Mindannyian abban reménykedtünk, hogy a pekingi olimpia 16 napja elegendő haladék, sőt kellő időbeli pufferzóna ahhoz, hogy a diplomácia gőzerővel, hatalmasat túlórázva elérje az eszkaláció lassulását, és fokozatosan, alig észlelhető lépésekkel a feszültség oldása felé terelje a történéseket.
Amit a Kreml átkaroló hadműveletként értelmez, emberi léptékben végrehajtotta Ilja Burov. Szombaton a síakrobatika döntőjében bronzérmes lett, miközben Olekszandr Abramenko, aki címvédőként kezdte a versenyt, ezüst medált szerzett. Ilja orosz, Olekszandr pedig ukrán. Régóta járnak versenyekre, barátok; így hát nem volt meglepő, hogy az eredményhirdetéskor az orosz sportoló átkarolta az éppen sárga-kék nemzeti lobogóját kezében tartó ukránt, és gratulált neki. A fotósok résen voltak, és elkészült az archiválható felvétel, amely egyelőre feszültségforrás, hiszen az ukrán sportminiszter azóta kiszivárgott utasításai szerint „kontroll alatt kell tartani az érzelmeket ebben a helyzetben”.
„Hasonló” incidensekre került még sor olimpiákon: Rióban egy egyiptomi cselgáncsozó nem volt hajlandó kezet fogni izraeli ellenfelével, míg Tokióban egy algériai és egy szudáni dzsúdós még tatamira sem lépett, mikor kiderült, hogy izraeli cselgáncsozóval sorsolták össze.
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nyolc danos fekete öves cselgáncsmester; ugyan nem tudni, hogy a szakma tényleges nagyjai erről miként vélekednek, de az orosz elnök azért eléggé jártas ebben a japán eredetű küzdősportban (felvételek is bizonyítják, hogy magabiztosan mozog a tatamin). Maga a dzsúdó aránylag új keletű: 1882-ben alkotta meg a rendszert Dzsigoró Kanó, és nem véletlenül fordítandó „lágy útnak”, mert az alapító mester kiiktatta belőle a szigetországi harcművészetekben előforduló veszélyes, az ellenfél testi épségének ártó technikákat. Dobások, leszorítások, fojtások és vetődések sorozata a dzsúdó, amely a gyors reakciókra, a vetélytárs szándékainak felismerésére és semlegesítésére összpontosít.
Az, ami jelenleg Ukrajna keleti végein körvonalazódik, köszönő viszonyban sincs a cselgáncs filozófiájával. Bőven látni ugyan hadicseleket és az ellenfél akcióinak elgáncsolására való igyekezetet, csakhogy ez véresen komoly küzdelem: nem puszta kézzel művelik, már a napokban emberáldozatokat is követelt és egyre kevesebb jel utal arra, hogy a felek beérnék az eddigi „eredményekkel”.
