Weisz Margit nyomdokaiban
A kassai születésű Biela Mária 1892-ben a temesvári felsőbb leányiskolában dolgozott segédtanítóként, majd 1893-tól a De Gerando Antonina által vezetett kolozsvári felsőbb leányiskolában tanított franciát, németet és neveléstant, Weisz Margitot is itt tanította. Tehát az első női hallgatóhoz hasonlóan ő is De Gerando „leányai” közé tartozott, aki Bielát „szellemi gyermekének” nevezte és utódjának szemelte ki. 1898 tavaszán az unitárius főgimnáziumban érettségizett, ősszel pedig beiratkozott a latin–francia szakra.
Akárcsak Weisz Margit, Biela Mariska is a legjobb diákok sorába emelkedett, 1901 áprilisában már előadást tartott a filozófiaszeminárium keretében, amelyben Descartes-nak a korabeli tudományokhoz való viszonyát taglalta. Az előadás a helyi sajtóba is bekerült, nem annyira témája, mint az előadó „diákkisasszony” mivolta miatt. A tudósítás szerint a nagy számban egybegyűlt hallgatók figyelemmel kísérték a szép tudással felépített előadást, a végén pedig zajosan megéljenezték az előadót. A felolvasást követő vita során pedig Böhm Károly professzor, a filozófiaszeminárium vezetője is elismerését fejezte ki a jól sikerült dolgozatért.
Egyetemi hallgatóként továbbra is a leányiskolában tanított, tanítványai közül többen maguk is beiratkoztak az egyetemre, mint például az előbb említett Novák Róza, aki vele együtt jelentkezett a bölcsészeti karra, Kárpáti (Koch) Gizella – az első nő, aki orvosi oklevelet szerzett a kolozsvári tudományegyetemen, vagy Valentini Elvira, az egyetem első női adjunktusa. Ezzel kapcsolatban kiemeljük, hogy igazgatónőjéhez hasonlóan ő is felkészítő kurzusokat tartott azoknak a lányoknak, akik tanulmányaikat folytatni szerették volna. Tehát a „dezserandista” lányok egymást készítették fel az egyetemre.
1905-ben latin–francia tanári oklevelet nyert, ám 1916-ban visszatért az egyetemre, immár tanári minőségben, ugyanis 1916–1919 között heti két órában franciát tanított a hallgatóknak. Ő volt a kolozsvári református leánygimnázium egyik első igazgatója (1920–1922), 1927-ben viszont Szegedre költözött, ahol 1935-ig magántanítóként franciát oktatott a helybeli Magyar Királyi Ferenc József-Tudományegyetemen.
A kéményseprő lánya
Novák Róza – aki kolozsvári kéményseprő mester lánya volt – szintén De Gerando intézetében tanult, ahol 1896-ban a nyolc hónapos kereskedelmi tanfolyamot is elvégezte. Két év múlva a katolikus főgimnáziumban érettségizett, ahol a vizsgabizottság „jól érettnek” nyilvánította, ősszel pedig – az egyetemi tanrendek tanúsága szerint – első nőként beiratkozott a történelem–földrajz szakra (tehát nem Xántusné Paull Aranka volt a történelem–földrajz szak első női hallgatója, mint ahogyan a Wikipédia tévesen állítja, ő ugyanis csak 1906-ban iratkozott be). Az egyetemen olyan kiválóságok tanították, mint Márki Sándor és Szádeczky Lajos történészprofesszorok, Terner Adolf földrajztudós, valamint Schnellner István, a személyiségpedagógia kimagasló képviselője.
1903 júniusában cum laude minősítéssel megvédte Brandenburgi Katalinról szóló doktori dolgozatát, így ő lett az egyetem első női bölcsészdoktora. Tehát az első kolozsvári „doktor kisasszony” a dolgozatát az Erdélyi Fejedelemség első (és egyben utolsó) női uralkodójáról írta. A június 6-án lezajlott felavatási ceremónián szép számú közönség töltötte meg az Aula Magna padsorait. Képviselve volt az egyetem tanári kara, megjelent a négy kar dékánja és Schilling Lajos, az egyetem rektora. Még Szvacsina Géza polgármester is eljött csodát látni: az első kolozsvári női doktor avatását. Az eseményről a Pesti Napló is beszámolt, kiemelve, hogy kéményseprő lánya lett a kolozsvári egyetem első „leány doktora”.
Doktori dolgozata két példányban is fellelhető a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárban (a 16794-es és a 169796-os jelzeteken), a 114 oldalas kötetet 1903-ban Gombos Ferenc könyvsajtóján nyomtatták. A bevezetésben elismeri, hogy nehéz témát választott, ugyanis Bethlen Gábor második feleségének és utódjának, Brandenburgi Katalinnak (1602–1649) a megítélése meglehetősen ellentmondásos: „Olyan asszonyról fogunk beszélni, ki gyönge de jó akaratának emlékezetén kivül, csak szomorú történetének részleteit hagyta maga után. Kora nem értette meg, de maga sem fáradott érte. Nem lehet rajta csodálkozni, mert más levegőben, más körülmények között nőtt fel, más eszmék adtak irányt gondolkodásának. Midőn élete történetét olvassuk, ne vessünk rá mindjárt követ. Mert ugyan ki tudná megmondani egész határozottsággal, hogy melyik érezte magát boldogtalanabbnak, ő Erdély trónján, vagy Erdély az ő uralma alatt.”
