Hatósági szorgalmazás: az apák is maradjanak otthon az újszülöttel
Az uniós irányelveknek köszönhetően a román kormány is kibővítette azokat a jogosultságokat, amelyeket az apasági szabadság törvényében szabályoznak, emellett a gyereknevelési szabadság időtartama az apák esetében egy hónapról két hónapra nő (például az apasági szabadság 5 nap helyett 10 nap lesz és minden gyermekért kérhető; minden apát megillet, aki valamilyen munkaviszonyban van; szigorúan büntetik a szabadságot megtagadó munkáltatót stb.).
Mészáros Andrea pszichológussal arról beszélgettünk, miért nagyon lényeges ösztönözni (vagy akár kötelezni) az apákat arra, hogy újszülött gyerekükkel ők is foglalkozzanak: a munka, illetve felelősség megosztása mellett elsősorban a gyermek fejlődésében, felnőtté válásában van rendkívüli szerepe és fontossága az apa jelenlétének.
– Jogszabályokkal próbálnak a hatóságok „ráerősíteni” arra, hogy az apák is legyenek fizikailag újszülött gyerekük mellett. Mennyire fontos ez?
– Mindenekelőtt mentalitásunkban kellene kitágítanunk azt a képet, amit a szülőségről kialakítottunk, amiről úgy gondoljuk, hogy csak az anya jelenléte igazán meghatározó, hosszú távon és érzelmileg is igazából az anya tud ráhangolódni a gyerekre... Tehát először ezeket a gondolatokat, hiedelmeket kell leküzdenünk ahhoz, hogy nyitottabban álljunk az apa fontosságához és megértsük, hogy konkrétan vannak olyan képességek, amelyeknek a fejlesztéséhez az apa sokkal inkább hozzá tud járulni. A gyerek fejlődése bizonyos képességek mentén annak kapcsán alakul, hogy milyen jó vagy – sajnos – rossz viszonyt ápol az apa a gyermekével. Ezek között a képességek között a pszichológia főleg az érzelmi szabályozást emeli ki, ami az életben elengedhetetlen. Kutatások bizonyítják – ami nem azt jelenti, hogy az anya nem járul hozzá –, hogy sokkal inkább meghatározó az apa-gyerek viszony abban, hogyan tudja a problémákat kezelni, a konfliktusokat megoldani és az érzelmeit szabályozni a gyerek, s ez meg tudja alapozni, hogy majd tinédzser- és felnőttkorban mennyire tud szembenézni az élet nehézségeivel, mennyire alacsony vagy magas az önbecsülése.
– A jogi szabályozás indoklásánál kitérnek arra, hogy az apák sokszor átruházzák ezeket a családi feladatokat… Tehát az apáknak is tudatosítaniuk kellene a saját szerepük fontosságát a gyermekük mellett?
– Hadd egészítsem ki, hogy nem csak a feladatok elosztása a fontos. Az apákkal a viselkedés egyértelműen másabb, mint az anyákkal, az apákkal sokkal izgalmasabb, hevesebb játékokat is szoktak a gyerekek játszani. Tudni illik az apákról, hogy sokkal több érintést visznek egész pici korban a játékokba, emelgetik a gyereket, repülnek vele, incselkednek, csiklandozzák – s ebben mind a testi érintés, mind a heves érzelmeknek a megélése nagyon fontos. Azáltal szabályozódnak az érzelmek a gyerekben, hogy az apával megélik hevesebb szinten, s utána úgymond meg kell tanulniuk magukat megnyugtatni, amikor apa azt mondja, hogy na akkor ebből most elég, ez az utolsó körrepülés… Ellenben nem követhetjük el azt a hibát, hogy azt gondoljuk: az apa s az anya teljesen egyenrangú kell hogy legyen, mert valójában a viselkedésünkkel és érzelmi megélésünkkel mást tanítunk a gyereknek. Nem általánosítok, de