KOVÁCS ZSUZSA
Csoportunk a legmelegebb júniusi napokban indult hatnapos dunántúli kirándulásra, amelynek során Fejér, Veszprém és Somogy vármegyékbe látogattunk.
Kirándulásunk első napja nagyrészt utazással telt, a délutáni órákban érkeztünk Dinnyésre, ahol a Várparkot látogattuk meg. Itt, a ma már csak romokban létező középkori magyar várak makettjét készítették el az eredetivel azonos anyagból, kőből, téglából, fából, földből. A várak parkon belüli elhelyezése sem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve. A maketteken kívül megépült egy Árpád-kori település, szekérvárral, palánkvárral, egy 11. századi fatemplomot is felépítettek, benne magyar oltár áll. A skanzenben megtalálhatóak a korabeli veremházak, állattartást bemutató építmények, valamint a Kárpát-medencét felölelő fazekaskiállítás is megtekinthető.
Kirándulásunk második napján Várpalotára mentünk, Veszprém vármegyébe, ahol Petrovics László, a helybeli Városszépítő és -védő Egyesület elnöke kalauzolt bennünket. Városnéző sétánkat a Thury téren kezdtük az 1848–49-es szoborcsoportnál, himnuszunkat elénekelve tisztelegtünk a hősök előtt, akik életüket áldozták a magyar szabadságért. Vezetőnk mesélt nekünk a város történetéről, a középkorban virágzó mezővárosról, a 14. században épült várkastélyról, amely a török korban királyi végvár lett, leghíresebb védőjéről, Thury György várkapitányról. Jelenleg az épület falai között több történelmi, régészeti és képzőművészeti, bányászati, vegyészeti kiállítást találunk, ezeket mi is meglátogattuk. A várfokon sétálva nagyszerű panoráma tárult elénk a városról. Ezután a Zichy-kastélyba mentünk, amely az ország egyetlen Trianon múzeumának ad otthont. Itt bizony sokszor a könnyeinkkel küszködve néztük-hallgattuk az első világháborút lezáró eseményeket és az azt követő vérzivataros történelmi folyamatokat bemutató kiállítást. Ezt a nyomasztó hangulatot oldotta némiképpen a Várpalota közelében kialakított Nagy-Magyarország park. A terület középpontjában, egy díszparkban, a történelmi Magyarország járható körbe, amelynek határát virágágyásokkal szegélyezték. Ugyancsak itt láthatóak az 1896-ban felavatott millenniumi emlékoszlopok többméteres makettjei, amelyek ma már jellemzően nem találhatók meg, de egykor jelképei voltak a történelmi Magyarországnak. A látogató így megismerheti Dévény, Pannonhalma, Munkács, Pusztaszer, Zimony, Brassó, valamint Nyitra hajdani látványosságait.
Kirándulásunk harmadik napján is Petrovics László vezetett minket. Ekkor Sólyra mentünk, a több mint ezeréves templomba, ahol a hagyomány szerint Szent István királyunk is járt. Egy 1009-ben kiadott oklevél a Szent István vértanúról elnevezett kápolnát említi, amelyet Szent István király építtetett fogadalomból a Koppány felett 997-ben aratott győzelméért. A csata helyszínét a közelben valószínűsítik. A helyi református lelkész mutatta be nekünk az ország legrégebbi magyar építésű falusi kistemplomát.
Utunk következő állomása a Somogy vármegyei Siófok, a Balaton déli partjának fővárosa. Itt született 1882-ben Kálmán Imre, a világhírű operettkomponista. Egykori szülőháza ma emlékházként működik. A szülőház földszinti termeiben megtekinthető kiállítás bemutatja Kálmán Imrét, az embert, pályafutásának fontosabb állomásait és magánéletének érdekesebb történéseit. A kiállítás anyaga kitér a Bécsben, Amerikában, Párizsban töltött éveire is, érzékeltetve, hogy a zeneszerző a sikeres pályafutása csúcsán sem szakadt el hazájától és szülővárosától. A városban tett sétánk során meglátogattuk a Főtér ékességét, a város szimbólumát, az 1912-ben épült vasbeton szerkezetű víztornyot, ahol, mint minden idelátogató turistacsoport, mi is csoportképet készítettünk. Megnéztük még a szoborparkot, a Makovecz Imre tervezte evangélikus templomot, a zenepavilonban operettmuzsikát hallgattunk, Kálmán Imrével fényképezkedtünk.
