Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó legfrissebb számában.
Ötszáz évet átfogó fényképes történelmi kiállítás mutatja be a protestáns oktatás történetének kiemelkedő mozzanatait, intézményeit és személyiségeit. A Református Tehetséggondozó Alapítvány által a reformáció 500. évfordulója alkalmából összeállított tárlat erdélyi körútjára kiváló keretet kínál, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület 2022-t az oktatás évének nyilvánította. A vándorkiállítás a református egység napján indult útnak Gyulafehérvárról, Erdély-szerte tizenegy református iskolában fogadják Székelyudvarhelytől Szatmárnémetiig és Sepsiszentgyörgytől Zilahig.
Történeti képkiállítás református iskolák évszázadairól
A protestáns iskolatörténeti kiállítás anyagának összeállítói abból a korkövetelményből indultak ki, amely a 16. század első harmadában Európa-szerte jelentkezett. Ez nem más, mint a kötelező iskolai népoktatás. Ennek fontosságát a reformáció, személy szerint Luther Márton hirdette. A német birodalom városaihoz, polgármestereihez, tanácsaihoz felhívást intézett, amelyben annak szükségességét fejtette ki, hogy mindenhol keresztyén iskolákat állítsanak fel és tartsanak fenn fiúknak és lányoknak egyaránt. Olyan elképzelés volt ez, amelynek teljes körű megvalósulásáig több emberöltő telik el. Ezekben az iskolákban elsősorban írni-olvasni-számolni tanuljanak meg a gyermekek és mindenképpen ismerjék meg az evangéliumok tanítását.
Ennek a nagy tervnek a megvalósulásáig a reformáció folytatja a korábbi hagyományt, és a meglévő plébániai, kolostori, székesegyházi iskolák mintájára felállítja a maga oktatási rendszerét. Ezekben az iskolákban kezdetben maga a plébános, a helyi lelkész tanította a közösség gyermekeit, majd a későbbiekben már külön tanítót alkalmaztak. Magyarország és Erdély ugyanezt az utat járja végig, néhány éves eltolódással.
A Luther tanítását követő magyarországi német polgárság a reformációt követő évtizedekben aránylag hamar létrehozta a maga iskoláit Erdélyben és a Felvidéken. A brassói Johannes Honterus és a bártfai Leonard Stöckel magával Lutherrel és Melanchtonnal álltak kapcsolatban. Ebbe a sorba áll be Kolozsvár is 1544–45-tel kezdődően a szintén Wittenbergben tanult Heltai Gáspárral és Vízaknai Gergellyel. A 16. század végére Erdélyben már 10-12 nagyobb iskola működik.
A helyi iskolák beindulását követően szükségessé vált a továbbtanulás lehetővé tétele azok számára, akik nem elégedtek meg az alapvető ismeretekkel, és könnyedén eleget tudtak tenni a már nem anyanyelven, hanem latinul való továbbtanulás szellemi kihívásainak. Következő lépésként sorra alakulnak meg a magyarországi felsőbb iskolák, majd akadémiák.
Pápán és Sárospatakon 1531-ben, Debrecenben 1538-ban alakul felsőbb tagozatú iskola, kollégium, amelyek hamarosan kéttagozatú akadémiává növik ki magukat. Szegedi Kis István közreműködésével Kecskemét és Mezőtúr is bekapcsolódik az iskolavárosok sorába az 1560-as években, később Nagykőrös is.
Május 23-án volt 400 éve annak, hogy Bethlen Gábor megerősítette a kolozsvári országgyűlés határozatait. A fejedelem Kolozsvárra érkezésekor, 1622. május 6-án elkezdődött kolozsvári diétának több fontos határozata is volt, számunkra legértékesebb az, amely kimondja a Collegium Academicum létrehozását: „Nagy lelkesedéssel fogadták a rendek a fejedelmi propositiók azon pontját, mely őket egy akadémia megalapítására hívta fel. Alkalmas helynek erre a rendek Kolosvárt tarták: részint, mert e városnak e részben már múltja volt, miután már ott volt a reformáltaknak középiskolája, melyet Báthory Gábor és Bethlen Gábor eddig is emeltek.
