Krasznahorkai László stockholmi beszédében ezt írja az Emberről: „végül történelmi lépték szerint egészen hirtelen elkezdtél nem hinni semmiben többé, a magad teremtette s a képzeletet megsemmisítő eszközeid segítségével már csak rövid távú memóriád maradt, így elhagytad a tudás és a szép és az erkölcsi jó nemes és közös birtokát, és készülsz kiköltözni egy lápvidékre, ahol süllyed a láb...”. Krasznahorkai angyaltalan, reménytelen világa Mark Fisher posztmodern, apokaliptikus pesszimizmusát tükrözi, amely a Z generáció reményvesztettségében, a fiatalok egyre növekvő szorongásában, a kilátástalanság gazdasági és emberi dimenzióinak hétköznapiságában valóságunk mindennapi része lett. A 21. században a bölcsészettudományok – együtt a művészettel (színházzal, zenével, képzőművészettel, esztétikával) – nem kevesebbre hivatott, mint Kate Bush zenéje, amely megmenti Maxt Vecnától és a rémálmok világától a Strager Things legendás jelenetében. A hasonlatot legfőképp az Y és Z generáció érti, de jól van ez így, mert nekünk kell majd megküzdeni az elkövetkező évek és talán évtizedek zord időivel.
Hogyan válhatnak a bölcsészettudományok és azon belül, az ókor kutatása a XXI. századi gondokkal küszködő, felgyorsult világban tengődő ember számára tiszta forrássá, inspirációvá?
A kortárs társadalmi válságaink – amelyekről Mark Fisher mellett Hartmut Rosa is igen gyakran írt mostanság – nem feltétlenül 20-21. századi sajátosságok. A kapzsiság, a társadalmi olló szélesedése, az elidegenedés érzése, a fogyasztási láz, a megfelelési kényszer, társadalmi paranoia, a tömegmanipuláció, a szorongó, lakhatási gondokkal, gyermeknevelés perspektíváival és párkapcsolati gondokkal küszködő ember az ókorban is fellelhető volt. Ez lehet az egyik oka annak, hogy az ókor egyik legsikeresebb filozófiai irányzata, a sztoicizmus és annak nagy római írói, Seneca és Marcus Aurelius, a filozófuscsászár ma dollármilliókat hoznak számos kortárs írónak, életművésznek, filozófusnak és „influenszernek”. David Fideler Reggeli Senecával című kötete egyike az elmúlt évek legsikeresebb filozófiai témájú köteteinek, amelyet nemrég magyar nyelvre is lefordítottak. Seneca természetközelisége, racionalitása, az elme, a test közös ápolása, az érzelmek uralása és megismerése, az általunk nem uralható jelenségek elfogadása és mint tanulási lehetőség beépítése életünkbe, az ókori Róma társadalmi feszültségei, autokrata elméi, egoista politikusai és féktelenül fogyasztó elitjei fájdalmas valóságként köszönnek vissza a jelenkor emberére. Seneca korának gondjait Fideler a jelenkorba hozza, amelyben van egy jó nagy adag anakronizmus is, hisz a premodern korok társadalmának jelenségeit, gondjait és társadalmi realitásait nem igazán lehet a posztmodernitás és a technokapitalizmus korának jelenségeivel összevetni. Ám ha a részletek fölé repülünk és a nagy képet próbáljuk megérteni, a Krasznahorkai féle nagybetűs Embert, akkor lelki, pszichológiai fejlődésünk küzdelmeiés kihívásai alig változtak. Az ókori boldogságkeresés, az élet értelmének keresése és a filozófia gyakorlatias megoldásaira törekvő sztoicizmus ma is mintaként szolgálhat. Fideler kötetének sikere ezt példázza. Még nagyobb szenzációt okozott Massimo Pigliucci és Ryan Holiday kötetei és cikkei, amelyek valóságos sztoikus (vagy néha „pszeudo-sztoikus”) mozgalmat indítottak el az angolszász világban és több millió példányban keltek el. Ők mind az ókor és a bölcsészettudományok jelenvalóságának és gazdasági, társadalmi hasznosíthatóságának élő példái: milliók életébe hozták el az ókort, reflektálva az ember egyetemes, ókorban és a jelenkorban is fellelhető problémáira, gondjaira, útkeresésünk egyetemes, örök érvényű nagy kérdéseire. Mert az ókorkutatás – és általánosságban a bölcsészettudományok – ezért fontos ma is: egy olyan korszakát mutatja be az emberiségnek, amely örökre elveszett, menthetetlenül véget ért, forrásaiban hézagos, szegényes, a modernitástól mentes, mégis, az ókor nagyjai által megfogalmazott hihetetlenül éles és releváns kérdések sokasága ma is érvényes, ma is megszólti és személyre szabható. Az ókor és irodalmi, filozófiai, tudományos és vallási művei adják a fundamentumot, az alapokat, az évezredek alatt naggyá és szövevényessé lett házunk vagy épp labirintusunk tiszta forrását és alapjait.