A Balaton partján továbbhaladva érkeztünk Balatonszemesre, a Latinovits Zoltán Emlékmúzeumba, ahol az állandó kiállítás a 45 éves korában máig tisztázatlan körülmények között elhunyt színészkirálynak állít emléket. Az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum anyagából készült állandó kiállítás Latinovits Zoltánról, a 20. század második felének egyik legnagyobb magyar színészéről, emberi, művészi hitvallásáról, pályájának fájdalmas félbeszakadásáról mutat be pillanatokat, a színész írásai, fotói, pályájának dokumentumai segítségével. A múzeumlátogatás után a balatonszemesi temetőben róttuk le kegyeletünket a színészkirály és féltestvére, Bujtor István sírjánál.
És, ha nyár és Balaton, akkor fürödni is kellett, ezt nem hagyhattuk ki. Jól esett egy kicsit felfrissülni a kánikulában.
Kirándulásunk negyedik napján Tác-Gorsiumba mentünk. Ez Magyarország egyik legjelentősebb római kori romterülete. Az első századi katonai tábor helyén épült város Alsó-Pannonia központja volt, egyik legnagyobb és leggazdagabb település, lakói római polgárjoggal rendelkeztek. Különleges élmény volt a kétezer éves romok közt sétálni, ismerkedni az ókori élettérrel, a gyakran mai szemmel is modern építkezésekkel, de a legérdekesebb az időszakos kiállítás volt, az első kínai császár agyaghadserege. A 20. században felfedezett leletek kedvéért sokan Kínába utaztak, most meg idehoztak közel ötven darab anyag- és mérethű másolatot, hogy testközelből csodálhassuk a 2200 éves agyagkatonákat. Ezt vétek lett volna kihagyni.
Ezután a gyönyörűen felújított Nádasdy-kastélyt látogattuk meg Nádasdladányban. Nagyszerű tárlatvezetésben volt részünk, megismerkedtünk a család és a kastély történetével, megcsodáltuk a szebbnél szebb belső tereket: ősök csarnokát, könyvtárat, kápolnát, bejártuk a kastélypark egy részét. Utána visszamentünk Székesfehérvárra, ahol a Nemzeti Emlékhelyet, a középkori romkertet látogattuk meg. Itt állt egykor a Szent István által alapított Koronázó templom, itt koronázták meg királyainkat a mohácsi vészig, egy részüket ide is temették, itt őrizték a koronázási ékszereket is, egyszóval a középkori magyar királyság legszentebb helye volt a török hódoltság előtt, a székesfőváros. A törökök által lőporraktárnak használt templomtorony felrobbanása okozta a templom vesztét, amely kifosztva, romosan állt 1938-ig, amikor Szent István király halálának 900-dik évfordulójára rendezett ünnepségre alakították ki a mai Romkertet és a Szent István szarkofágját őrző központot, amelyet Aba Novák Vilmos falfreskói díszítenek.
Az ötödik napon Gánt községbe látogattunk, ahol a Bauxitbánya Múzeumot és a Földtani parkot tekintettük meg. A múzeumban a bauxitbányászat történetével, eszközeivel ismerkedtünk, majd a terület bemutatására létrehozott tanösvényt végigjárva, marsbeli tájon sétálva csodálhattuk meg a földtörténeti korok emlékeit, az alapkőzet színpompás árnyalatait, amelyek a különböző ásványoknak köszönhetően a sárgástól a lilásvörösig terjednek. Szinte hihetetlen ez a csodálatos színvilág!
Ezután megint egy kastély következett, a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély. A hatalmas, száz szobás romantikus kastély egy részében szálloda, vendéglő működik, egy részét a család használja, de azért maradt még látogatnivaló is, ahova csak tárlatvezetővel mehettünk be, elég szigorú feltételek mellett.
Utána újból visszamentünk Székesfehérvárra, éppen jókor, kora délután, a múzeumok éjszakájának kezdetére. Elsőként az óramúzeumba mentünk, azután a Szent István-székesegyházba tértünk be, amelynek altemplomában állították ki III. Béla király és felesége, Antiochiai Anna szarkofágját. Övék az egyetlen épségben fennmaradt királysír, amelyet 1848-ban találtak meg a régészek az egykori koronázási templom romjai között.
Meglátogattuk a Fekete Sas Patikamúzeumot, a Csók István képtárban az Ókori Kína kincseivel ismerkedtünk, az egyházmegyei múzeumban Szent István fejereklyéjét kerestük meg, elsétáltunk az országzászlóhoz és az országalmához. Hazatérőben Kati néni szobrának az orrát is megsimogattuk, így búcsúztunk az egykori székesfővárostól.
Kirándulásunk utolsó napja utazással telt, gondolatban újra végigjártuk a helyszíneket, rendeztük az emlékeket, küldözgettük egymásnak a fényképeket és terveztük a további kirándulásokat.
