlamenti képviselővel. 

Tudatában vagyok annak, hogy ez igencsak nagyra méretezett „választókerület”, ami értelemszerűen havi sok ezer kilométer megtételével jár, de minden fáradtságot feledtet, minden távolságot felülír az, amikor Szentmártól Magyarlapádig, Küküllőalmástól Kőhalomig vagy Lupénytól Vicéig az emberekkel találkozhatom, függetlenül attól, hogy tekintetük köszönetet vagy csüggedést, netán haragot sugároz. A mi feladatunk az – és ebben kiváló partnereim a megyei szervezeteink elnökei –, hogy az örömöket fokozzuk, a csüggedést reménnyé változtassuk, a haragot pedig megoldásokkal orvosoljuk.