A közösségi portálokon napok óta terjednek álhírek, miszerint csütörtökön és pénteken ne tartózkodjunk kinn a levegőn a csernobili radioaktív sugárzás miatt, ez azonban hamis információ, vélik a magyarországi illetékesek.
A lángok még szombaton csaptak fel. A nagyobbik tűz a lakatlan Volodimirivka település közelében ütött ki. Minden jel arra vallott, hogy emberi gondatlanság, a száraz fű felégetésének Ukrajnában is még élő, környezetvédők által hevesen bírált gyakorlata, mások szerint törvénytelen szemétégetés vagy egyéb vandalizmus okozhatta az erdőtüzet. A feltételezés igaznak bizonyult, a Kijev megyei rendőrség vasárnap délután közölte, hogy kézre kerítették azt a személyt, aki a Rahivka településnél kitört kisebbik tüzet okozta, amely öt hektáros területen terjedt szét. A faluban lakó 27 éves férfi beismerte, hogy "szórakozásból" gyújtott fel három helyen füvet és szemetet. A szél belekapott a lángokba, és nem tudta eloltani, ami miatt szétterjedt a tűz. A férfi ellen büntetőeljárás indult.
A tüzek következtében személyi sérülés eddig nem történt, lakott terület evakuálása nem vált szükségessé. A hatóságok közlése szerint a radioaktív sugárzás szintje Kijev megyében és az ukrán fővárosban nem haladta meg a megengedett mértéket.
A világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű-katasztrófája 1986. április 26-án következett be az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ukrán SZSZK területén, a Kijevtől kevesebb mint 100 kilométerre északra fekvő csernobili erőmű negyedik blokkjában. Robbanás következtében részben megsemmisült a reaktor aktív övezete, a levegőbe nagy mennyiségű radioaktív anyag került, és sugárfelhő borította be Európa nagy részét. A katasztrófa miatt az erőmű 30 kilométeres körzetében a teljes lakosságot evakuálták. Csernobil ma felkapott turisztikai célpont, különösen a HBO Csernobilról készített sorozatának hatására nőtt meg az érdeklődés a nukleáris katasztrófa sújtotta terület iránt.