mégis igaz a nőkre, hogy sokkal nyugodtabb játékokat játszanak a gyerekekkel, stabilabbak, többször vannak jelen az ilyen megnyugtató pillanatokban – „most gyere, öltözzünk át, gyere, vigasztalodjunk meg”... És ott van a szoptatásnak is a nyugodtsága, meg az esti rituálékat általában az anyukák vezetik, és emiatt sokkal kevesebb heves érzelmet fog a gyermek megélni az anyukával, mint az apukával. Első pillanattól az anyuka többet van jelen, emiatt nincs egy közeledek-távolodok viszonyrendszer, ami viszont megvan az apával, aki elmegy dolgozni, tehát a gyerek megéli a hiányát, majd újra látja délután, és megéli a heves örömet – milyen jó, hogy apa hazajött! Nagyon sokat jelent a gyereknek, hogy helyesen kialakuljon a kötődésen belül az a biztonságérzet, ami akkor is jelen van, amikor a szülő eltávolódik, de bízni tud abban, hogy visszajön. Tehát ezek mind annyira fontos dolgok, amelyek meg tudják alapozni a jövőbeli kapcsolatokat is. Az, hogy milyen biztonságos kötődés alakul ki a gyerekben a szülőkkel szemben, meg tudja alapozni, hogy felnőttként mennyire vannak képességei fenntartani egy egészséges párkapcsolatot. Ha a reflektorfényt továbbra is az apára visszük, megemlíthető, hogy kiemelkedett hangsúllyal kutatja a pszichológia az apa-lány viszonyt: határozottan észrevettük mi, pszichológusok a gyakorlatban azt, miszerint a jó viszonyt ápoló tinédzser lányok sokkal kevesebb rizikófaktort élnek meg a párkapcsolataikban, sokkal később kezdik el szexuális életüket, kevesebb kockázatot vállalnak a párválasztásnál, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a jó párválasztásra, míg egyértelmű adataink vannak arról is, hogy egy rossz apa-lány viszonyt követően a tinédzser és a fiatal lány sokkal több rizikófaktort vállal a párkapcsolataiban.
– És akkor mi mondható el az apa-fiú kapcsolat „következményéről”?
– Általában a párkapcsolati képességeket és az önbizalmat hozzák összefüggésbe, amikor a lány-apa viszonyt tárgyaljuk. Amikor a kisfiúkra rávetített hatást vizsgáljuk, általában olyan pozitív eredményeket kapunk a kutatásainkban, hogy a jó apa-fiú viszony mentén a fiúk sokkal erősebb konfliktusmegoldó képességgel rendelkeznek, sokkal erősebb a magabiztosságuk, az önmagukba vetett bizalmuk, ezáltal sokkal könnyebben veszik az élet akadályait. Konkrétan könnyebben fejlődik felnőtté az a kissrác, aki az apjával jó viszonyt ápol. Ugyanennek a fordítottja is bizonyítva van, hogy az alacsony önbecsülésű apának alacsony önbecsülésű és szorongó gyermekei is konfliktuskerülőkké válnak, stresszesebb életet visznek, nehezebben boldogulnak az életben… Mert nagyon fontos a pszichológiában, hogy a gyerekek azonosulnak a fejlődésük bizonyos szakaszaiban mind az édesanyákkal, mind az édesapákkal: néha azonosulunk, néha differenciálódunk tőlük, eltávolódunk, megtanuljuk mindkettőtöl azokat a képességeket, amelyekre szükségünk van. Sokkal erősebb a kisfiúban az azonosulás az édesapával, ezért nagyon meghatározó, hogy a saját identitása hogyan alakul ki annak mentén, mennyire jó viszonyt ápol az apával.
– Mennyire lehet segítség egy hatósági, akár kötelező szabályozás arra, hogy az apa ténylegesen bekapcsolódjon a gyereke gondozásába, nevelésébe, elvezethet ez az őszinte kötődéshez?
