Trump elmondta, hogy a videókonferencián részt vesznek Libanon vezetői, Emmanuel Macron francia államfő és több más vezető politikus, illetve az európai intézmények képviselői is.
"Mindenki segíteni akar" - fogalmazott Donald Trump, megemlítve, hogy péntek délután telefonon egyeztetett erről a francia államfővel.
Az elnök péntek délután a Twitteren arról is hírt adott, hogy - szintén telefonon - beszélt Michel Aun, libanoni államfővel is.
Az Egyesült Államok már csütörtökön megindította az első segélyszállítmányát a robbanás sújtotta Bejrútba. Frank McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) főparancsnoka aznap este jelentette be, hogy három katonai repülőgép élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít Bejrútba, s az első gép már csütörtök este fel is szállt Katarból, az ottani amerikai légitámaszpontról. Pénteken délelőtt a USAID, az amerikai kormányzat nemzetközi fejlesztési hivatala adott ki közleményt arról, hogy 15 millió dollár értékű segélyt küld a libanoni fővárosba. Az amerikai szállítmány 50 ezer ember számára három hónapra elegendő élelmiszert és gyógyszert tartalmaz.
A sajtókonferencián Trump megemlítette azt is, hogy orvosok, ápolónők és mentősök egyaránt útnak indultak Bejrútba.
Trump bejelentette: augusztus 20-án a Fehér Házban fogadja majd Musztafa al-Kádimi iraki kormányfőt.