Még véletlenül sem a probléma lényege a fő gondunk, mivel belső kényszereinket ez a fontos tartalmi vonatkozás sokszor nem is zavarja. Így nehéz kijavítani, pótolni a hibákat. A tehetetlenségeink kezelése soha nem egyszerű feladat, sajnos a minden áron való külső megfelelési kényszer a legnemesebb javítási szándékokat is aláaknázza gyakran.
Mit gondolnak rólunk külföldön, mennyire néznek jó szemmel minket – ez a román külpolitika fő mozgatórugója, amely többnyire nem a valós problémák orvoslására irányul, hanem arra, hogy miként lehetne javítani az ország külföldi megítélését. Kereskedelmi nyelvre úgy lehetne ezt lefordítani, hogy van egy cég, amely silány terméket állít elő, s ahhoz, hogy külföldön eladja, nem a termék minőségén próbál javítani, hanem leleményesebbnél-leleményesebb marketing technikákat vet be. Szerencsére a kereskedelemben hosszú távon ez nem működik, a gyatra termékeket hamar kiszűrik a fogyasztók.
A román jogállamiság, az igazságszolgáltatás, az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus (MCV) nem fogyasztható termékek, hanem elvont fogalomrendszerek. A titkos protokollumok megítélése is elvi megítélés kérdése főleg azoknak, akik saját bőrükön nem érzik azok alkalmazását. Azt gondoljuk, hogy Romániáról sokat tudnak a külföldiek, ami igaz is, meg nem is. Bizonyos, szabad szemmel észrevehető dolgokról minden bizonnyal sokat tudnak. De vannak helyi specifikumok, rejtett belső működési írott vagy íratlan szabályok, eltérő kulturális adottságok, amelyeknek megfejtése leghatékonyabban személyes tapasztalás alapján történik meg. Ezekről már kevesebbet tudhatnak, kevesebbet érthetnek meg a nyugatiak, hiszen az országok értékelése általános szabályok szerint történik. Csakhogy jogállamiság és jogállamiság között igen nagy különbség lehet még két szomszédos, tehát földrajzilag egymáshoz közel álló ország esetében is.
Románia most Brüsszel górcsöve alá került. Ez a vita szenvedélyesnek és parttalannak ígérkezik, aminek egyik fő oka, hogy Románia a politikai korrektség miatt soha nem merte nyíltan, belső kényszerből megvizsgálni, mi jó és mi nem jó neki abból, amit Brüsszel kínál vagy elvár. Azt sem vizsgálta meg, hogy a brüsszeli elvárások milyen mértékben teljesültek, Bukarest ugyanis mindig azt gondolta: a legendás román marketingtechnika (értsd diplomácia) mindig valahogy elintézi, amit soha nem voltunk képesek megoldani saját hatáskörben, határon belül.
Sok jóra nem kell számítanunk a brüsszeli vitából, amely szintén egy kirakatakció, az európai politikai családok marketingje. Egy ilyen vitában sem a valós problémamegoldásra irányulnak a dolgok, hanem arra, hogy a különböző politikai vélemények közül melyik kerekedik felül. Brüsszel sem hajlandó szembenézni azzal, hogy bizonyos elvárásai célt tévesztettek vagy egyszerűen nem voltak megfelelőek a romániai sajátos helyzetben. Viszont azzal az illúzióval is le kell számolnunk, hogy Brüsszel valaha rendet teremthet Romániában azzal, hogy igazat ad a kormánynak vagy ellenzéknek.
Románia csak akkor fog jó irányba haladni, ha az ország nyíltan szembenéz a tartalmi, lényegi hiányosságokkal és megoldja azokat saját hatáskörben. Vagyis ha egy „cuccos terméket” állít elő. Önmagában a termék már elég lenne ahhoz, hogy a rólunk alkotott kép kedvezőre forduljon. Tartalmi kérdések itthoni megoldása fölöslegessé tenné a diplomáciai erőfeszítések jó részét.
Romániát csak akkor fogják komolyan venni Nyugaton, amikor Bukarest is komolyan veszi állampolgárait és a külső megítéléstől függetlenül, belső kényszerből megoldja a problémáikat, vagyis erős, jól működő országgá válik.