– Mindenképp rámutat egy nagy hiányosságra ez a szabályozás, amit szeretnék úgy látni mint lehetőséget, amivel remélem, majd élnek a férfiak… Mivel az is bizonyított, hogy a férfi is képes ugyanúgy ráhangolódni érzelmileg a gyerekre, mint a nő, csak másképp – mert hiányzik az a jó néhány hónapos felkészülés a férfi életéből, amit az anya megél, amíg kihordja a magzatot. Emiatt akkor lehet jó érzelmi köteléket elérni az apa és a gyerek között, ha már születés után naponta sokat tartja az apuka is a pici babát kézben. Nagyon fontos az érintés, mert olyan közelséget ad, ami segít az érzelmi ráhangolódásban és a biztonságos kötődésben. És ehhez hozzá kell járulnia az anyukának is. Ha pszichológiai megvilágításból közelítjük meg, ez hogyan is történik, valójában nemcsak az apán áll, hanem az édesanyán is, hogyan tudja rendszerként kezelni ezt az egészet. Mert a gyerek egy családi rendszerbe születik, ahol az édesanya is első pillanattól kezdve nagyon fontos szerepet nyújt az édesapának: bizalmat. Minden kivirágzott férfi mellett bizakodó, bizalommal teljes nő kell hogy álljon. Azt tapasztaltam a párterápiákban, hogy ahol a férfi távolságtartó és nehezen tud közeledni a gyerekhez, ott sajnos a nő, a feleség, az anyuka részéről egyfajta – lehet nem tudatos, de – kritikus attitűd van az apukával szemben. Sok anyuka beleesik ebbe a csapdába, hogy azt képzeli, csak ő tudja jól csinálni, és ha az apa megpróbál közeledni a gyerekhez, akkor kritikusan, támadóan, kiosztóan próbálja a gyerekét anyatigrisként védeni sokszor a saját apukájától is. Ez nagyon szomorú forgatókönyv. Ahhoz, hogy az apa meg tudja élni a közeli viszonyt a gyerekével, elengedhetetlen, hogy az édesanya is megértse annak a fontosságát, miszerint az apának fel kell készülnie, nem tud egyik napról a másikra egyből mindent ösztönösen csinálni, mint egyes anyukák, akiknek viszont több hónap lelki felkészülés is a rendelkezésükre állt.
Határozottan úgy gondolom, hogy a fizikai jelenlét, az átélés egy férfi számára nagyon fontos. A férfi nem tud valamibe olyan mélységgel belegondolni, mint átélni – a férfi cselekvő lény és ez borzasztóan fontos. Olyan aktivitás, olyan reakciókészség van a férfiban, amit akkor tud jól átélni, ha ki van téve egy feladatnak. Emiatt gondolom, hogy valójában megélni, otthon lenni a gyerekkel, az a házasságban is sokat fog segíteni, mert nem lesznek azok a félreértések, hogy „bezzeg te soha nem ültél otthon a gyerekkel, és nem tudod”. Ugyanakkor nem lesz az apában sem feltételezés az anyukával szemben, hogy egyáltalán mivel tölti el az időt, amit szintén nagyon sokszor hallok – mert az apák is tudnak nagyon kritikusak lenni az anyukákkal, lebecsülve annak a munkának a fontosságát, amit az anya tesz otthon egész nap a gyerekkel, gyerekekkel. Ha az apuka mindezt teljes rálátással átéli, erősíteni fogja a viszonyát a gyerekekkel, de a feleségével is: nagyobb becsülettel, tisztelettel, hálával tudnak majd egymáshoz fordulni a házastársak is, értékelve egymás munkáját, hogy minden munkának megvan a maga nehézsége. Egész nap a gyerekeket menedzselni sem könnyű feladat, így kijár a dicséret az anyukának, apukának is.
Egyébként a szakmai gyakorlatomban ennek a szabályzatnak a miniatűr pszichológiai részét már megpróbáltam megragadni, amikor gyerekes családokkal foglalkozom. Mindig kiadom házi feladatnak azt, hogy a férfi mindenképpen tapasztalja meg a gyerekkel való szoros viszonyt, és az édesanya is tanuljon meg eltávolódni és bízni a férfiban, ezt pedig olyan apró feladattal érjük el, hogy minden héten lennie kell egy apa-gyerek programnak, anyukamentesen.
(Borítóképünk illusztráció)
