Pilóta akar lenni a kolozsvári repülőtér egymilliomodik utasa

(A szerző felvétele)
A marosvásárhelyi fiatalember – akinek kedden volt a születésnapja – lapunknak elmondta, a Wizz Air pilótaakadémiájára nyert felvételt, és célja, hogy a képzés elvégzése után utasszállító repülőgépek pilótája legyen. Jelenleg siklórepüléssel foglalkozik, Milánóba pedig egészségügyi vizsgálatok miatt utazott.

A különleges fogadtatás meglepetésként érte, mint fogalmazott, repülés közben kevésbé izgul, mint amikor hivatalos személyek és a sajtó előtt kell megszólalnia. 

A nyertes hozzátette, külön öröm számára, hogy a meglepetés egyben a repüléshez kapcsolódó nyereménnyel is járt. David Ciceo reptérigazgató elmondta, idén a tavalyinál két héttel korábban fogadták az egymilliomodik utast

Kérdésünkre kifejtette, bár a Lufthansa CityLine leállása érzékenyen érinti az utasforgalmat, az AnimaWings és a Swiss légitársaság új járatai javíthatnak a statisztikákon. 

Buzás-Fekete Mária alprefektus szerint az egymilliomodik utas fogadása az egész régió számára mérföldkő, hiszen azt mutatja, hogy a légikikötő továbbra is Kolozs megye fejlődésének egyik motorja.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!