A catholicusoktól birt puszta klastrom telket a Farkas-utczában erre ajánlották fel. Ezt ruházza fel a fejedelem tudós professzorokkal.”
Az országgyűlési határozat által említett puszta klastromteleknek a szomszédságában áll Erdély legrégebbi református oktatási intézménye, a Kolozsvári Református Kollégium, amely 1545-től folyamatosan szolgálja az erdélyi protestáns/református népoktatást. Újraindulása után az erdélyi református értelmiség kialakításában és utánpótlásában vezető szerepet játszik.
Nagy hírű protestáns iskoláink egykori tanárairól és diákjairól sok mindent megtudhatunk a kiállításon, amelynek anyagát a Református Tehetséggondozó Alapítvány állította össze a reformáció 500. évfordulójára és az idei csendes napok alkalmával a kolozsvári kollégium rendelkezésére bocsátotta.
Péter Csaba lelkész-tanár
Gloria Victis 1956 Budapesten
A kiállítás gazdag anyagának megtekintése után a csendes napon a kollégiumban felelevenítették az 1956-os forradalom eseményeit és a szabadságharc hőseire emlékeztek. A történelmi esemény kolozsvári vonatkozásait Bogya Katalin nyugalmazott történelemtanár foglalta össze előadásában, majd rövid élménybeszámoló hangzott el a Rákóczi Szövetség október 21–23. közötti budapesti Gloria Victis ünnepsorozatáról, amelynek mintegy kétezer diákrésztvevője között a Kolozsvári Református Kollégium 11–12. osztályos diákjainak egy csoportjával együtt alulírott is rendkívüli közösségi élménnyel gazdagodhatott.
Refisek egy csoportja a budapesti műegyetemen
A szűk három nap alatt az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseire emlékezhettünk különféle interaktív előadásokkal, érdekesebbnél érdekesebb programokkal. Meglátogattuk az Országházat, amely lélegzetelállító építészetével méltó kezdete volt a következő napoknak. Másnap a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen meghallgattuk Balog Zoltán református püspök rengeteg mondanivalóval, nemzeti és egyházi kérdésekkel teletűzdelt humoros előadását, amelyből azt is megtanultuk: arra a kérdésre, hogy szereted-e Jézus Krisztust, a legjobb azt válaszolni, hogy igen. A műegyetemen folytatódott a rendezvény, a Rákóczi Szövetséget ismerhettük meg három fiatal szemszögéből, interaktív módon. A nap fénypontja a fáklyás felvonulás volt, amelyre csak visszagondolva is libabőrös leszek. Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter beszéde, valamint az egyetem aulájában található emléktábla megkoszorúzása után a bátor és elszánt forradalmár egyetemisták változást követelő útját járhattuk végig a műegyetemtől a Bem térig. A hazautazás napján meglátogattuk a budai várat, valamint az Álmok álmodói című kiállításon magyar találmányokat tekintettünk meg és próbáltunk ki.
„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – mondta Bibó István 66 évvel ezelőtt. És milyen igaz. Mert ugyan az 56-os forradalom és szabadságharc elbukott, a magyarságot, az összetartozást nem sikerült eltiporniuk. Nem félt az a 21 éves fiatal fiú sem, aki hazájáért kiállt az elnyomók ellen, üldözőbe vették, és a műegyetem előtt szitává lőtték a kocsiját. És nem féltek a többiek sem… Ezalatt a három nap alatt megbizonyosodtam arról, hogy én sem félek. Hogyan is félhetnék, amikor ott ültem, ahol ők ültek, s ott ebédeltünk és vacsoráztunk az egyetem alagsorában, ahol annak idején ők tették! És mégis, hogyan félhetnénk, amikor a fáklyák lángja felmelegített, mint ahogyan az ő vérüket pezsdítette fel a szabadság utáni vágy! Gloria victis! Dicsőség a hősöknek!
Benkő Boróka, 12. osztály