John Sellars, a kortárs sztoikus filozófiakutatás egyik legnevesebb alakja maga is meglovagolta az új-sztoicizmusnak ezt a szokatlanul népszerű hullámát: új kötete (The Stoic Leader: Ancient Lessons to Succeed in Business – A sztoikus vezető: ókori leckék a sikeres üzleti élethez) nagy eséllyel bestseller lesz, mert az emberek ki vannak éhezve a tiszta gondolatokra, a könyvekre, a bölcsészettudományok és az ókor adta egyszerű, tiszta, lassú és hiteles válaszokra és forrásokra. Ez nem az az ókortudomány már, amit Hermann Usener, Thedor Mommsen, Alföldy András, Adamik Tamás vagy Ritoók Zsigmond lenyűgöző munkáiban olvashattunk: adatok tömkelege, filológiai részletek elképesztő ismeretanyaga és nyelvi precizitása, forráskritikája. Sellars, Fideler, Pigliucci és Ryan Holiday könyvei egyféle vernakuláris ókortudományt hoznak a reggeli kávé mellé: egyszerű és olvasmányos munkáikkal tökéletes példái a bölcsészettudományok 21. századi hasznosíthatóságának és aktualitásának.
Az ókori irodalmi forrásaink – a görög-római mitológia történetei, Homérosz eposzai – hasonló népszerűségnek örvendenek: a Netflix számos sikeres sorozatának köszönhetően (Zeusz vére, Káosz) a Z generáció számára is ismét felfedezendő forrássá lett az ókor. Stephen Fry angol humorral újraírt görög mitológiája globális bestseller lett és nemrég magyarul is megjelent. Christopher Nolan filmje Odüsszeusz kalandjairól 2026 alighanem legjobban várt filmjei közzé tartozik, amelyről majd ismét annyit vitatkozhatunk talán, mint egykor a Trója vagy Nagy Sándor húsz évvel ezelőtt megfilmesített történetein.
De az ókor jelenvalósága és kortárs hatása nem csak a könyvekben és filmekben van jelen: hárommilliárd ember életét ma is ókori vallási hagyományok és ünnepkörök határozzák meg, legyen szó hinduizmusról, buddhizmusról, judaizmusról vagy akár a kereszténységről. Ezek a vallási hagyományok kivétel nélkül az ókor élő örökségei, amelynek szakrális helyszíneire ma is százmilliók zarándokolnak el hívőként és turistaként egyaránt.
Úgy tűnik, az ókor ma az Ember lelassulásának, magához és magába térésének, lelki és szellemi alamizsnáinak egyik fő forrása, amelyhez a szomjazók fiatal generációt csak a bölcsészek fogják elvezetni könyveikkel, utazásaikkal, videóikkal, előadásaikkal. Nagy feladat ez, de dicsőségesen ellentmond a bölcsészek jövője felett pálcát törő technokapitalisták jóslatának. Úgy legyen.
