Ciprasz, Vucic, Boriszov és Tudose Belgrádban
A négy fél célja az, hogy fejlessze az együttműködést a közlekedés, az infrastruktúra és az energetika terén. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök ezekről szólva rámutatott, hogy már épül az Azerbajdzsánból Görögországba irányuló gázvezeték, és az a terv, hogy ezt összekössék a térségben már létező vagy épülő más vezetékekkel. Emellett azt tervezik, hogy a görög kikötőket vasúton kötik össze Burgasszal, Várnával és Bukaresttel, valamint Belgráddal és Szófiával, a várakozások szerint pedig ezek a vasútvonalak néhány éven belül használhatóvá válnak. Hozzáfűzte, itt az ideje annak, hogy az Európai Unió kijavítsa egy korábbi hibáját, vagyis azt a módot, ahogyan korábban a Balkánnal bánt. Aláhúzta: Szerbiának az európai családban van a helye, és ez az egyik üzenete is a szombati találkozónak, amelyen három uniós és egy tagságra váró ország vezetője vett részt.
Mihai Tudose román kormányfő szerint az európai integrációhoz elengedhetetlen a közlekedés és az energetika fejlesztése, emellett pedig kulturális együttműködésre is szükség van.
A házigazda Aleksandar Vucic kiemelte, a bolgár, a román és a görög miniszterelnökkel arról is tárgyalt, hogyan lehetne felgyorsítani Szerbia európai integrációját. Bulgária pedig arra tett ígéretet, hogy a jövő év első felében - mint az Európai Unió soros elnöke - azon dolgozik majd, hogy Belgrád integrációja gyorsabban haladjon az eddigieknél. Aleksandar Vucic hozzátette: arra számít, hogy a négyoldalú találkozók fellendítik a gazdaságot, például a vállalkozók többet fektetnek majd be az érintett országokban.
Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök szerint a balkáni országoknak be kell bizonyítaniuk, hogy tanultak a múltból, és már nem az ellenségeskedés, hanem az együttműködés és a baráti kapcsolat fenntartása a cél. Hozzátette: "közösen üzenjük brüsszeli barátainknak, hogy velünk egy biztonságos és előrelátható Balkánt kapnak (.) A barátságunk nem irányul senki ellen sem, csak közösen szeretnénk befektetőket vonzani a térségbe". A négy ország elképzeléseit Szófia a bolgár uniós elnökség alatt szeretné népszerűsíteni.
Elhangzott: a térség országai számára továbbra is kihívást jelent a biztonság megőrzése, valamint a migráció, de az is, hogy Európa is változáson megy keresztül. Ezekről a témákról azonban nem beszéltek bővebben a sajtótájékoztatón.
A négyoldalú találkozó mentén a bolgár és a szerb fél a telefonos roamingdíjak csökkentéséről írt alá megállapodást.