Rokonok bemutató a magyar színházban
Az alkotócsapatot kedden kora délután Tompa Gábor színházigazgató faggatta a vasárnapi bemutatóról, hangsúlyozva a harmincas évek Magyarországán játszódó regény történetének aktualitását a jelenlegi globális és lokális társadalmi, politikai, gazdasági helyzetben, ahol ugyanúgy jelen van a szegénység, a korrupció, a pártok üres hatalomhajhászása: „A regényben megjelenő korrupció, nepotizmus, a sikkasztás uralta vezetői réteg és a korrupciós botrányok apropóján nem kell erőltetni a történet aktualitását, hiszen ennek mintha egyenes folytatásában élnénk, és nem csak itt, a mi országunkban, hanem világszerte.”
Erőteljes brechti játékot szeretett volna létrehozni Bocsárdi László rendező, aki a Rokonokkal hosszabb szünet után tér vissza a sétatéri társulathoz.
– Regényében Móricz a szereplők rejtett gondolatait is leírja, leleplezi őket, ezt próbáltuk beépíteni a dramaturgiába. A szereplő gyakran önmagát jellemzi, elmondja, mit gondol a másik szereplőről, tehát gyakorlatilag ki-bejárkálás születik meg reményeim szerint jól és meggyőzően, közelítve a regényhez – fejtette ki a rendező. A filmszerűnek érzékelt leíró, képi világot kameramozgások leképezésével oldották meg: itt nem a felvevő mozog, hanem a guruló tárgyak tudnak hirtelen megjelenni a színen, közelíteni és távolítani a nézőtől a képet. Az alapgondolat szerint vágáshoz hasonló dinamika jön így létre.
A rendező szerint az előadás kísérlet arról, hogyan lehet realista művet brechti eszközökkel közel hozni a nézőhöz, aki az érzelmi állapotot erőteljesen megjelenítő színészi játéknak köszönhetően egyik pillanatban átéli a szereplőnek a problematikáját, a következő pillanatban szórakozik azon, kívülről, kritikusan látja a szereplőt, az lelepleződik előtte.
A fő dilemma, hogy mit kezd a háborúból a korrupt, békés hétköznapokba visszatérő Kopjáss István, amikor váratlanul olyan helyzetbe kerül, amelyben lehetősége nyílna változtatni az általa kifogásolt problémákon, miközben ellentétes erők marcangolják: a tenni akarás és a jobb élet iránti vágyakozás között őrlődik. Képesek vagyunk-e napról napra úgy helytállni, hogy tükörbe nézhessünk – ebben az erkölcsi kérdésben látja a történet kulcsát Bocsárdi, aki a főszereplővel azonosulva azt firtatja, mennyire szerencsés manapság erkölccsel foglalkozni színházban, az erkölcsi problémák iránti látszólagos érdektelenség dacára mennyire érdekli ez még a közönséget.
Sajtóértekezlet az évad negyedik bemutatójáról FOTÓ: BIRÓ ISTVÁN
A szerteágazó cselekményű regény színpadra adaptálása kapcsán Kali Ágnes dramaturg elmondta, hogy kezdettől fogva a rendezőnek „nagyon konkrét kép volt a fejében arról, hogy az egész történet a főszereplő, Pista körül forog. Ezen a kijelölt úton már egyszerűbb volt elindulni, hogy ezt a realista regényt olyan színpadi időre meg térre írjuk át, ahol Pista történetének összefüggésében jelennek meg mind a karakterek, mind pedig a történések. Ez volt a fő döntés, ami meghatározta a későbbiekben a szövegkönyvet.”
A rendezői vízió által meghatározott szövegadaptáció és stilizált tér elemelt játékstílust kívánt meg a színészek részéről is, Bezsán Noémi koreográfus a színpadi mozgással és a koreografált részekkel a groteszk felé hajló színészi játék felerősítésére törekedett, „hogy mozgásuk által a szereplőket a realitás síkjától elemeljük, azonban ezek ne leváló etűdök legyenek az előadás szerkezetében, hanem a karakterekhez szervesen illeszkedjenek”.
A színpadi díszlethez olyan megoldást kerestek, ami nem vonja el a figyelmet a szövegről és felerősíti a színészek testjelenlétét, ugyanakkor hihetővé teszi a regény helyszíngazdagságát. Így lett a díszlet „szinte semmi” Bartha József díszlettervező megfogalmazása szerint. „Fontos volt, hogy a jelenetek között gyorsan lehessen megoldani a változásokat, így nem zsúfoltuk túl a teret. Van egy rojtfüggönyünk és egy alapszőnyegünk, ebbe a térbe pedig dinamikusan gurulnak be különböző, teljesen átlátszó, lecsupaszított bútorok, amelyeknek csak a vázát látjuk.” – magyarázta a díszlettervező.
Színészként nagyobb palettán mozoghatott, mint tehette volna realista kódban Györgyjakab Enikő (Lina), Viola Gáborral (Pista) egyetértettek abban, hogy bár látszólag egyszerűbb „nem átélni minden érzelmet”, valójában ez a fajta játék hatalmas energiákat igényel.
A címben szereplő mondat Györgyjakab Enikőtől hangzott el (talán enyhe méltatlankodással vegyes) általános derültséget kiváltva a sétatéri színház emeleti előcsarnokában megejtett népes sajtóértekezleten, amikor arra kérték, szóljon a Lina megformálásával járó színészi munkáról. Megjegyzése azonnal kíváncsiságot ébreszt az előadás iránt, hiszen a szüfrazsettmozgalom újabb fajta virágkorában azt feltétlenül látni kell, ahol ennyi fizikai, mentális, intellektuális és tudatalatti tesztoszteron feszül egymásnak a színpadi térben, 21. századi fülekre adaptált százéves szövegből és ma is érvényes történetből évszázaddal későbbi társadalomba szabadítva.
Rokonok. Stúdióelőadás a nagyszínpadon.
Bemutató: február 5., vasárnap, 19 óra. Következő előadások: február 6-án és 15-én. Jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában (hétköznap 10–14 óra között), valamint online itt.
Szereposztás: Viola Gábor, Kató Emőke, Györgyjakab Enikő, Bács Miklós, Dimény Áron, Farkas Loránd, Orbán Attila, Bíró József, Imre Éva, Varga Csilla, Kicsid Gizella, Kiss Tamás, Gedő Zsolt, Bíró Gergő, Fazakas Hunor, Filep Gergő, Tulogdi Botond. Rendező Bocsárdi László, dramaturg Kali Ágnes, díszlettervező Bartha József, jelmeztervező Cs. Kiss Zsuzsanna, koreográfus Bezsán Noémi, világítási tanácsadó Bányai Tamás.
(Borítókép: Viola Gábor és Kató Emőke a Rokonok jelenetében Fotó: Biró István)
