A lapkiadás törvényes követelményeinek eleget téve, az újságot írók és szerkesztők a Szabadság tulajdonosaiként írták és adták ki a napilapot, aztán rövidesen újraalapították a Minerva Művelődési Egyesületet, amely immár huszonhat éve tulajdonosa az újságnak. Hosszú utat tettünk meg a kollégákkal idáig – és természetesen mindvégig az olvasóinkkal közösen. Szerkesztőségünkben még őrizzük kiállítási tárgyként saját és volt kollégák mechanikus írógépeit, régi fényképezőgépeket, riportermagnót a kilencvenes évekből, az adományként érkezett és néhány évig használt telexgépet, a mindennapi nyomdai éjszakázásokra emlékeztető pár darab cinklemezt, úgynevezett kliséket, amelyeken grafikák, fényképfelvételek, az újság valamikori fejléce visszaidézi a kilencvenes éveket, a papír és nyomdafesték illatát, egykori kollégákat, a lapszerkesztés és lapírás hangulatát, a mindennapi újdonság izgalmát. A történelem szempontjából viszonylag rövid idő alatt a technika hatalmasat fejlődött, és mindent maga után rántott: a régi munkamenet ma már szinte elképzelhetetlen a fiatalabbaknak, megváltoztak a körülmények, kitárulkoztak a lehetőségek, mondhatni végtelenségig tágult a világ. És ebben a más világban megváltoztak az újságírási és újságolvasási szokásaink egyaránt.
A világháló sok mindent leegyszerűsített, felgyorsított, egyből elérhetővé tett, mindent és mindenkit összehozott – de ugyanakkor el is távolított egymástól, hiszen a világháló, ezen belül az online média megfoghatatlan, tapinthatatlan, most van és a következő percben már nincs, vissza nem lapozható, bármikor letagadható, megmásítható. A változás, fejlődés, megújulás elől természetesen a Szabadság sosem tért ki, hiszen egyéb modernizáció mellett, 1995-ben a romániai és magyarországi napilapok közül elsőként töltöttük fel az újság tartalmát a világhálóra. Ellenben mindvégig ragaszkodtunk és ragaszkodunk továbbra is a nyomtatott újság fontosságához, komolyságához, megbízhatóságához, dokumentációs értékéhez, történelmi, társadalmi és közösségi szerepéhez. Ahhoz, hogy ez jelent(het) igazi érzelmi kötöttséget, közvetlenebb kapcsolatot olvasóinkkal. Mert a Szabadságnál mindig arra törekedtünk, hogy eleget tegyünk olvasóink elvárásainak. Tettük ezt annak tudatában, hogy ahány cikkíró, annyi vélemény, ahány olvasó, annyi vélekedés, megannyi elvárás, igény, világlátás.
Tévedni is szoktunk, meg hibázni – igen, tudjuk, és köszönjük a jobbító szándékú figyelmeztetéseket, amelyeket megszívlelünk, nyilvántartunk, ha nem is jelezzük minden egyes alkalommal. Vállaljuk hiányosságainkat, de kizárólag a többre, pontosabbra, teljesebbre törekvés szándékával. És természetesen felvállaltuk a nézetkülönbségeket is, éppen ezért igyekeztünk minél több véleménynek helyt adni, minden olyan problémával foglalkozni, amely érinti és érdekli a közösségünket, formálja és megtartja magyarságtudatunkat. Ezt megtehettük és megtehetjük, hiszen kizárólag szakmai etikai szabályaink, tudásunk, erőnk, képességeink és természetesen anyagi lehetőségeink diktálnak a munkánkban. Mert függetlennek lenni manapság ebben a szakmában vagy szegénységet jelent, vagy (ön)feladást.
Mi a szegénységet választottuk, és nem tudjuk tehát felvenni a versenyt a minden oldalon színes kiadványokkal, sem az előfizetésekhez csatolt ajándék olvasmányokkal - mert költségvetésünket nem biztosítják és a kiadásainkat nem fizetik ki sem vállalkozások, sem üzletemberek, sem politikai pártok. Sem a helyi állami intézmények illetve vállalatok nem hirdetnek a magyar Szabadságban, annak ellenére, hogy mi is, olvasóink is egyformán adófizetőik vagyunk. És továbbra is, az újság megjelenését sem romániai, sem magyarországi állami költségvetésből nem fizetik. Ezért szokott plusz megterhelést jelenteni bármilyen áremelés, legyen szó az újságpapírról, nyomdai és egyéb költségekről, szolgáltatások áráról, lapkihordásról, vagy akár a kötelező minimálbérnövelésről. Ez az év több ilyen árváltozást hozott (a kormány fizetés- és nyugdíjnövelési politikája befolyásolta számos szolgáltatás árát), amelyekhez nekünk is igazodnunk kellett, és ami miatt két év után kénytelenek vagyunk tíz lejjel növelni az újság havi előfizetési díját. Tisztában vagyunk vele, hogy a piac szigorú törvényekre épül, kegyetlen a versengés, és nem a megértés, nem az együttérzés vagy a segítség irányítja a gazdasági folyamatokat, amelyekben, aki elesik, azt eltapossák. Viszont abban reménykedünk, hogy az immár 29. évét megért Szabadság több egyszerű árunál: olyan magyar intézményünk, amelyre továbbra is szüksége van Kolozsvár és a szomszédos megyék magyarságának. Megköszönjük, hogy olvasóink előfizetésükkel segítenek abban, hogy a Szabadság révén tudjunk egymásról kolozsvári magyarok, és tudjunk a szamosújvári, dési, tordai, meg a környező szórványban élő magyar közösségekről.
