Nem szavazza meg az USR a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

Közleménye szerint az USR nem támogathat egy olyan kormányt, amely visszatérne a Románia korszerűsítését hátráltató korábbi gyakorlathoz.

Dominic Fritz pártelnök úgy véli, hogy az új kabinetet valójában a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházából irányítanák, parlamenti többségét pedig a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR) támaszkodva biztosítanák. "Romániának működőképes kormányra van szüksége, de nem bármi áron" - jelentette ki.

Fritz azt is közölte, hogy az USR ellenzékből folytatja tevékenységét, figyelemmel kíséri majd a kabinet minden döntését, és egy olyan reformpárti politikai szövetség kialakításán dolgozik, amely megnyerheti a következő választásokat.

Az USR szerint az ország stabilitását valódi reformokra, a közpénzek felelős felhasználására, a független igazságszolgáltatásra és az állampolgárok tiszteletére kell építeni, nem pedig a kiváltságok fenntartására. "A PSD a politikai stabilitás biztosítékaként igyekszik feltüntetni egy olyan kormányzási modell visszaállítását, amely a közpénzek elherdálására, a kiváltságok fenntartására és a reformok akadályozására épül" - fogalmaztak a közleményben. 

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!