„Hetek óta szívom magamba Balázs László alkotásainak illatát, teremtett képi valóságát” – kezdte beszédét a lelkipásztor. „Az az érzésem, hogy a bűvös kocka nagymesterével állok szembe. Úgy keveri a világunk különböző síkjait, hogy az újrarendezett valóság egyszerre őrizze meg közös kultúránk kockáit, a szépség varázsát és a metszéspontok árnyékában megbújó gondolatokat, érzéseket és formákat” – folytatva gondolatát.
Szuszámi Zsuzsa művészettörténész találóan foglalta össze az alkotó világát: „Balázs László az élettelenbe leheli vissza az életet. A bőrfelületen kecsesen ívelő vonalakból alakulnak figurái, kompozíciói. Karcsún hajlongó vagy gubbasztó madarai, törékenyen ringó növényei a természet jelképei, a világ apró részleteinek leheletkönnyű leképezései. A női aktok érzékeny domborulatai a természet csodáját jelképezik, legyen szó akár kecses, sudár formákról, akár kerekded, gömbölyű idomokról. A formák minimalista, tömör játéka, a könnyedén sikló precíz vonalak, az olykor gömbbe foglalt világ Balázs László egyéni „grafikái”, nem csak a tökéletes szépség és az élet szolgálói, hanem éltető környezetünk őrzői is”.
Takács Gábor grafikus szerint Balázs László „azon alkotók közé tartozik, akinek egyaránt fontos a forma és az üzenet”. „A témát hónapokig hordozza magában, mind pap az igét, és amikor úgy érzi, hogy (témája) beérett, együltében elkészíti a munkát. A rajzot a bőr felületére viszi, majd bemetszi, bevési. Olykor a rajzon is javít, s metszés közben dönti el, hogy a vonal milyen legyen: leheletkönnyű vékony vagy vastagabb, annak függvényében, hogy mit akar evvel kihangsúlyozni. A színezésben meglehetősen fukar, ezek inkább árnyalatok munkáiban” – hívta fel a figyelmet.
„Az organikus templomépület terei és a természetes anyag – ebben az esetben a bőr – hordozta üzenetek végre egymásra találtak. A kiállítás rendezésekor az alkotó a harmónia érdekében még az épületet is átrendezte volna egy-egy ponton, ha lehetősége lett volna erre” – említette a lelkipásztor, majd három kérdést tett fel az alkotónak: Miért a bőr a választott anyag? Miért templomok, kompozíciók? A tárgyakat, alkotásokat néző ember hogyan tud a tárgyi valóságtól, az ábrázolástól az üzenetig eljutni?
Balázs László elmondása szerint szakmájából adódóan – 1984-től cipő- és táskatervezéssel, iparművészeti tárgyak készítésével foglalkozik – bőrrel dolgozik, bőrbe metsz, az ékszerek mintáit is „faragja”, tehát az anyag adva volt és van. „Bármit lehetne metszeni, ahogy a szobrász követ vagy fát farag, én bőrben metszek. Elsősorban a formák fontosak számomra, a kezdeti ékszereknél is dekoratív mintákat használtam. Ebből adódott a későbbi forma is, a tömör formák, amit állandóan egyszerűsítek. Nem mindegy, hogy milyen vastagságú a bemetszett vonal, attól függően mit szeretnék kihangsúlyozni, s mire teszem a hangsúlyt, azt vastagabb vonallal szoktam kifejezni. A téma magától jön, a templomok ívei, részletei számomra nagyon fontosak, de a növények, fák, bogarak-madarak, természeti jelenségek ábrázolása is, mint például a naplemente. Mit üzennek ezek a tárgyak, alkotások a nézőnek? Recept nincs, az idő mindent megold... Hogy mire gondolok? Talán a születésre, a halálra...” ‒ idézte fel gondolatait az alkotó.
A kiállítás lényegét Reményik Sándor A szőnyeg visszája című versével lehetne összegezni: „A világ Isten-szőtte szőnyeg, / Mi csak visszáját látjuk itt, / És néha – legszebb perceinkben – / A színéből is – valamit.” A megnyitó Varga András ‒ sajátos lírizmus és erőteljes dinamika előadásában ‒ gitárdarabjaival zárult.
A tárlat a Kányafő Galériában május 10-ig tekinthető meg naponta 9‒16 óra között, délután és hétvégeken előzetes telefonos egyeztetés alapján.
