Két, más műfajban alkotó művészt nem kell a kolozsvári tárlatlátogatók előtt bemutatni. Deleanu Márta és Suba László nem először állít ki Kolozsváron. Közös kiállításukat tizenegy évvel ezelőtt, a Farkas utcai Barabás Miklós Céh galériájában tekinthették meg az érdeklődök, amelyen Márta lírai hangvételű festményei és Suba László néhány évtizednyi szobrászati anyaga került bemutatásra.

Deleanu Márta Kolozsváron végezte a képzőművészeti középiskolát, egyetemi tanulmányait a bukaresti Nicolae Grigorescu Képzőművészeti Főiskola grafika szakán fejezte be, munkáival rendszeres kiállítója a hazai és nemzetközi galériáknak. Suba László Makfalváról indult, ahonnan az agyag iránti szeretetét hozta magával, így nem csoda, hogy bekerült a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászat szakára és neves szobrásztanárok keze alatt ismerkedett a fa, fém, kő világával, amelyekben azóta is otthonosan mozog.

Két kortárs művész munkáival találkozhatunk itt a galériában. Mindkét alkotó kevésbé törekszik a valósághű ábrázolásra, inkább a valóság mögöttes értelmezését igyekeznek bemutatni. Deleanu Márta ezt az újszerű látásmódot gyakran különféle technikák együttes alkalmazásával éri el, kollázskompozíciói inkább a folyamatra való koncentrálásra helyezik a hangsúlyt – bármi is legyen az ábrázolás, legyen szó tájról, a természet ábrázolásáról. A művészeti technikák között megszűnnek a szigorú határok. Mindkét művészünk szeret kísérletezni. A kortárs művészek kezdik elhagyni a realista ábrázolást, nagyobb jelentőséget adva fantáziájuknak. A művész is új eszmék után kutat, változtatni szeretne a világon, ami körülveszi. Érdeklik a jelen problémái, a mai valóság; nem érdeklik a stílusok, -izmusok.

Suba László szobraira a tömör, geometrizált formaalakítás jellemző. Több teret ad a fantáziának, a szobrok arcnélkülisége továbbgondolkodásra készteti a nézőt. Tömör fa A fa című munkája, amelyet megszemélyesít, arca van a fának, női arc, amelyet különböző mintákkal egészít ki, belevési a jelképeket. Zöld színű páccal vonja be, befesti. Ősanyája is egy tömbből készül, felülete elnagyolt, ami archaikus kultikus idol szoborra emlékeztet, amikor csak a női jelleg volt a meghatározó, az arc kevésbé. Gondolat című munkája A fa társa, hasonló elképzelés alapján született. Lovag című alkotásában a ló és lovas egybeolvad, mintha a vízből vagy a földből emelkedne ki, csak a felső részét faragta ki, illetve meg a művész. Faragott domborműveiben Petőfire, Bartók Bélára, Móricz Zsigmondra reflektál. Saját stílusa kialakításában a magyar népművészet, a balladák is részt vállalnak, szerepet kapnak, ezek formálták, alakították faragott szobrait. 

Deleanu Márta világát a víz, víz alatti világ és az ég határozza meg, amelyeket az Akva vitae sorozatban is láthatunk. Mártánál a vörösek, kékek a kapcsok, amelyek összefogják, egybetartják a tájat ábrázoló világot. Hiába absztrakt a forma, a tájkép jelleg megmarad minden munkában. A kék hol meleg, hol hideg árnyalatokban bukkan fel a vásznakon. Vízi világában az elsüllyedt kövek, szigetek kötik össze az eget a földdel, a sziklákon megbújik a zöld növényzet, hol születőben, hol harsányan hivalkodóan. Puha ecsetvoná­sok nyoma, foltok halmaza alkotja ezt az egységet.

Ecsettel rajzol, tépi a papírt, ragaszt, spricceli, fújja a festéket a vászonra, majd spatulával besegít, vonalkáz, rácsoz, így kap lendületet a felület. A ritmuson, a mozgáson van a hangsúly, a statikus álló formák keverednek a mozgó felületekkel a vastag, szélesen, ívben feltett ecsetvonások kavalkádjával. A tüzes színek még tovább segítenek életre kelteni a mértani formákat. Kert-, virágkert ábrázolásaiban a természet kedvében jár, merész kezekkel szórja szét annak virágait.

Tavasz és ősz, tél és nyár, az évszakok változásai szintén észrevehetőek Márta munkáiban: a meleg színű fényes, izzó táj a hideg fehér, rideg tónusú lilákkal, kékekkel, türkizekkel vitatkozik. Sáncolt nyomok a hóban, kerítés, piros háztetők, fentről a magasból. Lírai hangvételű festői-grafikusi párbeszéd alakul ki alkotásaiban, a művész nagyon jól kezeli és ura az anyagoknak, a papírnak, a festéknek. A sima felületek összhangban vannak a rácsos szerkezetekkel, amelyek erőteljes nyomokat hagynak a festővásznon.

Ezek a munkák útiképek, amelyek felidézik azokat a hangulatokat, ahol a művész járt. Én viszont életképeknek nevezném. Nagyon jól használja a komplementer, kiegészítő színeket (lila-sárga, vörös-zöld árnyalatokat), a harsány színskála ellentétben áll a halk szavú művésszel, aki így akarja tudomásunkra hozni, hogy van egy másik, színekben mozgó álomvilága is. Hogy tud ő beszédes is lenni… Van egy másik oldala is a művésznőnek. Diópáccal rajzol, éspedig a család hagyatékából előkerült századfordulós képeslapok ihletésére megrajzolja Kolozsvár fontosabb épületeit: a Farkas utcai gótikus templomot, a Szamoson átívelő régi vashidat a palotákkal, a Bánffy-palotát, a Wesselényi utcát, a főtéri Pannónia szállót, a Főteret, a sétatéri korcsolyapavilont, a várost a Fellegvárról. Megannyi anziksz a századfordulós, huszadik század eleji Kolozsvárról. 

Utazzanak, tartsanak velem, fedezzük fel együtt művészeink csodálatos világát.

(Elhangzott a kiállításmegnyitón)