Bevándorlók országából kivándorlók földjévé válik Amerika?

Bevándorlók országából kivándorlók földjévé válik Amerika?
Kilátástalanság, szomorúság és könnyek – így jellemezné a new york-i hangulatot a kolozsvári származású, húsz éve az Amerikai Egyesült Államokban élő Mócsy Ágnes fizikus, a Pratt Egyetem tanára, aki oktatói munkája mellett tudományos kutatással és dokumentumfilm-készítéssel is foglalkozik. A 2015-ben állampolgárságot szerző Mócsy Ágnes számára ez volt az első amerikai elnōkválasztás, amelyen részt vehetett. Őt kértük rövid „helyszíni tudósításra”.

– A választásokat követő napon ritkán lehetett mosolygó embert látni New York utcáin. Úgy tűnik, senki sem számított arra, hogy Trump megnyeri a választásokat, még saját kampánystábja sem. Valamennyi közvélemény-kutatás Hillary Clinton győzelmét vetítette előre, hogy aztán pár óra alatt minden a visszájára fordult. A fél ország csalódott, hiszen Trump választási kampánya eleve a gyűlöletkeltésre irányult, minden nyilvános megjelenésekor az ellenségeskedésre ösztönzött. Jogos tehát a félelem, mi lesz most Amerikával, ha Trump beváltja a kampányban hangoztatott „ígéreteit”, és elnökként megvalósítja mindazt, amit korábban olyan nagy hévvel hangoztatott.  Én és a hozzám hasonlóan gondolkodók azt hitték, hogy Amerikában az elmúlt években, évtizedekben olyan pozitív változások mentek végbe, amelyek képesek gátat szabni az gyűlöletnek, a megfélemlítésnek. Úgy látszik, tévedtünk, és az amerikaiakban lakózó gyűlölet, xenofóbia, szexizmus most új szabadalomhoz jutott. Amerika eddig az a hely volt, ahova az emberek kivándoroltak, most meg egyre többen fontolgatják az innen való távozás gondolatát. Talán ennek tudható be az is, hogy Trump megválasztása után a kanadai migrációs honlap felmondta a szolgálatot, annyian kerestek rá.

Szerdai óráimat is lemondtam … 

-Mivel úgy ereztem, hogy egyetemi oktatóként hamarjában nem tudok semmi biztatót mondani, ezért a szerdai óráimat lemondtam. Az egyik tanárkollégám mesélte, ő ugyan megtartotta óráját, de együtt zokogott a hallgatókkal. Trump eddigi megnyilatkozásaiból nem csak rasszizmusa és idegengyűlölete, hanem tudományellenessége is egyértelműen kiderült. Azok, akik nem Trumpra szavaztak, nem hisznek választás utáni szavainak, miszerint „minden amerikai elnöke akar lenni”. Nem tudunk azonosulni értékrendjével. A férfi-női egyenlőtlenség eddig is meghatározta az élet több területét, de most attól tartunk, hogy ez még hangsúlyosabbá válik. Attól is tartunk, hogy azonos nemű házastársaknak majd ismét titkolóznia és félnie kell például munkahelyén, mert újabb diszkriminációs hullám jöhet. Sajnos, az ország fele most úgy döntött, hogy olyan elnök kell Amerikának, aki megveti a nőket, csúfolkodik a fogyatékosokkal – vélekedett Mócsy Ágnes egyetemi oktató. 

Búfelejtő post-election drinkek

- Ez a választási eredmény épp azokat az amerikai értékeket vonja kétségbe, amelyek ezt az országot valóban különlegessé és egyedivé teszik: ez az ország az emigránsok országa, ahol bárki biztonságban lehet bőrszínre, vallásra vagy származásra való tekintet nélkül. Ha most az a „trend”, hogy a sötétebb bőrűeket, a muszlimokat kiközösítsük, a nőket megvessük (és kizárólag szemnek kellemes szex-tárgyaknak minősítsük), akkor abból nem sok jó származhat. Nem ezen alapszik ez az ország. Ha csak arra gondolok, hogy itt mennyire csodás, változatos közösségben élek, a metrón, az utcákon, a színházakban, a munkahelyen … ez talán az egyik legnagyobb érték, amit számomra Amerika nyújtott. Félő, hogy a színes bőrűek és bárki másnak a megbélyegzése, aki esetleg valamilyen akcentussal beszél, a terrorizmus újabb, itteni fellángolásához vezethet. Reménykednünk kell, hogy ez az ember és azok a hírhedt alakok, akikkel körülvette magát, tényleg nem fogják ezt véghezvinni. De az emberek aggódnak.

Sajnos, tudtuk, hogy a rasszizmus és a fekete-ellenesség főként a vidéki településeken, a kisvárosokban, és az ország földrajzilag déli és középső területein nagyon is létezik, és tudott dolog az is, hogy sajnos nem egy startvonalrol indulunk, nekünk, fehéreknek nem-kierdemelten egyértelmű előnyeink vannak, de hogyan lehet visszahozni azt, ami bizonyítottan egy bukott program volt? Az ún. "Stop and Frisk" programról van szó, Trump és Giuliani ezt akarja visszaállítani, ennek következménye, hogy fekete és spanyolajkú testvéreink a börtönlakók 90 százalékát teszik ki. Tizenkilenc állambanezzel szavazati jogukat örökre elvesztik. És itt nem gyilkosokról beszélünk. (A bűnözés csökkentését célzó new york-i Stop and Frisk programot sokan bírálták Amerikában, mivel a rendőrök minden különösebb magyarázat nélkül megállíthattak bárkit, igazoltathatták és átvizsgálhatták. A bírálók szerint a rend őrei nem egyszer jogszerűtlenül állítottak elő állampolgárokat, főleg színesbőrűeket – szerk.megj.)

-Barátaim mesélik, hogy gyerekeik azt kérdezték tőlük: hogyan történt meg, hogy a rossz bácsit választották elnöknek? Mostanában NYC tele van olyan bárokkal és lokálokkal, amelyekben szerdától post-election italt ajánlanak. Más választásokkor ilyen nem volt… 

Az élet azonban megy tovább, mindannyiunknak csak még erősebben kell hinnünk, összetartanunk, és cselekednünk azért, hogy ne veszítsük el a szabadságot. Minden erőmmel azon leszek, hogy folytassam a küzdelmet elveimért, emberi jogainkért, a szociális igazságért, amit helyesnek vélek, és amiben hiszek. Továbbá is kiállok megvédeni a legvédtelenebbeket - ez még kolozsvári gyermekkorom alatt rögződött belém, és azóta csak kiteljesedett – összegzett interjúalanyunk.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Miközben Európa vezető politikusai is többnyire fintorogva, mi több, aggodalommal reagáltak Donald Trump megválasztására, majd beiktatására, Liviu Dragnea időt és pénzt nem sajnálva igyekezett elsőként az új elnök közelébe férkőzni– és sikerült. Állítólag kemény dollárszázezrek árán jutott meghívó Dragneáéknak, viszont megérte! A három napos „politikai wellness” alatt a PSD-elnök és Sorin Grindeanu kormányfő több, talán még az ország érdekei szempontjából is jelentősnek számító megbeszélésen vehetett részt, az elnöki kézfogás csak bónusz volt. (Most aztán lesz mit visszalapátolni a pártkasszába!)
Máskép(p)