Portóban az olasz csapat védelmi hibája után villámgyorsan (a 63. másodpercben) vezetést szerzett a házigazda, ráadásul a hátul bizonytalan torinóiak bő fél óra után sérülés miatt elvesztették csapatkapitányukat, Giorgio Chiellinit. A második játékrészben is rögtön betalált a legutóbbi négy mérkőzésén nyeretlen FC Porto (ezúttal 19 másodperc után), ám a hajrában faragott a különbségből a Juventus, amelynek javára a ráadás utolsó percében gyanús szituációban nem ítélt 11-est a játékvezető a portugál Cristiano Ronaldo elleni szabálytalanságnál, így az FC Porto története során először győzte le az olasz rekordbajnokot. A Juventus erre a mérkőzésre nem nevezte a keretbe a fiatal román Radu Drăguşint.
A Borussia Dortmund a duplázó és egy gólpasszt is kiosztó norvég–angol Erling Braut Håland vezetésével 3–2-re győzött az FC Sevilla otthonában, így remek helyzetből várhatja a március 9-i visszavágót.
A találkozót megelőzően sorozatban 8 mérkőzést megnyerő FC Sevilla gyorsan vezetést szerzett, majd húsz percen belül szíriai kurd születésű német állampolgár Mahmoud Dahoud révén egyenlített, Håland góljával pedig fordított a Bundesligában az utóbbi hetekben csak szenvedő Borussia. De ezen az estén nem volt ellenszer kiváló támadóikra, Håland révén még az első félidőben kétgólosra növelték előnyüket. A 20 esztendős csatár eddigi 13 BL-meccsén már 18 találatnál jár, ez korábban senkinek sem sikerült a sorozatban.
Az FC Sevilla a hajrában még felzárkózott, de a párharcot idegenben kell megfordítania, ha tovább akar jutni.