Nem tisztem értékelni a kérdések összeállításának módját, hogy melyiknek mi haszna volt egyáltalán, milyen célt szolgált, mi mindent szándékoztak kimutatni a válaszokkal a kérdezők. Viszont a felmérés által megkívánt kérdések mellett – például, hogy részt veszek-e a május 26-ai EP-választáson, a felsoroltak közül melyik alakulatra voksolnék, a jelöltek személye vagy az általuk képviselt téma határozza meg a választási opciómat –, bőven sok olyan felvetés, kérdés is elhangzott, amely inkább beillett egy tájékoztatónak. Mert ha például nem hallottam, vagy általában nem érdekeltek és nem érdeklődtem volna a liberális párti politikusok felől, akkor most tájékoztattak név szerint is a jelöltjeikről, illetve Davian Ciolos (“hallottam róla?”) új pártszövetségéről is “felvilágosítottak”, ha esetleg elkerülte volna érdeklődési körömet. Hadd épüljön bele a tudatomba…
Olvasom a közvélemény-kutató intézetek, az IMAS legújabb, valamint az INSCOP legutóbbi felmérését a vasárnapi európai parlamenti választásról, valamint az ugyanarra a napra kiírt népszavazásról. A magyarellenes megnyilvánulásaikkal folyamatosan kitűnő ellenzéki pártoknak – és ezen belül elsősorban a Nemzeti Liberális Pártnak – erőteljesen és szemtelenül feltűnően kampányoló államfő (mert sem nem szabályos, sem nem tisztességes kihasználnia államelnöki előnyét, nem beszélve az államfői pártatlanság alkotmányos kívánalmáról), Klaus Iohannis számítása jól bejött. A lakossági indulatokat hatásosan felkavaró témában (korrupció, igazságszolgáltatás, korrupt politikusok amnesztiája) fogalmazta(tta) meg a népszavazás kérdéseit, és sikeresen elérte, hogy az EP-választással úgymond egy kalapban elintézhessen mindent. Egyrészt a népszavazás kérdései révén folyamatosan összemosta a köztudatban, hogy mind korrupt politikusra szavaz az, aki nem az általa támogatott liberálisokra adja le a voksát. (Mintha liberális vagy ellenzéki párti politikusok között már nem is létezne olyan, akit felelősségre lehetne vonni korrupciós cselekményért…) Másrészt azt igyekszik elhitetni, és hangoztatja is folyamatosan, hogy a népszavazással, a kérdésekre adott igen szavazattal máról holnapra, vagyis május 27-től minden megváltozik, megtisztul az ország a korrupciótól, az igazságszolgáltatás tökéletesen fog működni, eltűnnek a politikai színtérről a minden rosszért kizárólag felelős szociáldemokraták, és egyből mindenki elégedett lehet. Sőt, odáig jutottak a választási tudnivalók ismertetésével és a választási szimulálással, hogy azt már nem is említik, miszerint mindenki szabadon eldöntheti, a kétféle választásból – európai parlamenti és népszavazás – melyiken vegyen részt és melyiken nem, illetve részt vegyen-e mindkettőn. Sikerült tehát az államfőnek úgy meglovagolni az indulatokat, aszerint táplálni a gyűlöletet, fokozni az elégedetlenséget, növelni az ellenzéki(eskedő) érzelmeket, hogy a közvélemény-kutatás eredményei egyre növekvő választási részvételt mutatnak, ezen belül pedig (arányosan) növekvő jobboldali ellenzéki előretörést, a magyar érdekvédelmi szövetség esetében pedig csökkenő szavazati arányt, amely komolyan veszélyeztetheti romániai magyar képviselő bejutását az Európai Parlamentbe. Hogy talán ez utóbbi, vagyis egy esetleges magyar “vereség” is be volt tervezve ebbe a túlhajszolt hazai választási kampányba? Nem kizárt.
Olvasom és hallgatom a pálya széléről kritizálókat, az azért drukkolókat, meg arra ösztönzőket, hogy ne menjenek szavazni, ne is legyen magyar, RMDSZ-es képviseletünk az EP-ben … És mondják ezt olyanok, akik közben haszonélvezői az anyanyelvi jogaiknak, külföldi tanulási és munkavállalási lehetőségeknek, pályázatoknak, uniós finanszírozásokból fakadó előnyöknek. Vajon mindez akkor is így lenne, ha képviselőink hiányoztak volna az elmúlt immár harminc év során a hazai, tíz éve pedig az uniós politikai életből, a hazai és uniós döntéshozatalból? Jól emlékszem, amikor a rendszerváltás utáni években még nagyon óvatósan kezdtük éreztetni és tudatosítani ittlétünket a többségi lakossággal, közintézményekkel, hatóságokkal. És féltünk attól, hogy a magyar szó, magyar népviselet, magyar kultúra miatt nyilvánosan belénkkötnek az utcákon, a tereken, semmibe vesznek a hivatalokban. Ez rendre megváltozott, de az elismerést, a tiszteletet, az elfogadást ki kellett vívni. És (sajnos) ki kell vívni, meg kell harcolni érte folyamatosan, számos olyan támadás éri újabban is közösségünket, amely ezt igazolja (gondoljunk csak a jelképeink használata miatti meghurcolásokra, vagy az úzvölgyi esetre). Egyetlen politikai párt EP-kampányprogramjában sem találtam olyat, hogy felvállalnák a magyar érdekképviseletet. Saját képviselőnk hiányában vajon számíthatnánk arra, hogy majd odafigyelnek problémáinkra, támogatnak céljainkban? Vagy könnyedén lesepernek, ha arra sem voltunk képesek, hogy bejuttassuk képviselőnket az uniós intézménybe.
Lehet és kell is kritizálni, meglátni és beszélni hiányosságokról, megfogalmazni elvárásokat, mert mindég van helye a jobbnak. Ahhoz viszont, hogy jobb legyen, cselekvő és összetartó közösségre van szükségünk, a közösségen belül pedig cselekvő egyénekre. Segítsük azt, aki tenne és képes tenni mindannyiunk érdekében, most azzal, hogy vasárnap igenis részt veszünk az európai parlamenti választáson, hogy nekünk, erdélyi magyaroknak is legyen “brüsszeli emberünk”.