Ugyanakkor hősnője emberi gyengeségeit sem hallgatta el, a Bethlen Gáborral való boldogtalan házasságáról szólva például hangsúlyozza, hogy a hiba Katalinban volt, ugyanis a szép német asszony – aki Novák Róza szerint elsőként viselt kivágott ruhát Erdélyben – nem találta meg azt az eszményt, amelyet otthon alkotott magának leendő férjéről és új hazájáról. „De környezete is okozta ezt, hiszen nem igyekeztek felébreszteni benne az új hazája iránti szeretetet, hanem szeretetlenséggel, hidegséggel fogadták ezt az idegen asszonyt, kit a sors játszi keze a pártviszályok közé dobott.” Brandenburgi Katalin „merész kézzel rest ütött a múlt idők hagyományain”, ám fejedelemnőként a nagyság csak szomorúságot hozott rá.
Novák Róza doktori dolgozatának címlapja
Doktori védését követően Novák Róza a békéscsabai állami polgári leányiskolában dolgozott tanítónőként, 1909 és 1937 között pedig a győri állami leánygimnáziumban tanított történelmet, földrajzot és lélektant. Ugyanakkor tudományos tevékenységét is tovább folytatta, 1908-ban a magyarországi bányavárosok történetéről értekezett a békéscsabai leányiskola értesítőjében, a következő évben pedig a történeti földrajz oktatásáról tartott előadást.
Egy női szerző a költőnőkről
Alig két héttel Novák Róza felavatása után ismét egy kolozsvári „doktor kisasszonyról” szóltak a hírek, ugyanis 1906. június 19-én a bölcsészkaron újabb ifjú hölgyet avattak doktorrá, Halmi (Hennefeld) Piroskát, aki irodalomtörténetből doktorált.
Halmi Piroska (1881. január 14. – 1958. október 21.) kilencgyermekes ügyvédi család sarjaként született Kassán. Testvérei közül dr. Halmi Béla jelentős politikai karriert futott be, hosszú ideig a csehszlovákiai Magyar Nemzeti Párt alelnöki tisztségét is betöltötte.
Az egyetem második női doktora szülővárosában érettségizett, majd 1899-ben beiratkozott a bölcsészeti kar magyar–német szakára. Két év múlva a kötelező magyar és német alapvizsga mellett filozófiából is jelesre vizsgázott, „példát mutatva férfi kollégái számára”. 1902 áprilisában pedig első nőként megkapta az egyetem 50 koronás szorgalmi díját, amelyet a kuruc költészetet elemző mélyreható tanulmányával érdemelt ki. A következő év márciusában az országos magyar izraelita ösztöndíjegylet 200 koronás Kohn Márton-féle ösztöndíját is megszerezte, áprilisban pedig Szabó Dezsővel – a későbbi jeles íróval – megosztva elnyerte a Magyar Tudományos Akadémia nyelvészeti pályadíját.
Doktori dolgozatának témája a tragikus sorsú Ferenczy Teréz (1823–1853) költőnő élete és költészete volt, az 1903-ban megjelent kötetet De Gerando Antonina „úrhölgynek” ajánlotta, „hódoló tisztelete és hálás szeretete” jeléül. Fontos hangsúlyozni, hogy a 160 oldalas kötet – amelyet Halmi Piroska 22 éves korában írt meg – az első Ferenczy Terézről szóló monográfia (egyetemi könyvtári jelzetei: 55773 és 55774).
Ferenczy életrajzának ismertetése során a költőnők korabeli értékelésére is kitér, elítélve az irányukban megnyilvánuló túlságosan szigorú kritikát: „Irodalmunk nem gazdag igazi költőnőkben, amiben nincs semi rendkívüli, hiszen a férfiaknál is ritka a lángész. De a legtöbb kritikus nagyon éles ítéletében, midőn e nőköltőktől minden tehetséget megtagad. Dilettánsoknak nevezik, divatlapokba szorítják őket, majd pedig érzelgőknek mondják.”
Emiatt több neves költőnőt is részletesen bemutat, mint például Petróczy Kata Szidóniát, Újfalvi Krisztinát – „kinél egyénibb költőnőnk alig van” –, Szász Paulinát, Szendrey Júliát, Szalay Fruzsinát, Czóbel Minkát vagy Erdős Renée-t, akinek egyes versei „oly indulatokról szólnak, amiket férfi költők is alig mernének megpendíteni”.
E keretben illeszti be Ferenczy Teréz szenvedélyes költészetét, párhuzamot vonva Szász Paulina lírájával. A költőnő sorsát is rendkívül szemléletesen ábrázolja, érzékletes képet nyújtva gazdagon árnyalt érzelmi életéről és tragédiával végződő viszonzatlan szerelméről.
Tanulmányai végeztével Halmi Piroska a temesvári felsőbb leányiskolában dolgozott – ahol korábban Biela Mariska is tanított –, 1905-től pedig a kassai állami leány-középiskolában tanított magyart és németet. Novák Rózához hasonlóan ő is tovább folytatta tudományos tevékenységét, 1914-ben például az idegennyelv-tanítás nehézségeiről cikkezet a Nemzeti Nőnevelésben.
Időközben a női hallgatók létszáma is jelentősen megnövekedett, 1901-ben már 12 ifjú hölgy tanult a kolozsvári egyetemen, akik rózsaszínű kalapkáikkal és suhogó szoknyáikkal pipacsokként virítottak a szürke öltözetű bölcsészek között.
