Baka András jogtudóst jelöli államfőnek a Tisza Párt. Szavazás kedden (FRISSÍTVE)

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli Magyarország köztársasági elnökének a Tisza párt parlamenti frakciója - közölte Magyar Péter magyar miniszterelnök a Facebookon szombaton, a képviselőcsoport ülését követően. Az ellenzéki pártok elutasítják a volt főbírót.

A Tisza Párt egyetértett abban, hogy Baka András személye a legerősebb garancia arra, hogy a köztársasági elnöki intézmény visszanyerje valódi méltóságát és képességét arra, hogy egyesítse a nemzetet, továbbá ellensúlya legyen a mindenkori többségnek.

Egész eddigi életútján kiemelten fontosnak tartotta a hatalmi ágak elválasztásának elvét, következetesen kiállt a jogállam és a bírói függetlenség mellett, példát mutatott a demokratikus jogállam és az alkotmányos elvek melletti elkötelezettségről. Baka András méltó arra, hogy megtestesítse az egész magyar nemzet egységét és betöltse a köztársasági elnöki pozíciót - emelte ki a magyar kormányfő.

Magyar Péter szerint az alkotmányozási időszakban olyan köztársasági elnökre van szükség, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és közjogi, alkotmányos tapasztalata biztos alapot jelent ahhoz, hogy Magyarországot sikerrel visszavezessék a jogállami és alkotmányos útra.

A frakció döntésének előzményeiről Magyar Péter azt írta: a Tisza vezetése tíz jelölttel tárgyalt, közülük szombaton hármat ajánlott a Tisza frakció figyelmébe, a képviselőcsoport pedig titkos szavazással úgy döntött, hogy a posztra Baka Andrást jelöli, akit augusztus 11-én, kedden választhat meg az Országgyűlés.

"Büszkék vagyunk arra, hogy a rendszerváltás óta először zajlott úgy az államfő kiválasztása, hogy nem pártalkuk alapján vagy pártjelöltek között döntünk, hanem egy valóban független, pártatlan, szakmájával és életútjával már bizonyított tekintélyt ajánlunk a nemzet élére" - fűzte hozzá.

Fidesz: Baka a Tisza-többség bábja 

Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-on a Tisza-többség leendő bábjának nevezte Baka Andrást. Az ellenzéki politikus azt írta: Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását a Tisza Párt "önkényesen és illegitim módon" szüntette meg, így az új államfő választása is illegitim.

"A szappanoperává dagadó jelölési és választási színjátékhoz nem asszisztálunk, a Fidesz-frakció a jelölési és választási eljárásban nem vesz részt" - fűzte hozzá.

"Baka András a funkcióját csak addig fogja betölteni, amíg Magyar Péter egy kommenttel le nem váltja. A Tisza-többség bábja lesz, és ezzel neki is tisztában kell lennie" - fogalmazott a fideszes politikus.

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a Fidesszel szembeni bosszúállással vádolta meg Baka Andrást.

"Mi az azonos Magyar Péterben és Baka Andrásban? Hogy mindketten bosszút akarnak állni a Fideszen. Baka András perben és haragban állt az előző kormánnyal" - írta Rétvári Bence.

Az ellenzéki politikus szerint Baka András úgy ül be Sulyok Tamás székébe, hogy a volt államfőt a ciklusa közben mozdították el "jogsértő és erőszakos módon".

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, parlamenti frakcióvezetője szerint Baka Andrást elmúlt időszakban tett nyilatkozatai alkalmatlanná teszik az államfői tisztségre.

Az ellenzéki politikus az X-en közzétett bejegyzésében pikánsnak nevezte a jelölést, mondván, hogy a jogtudós korábban pontosan az olyan diktatórikus, személyre szabott, visszamenőleges hatályú jogalkotás ellen lépett fel, "amelyet most csúcsra járat a Tisza Párt".

Az Országgyűlés azért választ új köztársasági elnököt, mert az alaptörvény 17. módosításával Sulyok Tamás államfő mandátuma július 20-án megszűnt.

A Tisza-frakciónak Baka András hivatalos jelölését jövő hétfő 10 óráig kell benyújtania. Az Országgyűlés a köztársasági elnököt titkos szavazással választja meg a képviselők kétharmadának szavazatával. A megválasztott köztársasági elnök a választás eredményének kihirdetését követő nyolcadik napon lép hivatalba.

Pártonkívüliként az MDF országgyűlési képviselője volt 

Baka András 1952-ben született Budapesten, 1978-ban az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi doktorátust. 1978-1990 között az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos kutatója, majd 1990-1998 között az Államigazgatási Főiskola főigazgatója volt. Pártonkívüliként a Magyar Demokrata Fórum (MDF) országgyűlési képviselője volt 1990-1991-ben. Ez idő alatt az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság titkári, valamint az MDF-frakció emberi jogi munkacsoportja vezetői tisztségét is ellátta. 1991-ben lemondott parlamenti mandátumáról, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) tagjává választották. 2008-ig volt a strasbourgi emberi jogi bíróság magyar bírája. 

Az Országgyűlés 2009-ben hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökének választotta. A poszttal együtt a bíróságok központi igazgatását végző Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöki tisztét is betöltötte. 2011. december 31-én megszűnt elnöki megbízatása a 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvény átmeneti rendelkezései alapján. Baka András ezt követően a Kúria tanácsvezető bírájaként dolgozott tovább.

Az alkotmányerejű törvénykezés nem tette lehetővé, hogy a volt főbíró magyar bíróság előtt keressen jogorvoslatot, ezért a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult. Az EJEB 2016-ban jogerősen elmarasztalta Magyarországot. Kimondta, hogy a magyar hatóságok megsértették Baka András véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát. A volt főbírót az ítélet szerint emberi jogi jogsérelem érte azzal is, hogy jogszabállyal idő előtt mozdították el állásából.

Magyar Péter: államfőválasztás kedden

Szavazás kedden 14 órakor - kommentálta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebookon azt, hogy a Tisza-frakció benyújtotta a parlamentnek a Baka András köztársaságielnök-jelöléséhez szükséges ajánlóívet. Romániai idő szerint a szavazásra 15 órakor kerül sor.

A kormányfő azt írta: a Tisza 140 országgyűlési képviselője ajánlotta írásban Baka Andrást államfőnek.

"A Fidesz nem tudott jelöltet találni, a Mi Hazánk pedig a szükséges 40 helyett 6 aláírást tudott összegyűjteni". Szavazás kedden 14 órakor - tette hozzá Magyar Péter. 

Bujdosó Andrea, a Tisza frakcióvezetője szintén a Facebookon azt írta, az ajánlóíven szereplő 140 aláírás több, mint egy jelöléshez szükséges formális lépés.

"Közös és egyértelmű döntés arról, hogy olyan köztársasági elnököt szeretnénk Magyarország élére, akinek szakmai tekintélye, függetlensége és több évtizedes közjogi tapasztalata biztos alapot jelent az előttünk álló alkotmányozási időszakban" - közölte.

Jelezte: büszke arra, hogy képviselőcsoportja egységesen áll egy olyan jelölt mögött, aki egész pályáján következetesen képviselte a jogállamiság és a bírói függetlenség értékeit.

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!