Szintén évente adják ki a sajtó szabadságára vonatkozó jelentéseket, amelyek közül a legismertebbeket a Freedom House és a Riporterek határok nélkül nevű nemzetközi szervezetek készítik el. A rangsorokat összevetve nem nehéz kideríteni, hogy ugyanazok az országok vannak a lista élén a boldogságindex és a sajtószabadság tekintetében. A korrelációra már egy 2012-es amerikai kutatás is felfigyelt: a Missouri Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a sajtó szabadságának a mértéke közvetlenül befolyásolja az emberek jólétét és hangulatát, ezáltal a boldogságérzetét is.
Az összefüggést természetesen nem szabad abszolút igazságnak tekintenünk, hiszen a boldogság érzése sok esetben szubjektív, nehezen mérhető és megfogalmazható tényezőkre alapul, mégis elgondolkodtató, hogy a felmérések módszertanában megtalálható néhány azonos, egymással kapcsolatban lévő elem is. Az ENSZ által számolt boldogságindex tényezői között szerepel például az országban tapasztalható korrupció mértéke, az állami intézményekbe vetett bizalom, valamint a lehetőség, hogy az egyén szabadon hozzon döntéseket a saját életével kapcsolatban. A sajtószabadság mérésekor pedig olyan tényezőket is megemlítenek, mint a személyes autonómia és az egyéni szabadságjogok, a vallás- és gyülekezési szabadság, mozgásszabadság, vagy a kormányzati ügyek átláthatósága. A felsorolt mutatók kapcsolatban állnak, hiszen a korrupció mértéke egyértelműen összefügg a sajtó ellenőrző szerepével, az állami intézményekbe vetett bizalom pedig ezek működésének átláthatóságával, amely nem utolsósorban a sajtó révén valósul meg.
A szabad sajtó biztonságérzetet nyújt a társadalomban, elengedhetetlen a minőségi politikai kommunikáció és a társadalmi párbeszéd kialakulásához, nélküle nem létezhet hatékony kormányzás és döntési szabadság sem. A szabad sajtó egyúttal az egyén szabadságának is a fokmérője. Az utóbbi években azonban a sajtónak korábban nem tapasztalt, egyre erősödő kihívásokkal kellett szembenéznie. Az internet által okozott médiarobbanás következtében a nyilvánosságra kerülő információ elértéktelenedett, ugyanakkor az egyre több forrásból érkező, alig vagy egyáltalán nem ellenőrzött és ezért egyre megbízhatatlanabb információk korlátlan terjedése aláásta a szakszerű újságírást, csökkentette az újságírók társadalmi megbecsülését. A tavaly kirobbant világjárvány és a Covid-válság okozta bizonytalanság még inkább felnagyította a már létező folyamatokat. A politikai és gazdasági érdekek mentén kialakuló félrevezetés, az álhírek és az összeesküvés-elméletek minden korábbinál erőteljesebb terjedése, rendkívüli mértékű társadalmi megosztottságot és gyűlöletbeszédet hoztak létre. Az egyre népszerűbb közösségi felületek a szabad véleménynyilvánítás helyett a dezinformálás és az intolerancia helyszíneivé váltak, ahol sokszor párhuzamos valóságokban élő személyek és csoportok érzelmi reakciók mentén harcolnak saját igazukért.
Ezzel egy időben a világszerte egyre inkább tapasztalható demokráciadeficit és populizmus következtében a hatalmon levő kormányok számos országban arra törekedtek, hogy elhallgattassák a szabad sajtót, megszüntessék a hatalomkritikus véleményeket és lehetetlenné tegyék a tényfeltáró újságírói munkát. A módszerek az enyhébbektől a brutálisabbakig terjedtek: az információhoz való hozzáférés megtagadásától az újságírók letartóztatásán keresztül egészen az újságírók fizikai megsemmisítéséig. Bár Európa még mindig a legbiztonságosabbnak számít ilyen szempontból, az újságírók ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma itt is nőtt. Olyan biztonságosnak vélt országokban estek áldozatul újságírók, mint például Szlovákia és Málta: Ján Kuciak és Daphne Caruana Galizia korrupciós ügyeken dolgoztak meggyilkolásuk időszakában. Romániában szerencsére a halálos fenyegetéseknél nem mentek messzebb az újságírókat zaklatók.
Azonban nem csak a tényfeltáró újságírókat érik fenyegetések és erőszakos cselekedetek: a tömeges megmozdulásokon részt vevő riporterek egyre gyakrabban esnek támadások áldozatául. A rendőri brutalitások mellett az agresszió egy újabb fajtája jelent meg: az újságírókat szélsőséges tüntetők, vagy éppen az említett összeesküvés-elméletek terjedésének hatására radikalizálódott személyek támadják meg, a világjárvány időszakában például a járványvédelmi intézkedések jogosságát tagadó csoportok tagjai.
Az ENSZ május 3-át, azt a napot jelölte ki a sajtószabadság világnapjának, amikor 1991-ben a namíbiai Windhoekben kimondták az afrikai népek szabad sajtóhoz való jogát. Szimbolikus gesztus, hiszen a szabad sajtó és a tájékoztatáshoz való hozzáférés a világ számos részén, így a szegény afrikai országokban még távoli álom marad. Ezen a napon a különböző újságírói érdekvédelmi szervezetek az egész világon megpróbálják felhívni a figyelmet az újságírókra nehezedő egyre erősebb nyomásra. Egyben arra a felelősségre is, amely a minőségi újságírásra és a hiteles tartalmat létrehozó újságírókra hárul, hiszen csak ez alapozhatja meg a tájékozott, döntéseivel és értékeivel összhangban működő társadalmakat.
