Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.
Szerző: KISS-CSEREY ZOLTÁN
Immár több mint három évtizede végzi kollégiumunk lankadatlan lendülettel e szolgálatot, melynek köszönhetően vidéki diákok százai találták meg helyüket e falak között, és vált életük részévé meghatározó második otthonként bentlakás, templom és iskola.
Diákjaink régi iskolái tárt kapukkal vártak, volt osztályfőnökök, tanárok elismerő tekintete fogadott, rég látott diákjaikat megpillantva, kissé elérzékenyült hangjuk mögött pedig érezni lehetett a jogos pedagógusi büszkeséget: innen indult… ez volt az osztálya, itt futkározott az udvaron. Nahát, te vagy az? Rád sem ismerek, hogy megnőttél! Most is visszhangoznak a vissza-visszatérő kérdések.
Körutunkról hazatérve Gombkötő Mónika tizedikes diákunkkal beszélgettünk arról, milyen érzések ébredtek benne egykori iskolájába, a magyarói Palkó Attila Általános Iskolába tett közös látogatásunk hatására.
Parajdon, a világháborús emlékműnél
– Amikor megtudtam, hogy diáktársaimmal képviselem a Refit az iskola-népszerűsítő körútján, egész lényemet hatalmas nosztalgia és hála töltötte be. Őszintén nem hiányzott egykori iskolám az elmúlt két évben, viszont most úgy éreztem, hazamegyek. Nem az a négy zord, fehér fal jutott eszembe, hanem a sok csínytevés, amit elkövettünk, hiányzott az osztályfőnök hangja, a folyosó, és egyből úgy éreztem megint részese vagyok annak a gyerekkori csodának, amely valamikor bennem élt. Most is él bennem a gyerekkori csoda, minden emberben él, viszont eltakarja az otthontól való távolság, a vonatállomások, a buszmegállók, a sok csomag és az állandó „mivel mész vissza?” kérdés. Eszembe jutott a sok simogató kéz, a melengető mosolyok, az intő szavak, amelyekben nyolc évig részem volt a régi iskolámban.
Az út egy örökkévalóságnak tűnt... Más iskoláknál is megálltunk, örömmel töltött el a nyolcadikosok kíváncsi tekintete, csillogó szemeik úgy ragyogtak, mint az apró csillagok, amelyek fényleni próbálnak az univerzumban. Úgy éreztem, ez nekem nem elég, a lelkem többet kívánt, akár egy fukar ember, aki egész életében gyűjt és csak gyűjt... Végre megérkeztünk! Amikor megláttam az iskolát, könnybe lábadtak szemeim. Bemenve, látva a sok termet, azokat a padokat, amelyeket koptattam, és végignézve az arcokat, rájöttem, hogy ahogyan ott is az én helyemre kerül valaki és ahogyan a kis herceg felelős a rózsáért, úgy vagyok én is felelős a Refivel kapcsolatban. Úgy éreztem, hogy szavaim számítanak, súlyuk van a nyolcadikosok számára. Ismertem őket. Szeretettel néztem a kíváncsi szemekbe és viszonoztam a simogató mosolyokat. Diáktársaimmal együtt bemutattuk a kollégiumot. Meséltünk róla, hogy bár nem a legtökéletesebb iskola, a maga nehézségeivel, próbatételeivel számunkra otthon, család és persze olykor tanulás. A Kolozsvárra való visszaindulás előtt szüleink (a karavános csapatunkat alkotó diákok szülei) szeretettel fogadtak minket ebédre, kávéra, süteményre. Mindezeket együttvéve nem csoda, hogy nehezen váltak el a tekintetek iskolától, otthontól, arcoktól. Számomra ez a körút hatalmas élmény volt: a találkozás, a bemutatás, a hangok, a képek és az emberek. Két hosszú év után úgy éreztem: hazament a vándor – foglalta össze számunkra Mónika.
Azzal a felelősségtudattal kopogtattunk be diákjaink volt iskolájának ajtaján, hogy ezek a percek sok kisdiák számára megváltoztathatják elképzelt életútjukat, vagy megerősíthetik őket abban a tudatban, hogy rájuk is várnak még csodák, és érdemes minden erőt összeszedve harcolni a megálmodott célokért.
Az utóbbi hetekben mintegy 2000 kilométert tettek meg a Refi diákjai
Iskolabemutató körutunk mintegy záróakkordjának közös megélésére vártuk a felkeresett nyolcadikos diákokat szüleikkel kollégiumunk nyílt napján, ahol ünnepi együttlétünk nyitóáhítatának részeként a RefiBand ifjúsági ének és zenekar hangolt bennünket Isten igéjének befogadására, amelynek visszacsengő gondolata ébresztette az igehallgatókat a közeledő virágvasárnap üzenetére: az Úrnak van szüksége rád!
Az igazgatói köszöntés rávilágított az új keretek közti tanulási-tanítási folyamat iskolánkra jellemző diákközpontú jellegére, majd leendő osztálynevelők tájékoztatták a résztvevőket a kollégiumban való továbbtanuláshoz szükséges lépésekről.
Közösségi eseményeink elmaradhatatlan részeként a kollégium énekkarának szolgálata tette találkozásunkat ünnepélyesebbé. Interaktív tanár-diák percek, izgalmas kvíz, játékos vetélkedők, kísérletek, szabadulószoba várta leendő refiseinket. A protestáns iskolatörténeti kiállítás a 16. századtól napjainkig végigvezette látogatóinkat az oktatás fejlődésének különféle stációin, mialatt a szülők kollégiumunk és a Farkas utcai templom történetével ismerkedhettek meg. A fiatalok a néptáncművészet közösségformáló erejét élhették át a kollégium Rézharang táncegyüttesének bemutatóján, majd a mielőbbi viszontlátás reményében búcsúztak egymástól jelenlegi és leendő refisek.
